15 °C Budapest

Íme, a korai nyugdíj 5 parancsolata: nem is nehéz betartani

2017. június 19. 11:05

Egyre többen vannak Magyarországon is, akik úgy döntöttek, kiszállnak a mókuskerékből és a harmincas éveikben "nyugdíjba" vonultak. Ez még sokak számára azért szinte elképzelhetetlen, de ha néhány dologra odafigyelünk, és nagyon tudatosan kezeljük a pénzügyeinket, ha nem is a harmincas éveinkben, de van rá esély, hogy a nyugdíjkorhatárhoz képest jóval korábban felhagyhassunk a munkával.

Hogyan lehet harmincas, vagy negyvenes éveink elején felhagyni a mindennapos munkával? Nehezen. Egyelőre Magyarországon sincsenek sokan, akik megtehették, hogy kiszállnak a mókuskerékből és "nyugdíjba vonulnak". Ha harmincas éveinkben talán nem is, de a negyvenes-ötvenes években nem lehetetlen viszont megtenni, ha már fiatalon tudatosan bánunk a pénzügyeinkkel.

Külföldi kutatások szerint az éves megélhetési költségünk 25-szörösére rúgó megtakarítás kell ahhoz, hogy ennek hozamából nagy valószínűséggel életünk végéig megéljünk.

Vagyis, hogy ez összejöjjön, le kell faragni a kiadásokat, és a bevételünk minél nagyobb részét félre kell tenni. A legjobb, ha már diákként elkezdjük ezt (még akkor is, ha akkor nem sok mindenből tudunk félretenni, hiszen havonta néhány ezer forint is számít). Miután munkát kaptunk, a fizetésünkkel arányosan növelni kell a félretett pénzt is.

Szakemberek egyébként azt javasolják, ha 40 éven belül fel akarunk hagyni az aktív munkával, célszerű a fizetésünk 10-15 százalékát félretenni. ha hamarabb szeretnénk felmondani és azzal foglalkozni, amit igazán szeretünk, ennél jóval többet kell megtakarítanunk. Ha 20 éven belül nyugdíjba vonulnánk, a fizetés 30,40, vagy inkább 50 százalékát kellene félretenni minden hónapban.

Abban a legtöbb pénzügyi szakember egyetért, hogy ahelyett, hogy a számlán pihentetjük a pénzt, hagyni kell, hogy az dolgozzon helyettünk. Mutatjuk, mire érdemes figyelni, ha korai nyugdíjazáson törjük a fejünket.

1. Faragd le a kiadásaid, tegyél félre minél több pénzt

Alaposan tisztában kell lenni a pénzügyeinkkel. Érdemes kiadási naplót vezetni, így láthatjuk, mire megy el a pénzünk és azt is, mik azok a költségek, amiktől könnyűszerrel meg tudunk szabadulni. Ha ez megvan, könnyedén kiszámolhatjuk, mennyi a minimális éves megélhetési költségünk és elkezdhetünk takarékoskodni.

2. Ne vedd ki a plusz jövedelmet sem

Korábban már beszámoltunk két fiatal magyar srácról, akik a harmincas éveikben nyugdíjba vonultak. Egyikőjük sem tétlenkedik azonban. Csongor a vállalkozásával foglalkozik, havonta átlagosan 10 órát dolgozik. Takács Szabolcs vállal alkalmi munkákat, olyanokat, amiben örömét leli. A bevételeiket azonban nem élik fel, azok nagy részét szintén félreteszik.

3. Ne sajnáld az időt, tanulj

Mielőtt befektetnénk a pénzünket, érdemes szakember tanácsát kérni, esetleg időt és energiát nem sajnálva szakkönyveket olvasni a témában, hogy megfelelő döntést hozzunk. Nem feltétlenül kell közgazdász végzettség ahhoz, hogy okosan tudjunk bánni a pénzünkkel, de bizonyos tudás és ismeret elengedhetetlen hozzá. Szóval mielőtt belevágunk, el kell mélyednünk a befektetésekben valamelyest.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

4. Ne tegyél fel mindent egy lapra

Ha ez megvan, jöhet a portfólió összeállítása. A neten böngészve rengeteg olyan blogra bukkanhatunk, amiben harmincas vagy negyvenes nyugdíjasok írnak arról, hogyan sikerült ideje korán kilépniük a bejelentett munkaviszony világából. Mindannyian kiemelik, és a két magyar srác is hangsúlyozta, több lábon állnak.

Csongor azt mondta, nem ért a tőzsdéhez, de több ingatlanja is van, ezeket bérbe adja. E mellett van aranya, jó befektetésnek tartja az állampapírt, és több valutanemben van készpénze.

Takács Szabolcs a kiszámítható részvényeket részesíti előnyben, példaként a Walmartot, IBM-et, Apple-t, Targetet említi. A magyar részvények közül van Richtere, Magyar Telekomja, Molja, Állami Nyomdája, Graphisoft Parkja. E mellett tart valamennyi pénzt kötvényekben, neki is van ingatlana és jelentős összeget tart készpénzben is. "Ez persze nem a párnacihában van, vagy bankszámlán lekötetlenül. Kamatozó kincstárjegyben, féléves kincstárjegyben, és bankbetétben/pénzpiaci alapban tartom, mert ezek kamatoznak, de gyorsan hozzáférhetők" - írja blogján.

5. Legyen vésztartalék

Soha sem lehet tudni, mit hoz a holnap. Érdemes akár egy külön bankszámlát nyitni, ahová átutalsz 3-6 havi kiadásaidnak megfelelő vésztartalékot, ami olyan, mintha nem is lenne. Ehhez tényleg csak és kizárólag végszükség esetén nyúlj hozzá!

Kevesek kiváltsága

A magyar átlagkeresetet elnézve talán lehetetlennek tűnik a fentiek megvalósítása.  A KSH májusi közleménye szerint idén márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 298 300 forint volt. Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 198 400 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 206 300 forintra becsülhető.

Nem csoda tehát, hogy Magyarországon egyelőre kevesen vannak, akik megengedhetik maguknak, hogy már harmincas-negyvenes éveikben felálljanak a biztos munkahelyről. Ha viszont tényleg nagyon odafigyelnek a kiadásaikra, megszabaulnak a felesleges költségektől, és igyekeznek minél több pénzt félretenni havonta, van rá esély, hogy a nyugdíjkorhatár előtt felhagyjanak a nyolcórás munkával.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem