13 °C Budapest

Ijesztő adatok: több magyar jár webes dokihoz, mint ahány netbankol

2020. január 27. 14:30

A magyar internetezők 60 százaléka keresgél egészségügyi témákban az interneten, miközben a 16-74 éves hazai nethasználók kevesebb mint fele veszi igénybe a bankok internetes szolgáltatásait. Kiderült az is, hogy elég kevés magyar fordul a világhálóhoz, ha állást akar keresni.

Mindösszesen a netező magyarok 15 százaléka keresett állást az interneten, vagy jelentkezett valamilyen meghirdetett pozicióra az Eurostat 2019-es adatai szerint. Az uniós statisztikai hivatal azt vizsgálta, hogy az egyes tagállamokban mire használják leggyakrabban a világhálót az emberek. Kiderült, hogy hazánkban még mindig az e-mailezés tarol, a hazai internetfelhasználók 72 százaléka küld, illetve fogad maileket, emellett a leggyakrabban a közösségi médiában szörfölünk, illetve információkat keresünk különféle termékekről, szolgáltatásokról (69-69%).

Sokan használnak különféle üzenetküldő programokat (68%), illetve 67 százaléknyian olvasnak híreket a weben. De ami még ezeknél is szembetűnőbb az az, hogy mennyi magyar "kér tanácsot" Dr. Google-től, ha valami panasza van: 60 százalék mondta azt, hogy egészséggel kapcsolatos dolgokra is szokott keresni információkat. Viszonyításképpen kb. ugyanennyien hallgatnak zenét a neten, illetve bonyolítanak hívásokat különféle programokban, és sokkal kevesebben, csupán 47 százaléknyian használják a bankok internetes szolgáltatásait.

Uniós a trend

A netes álláskeresők aránya nem túl jó, de nem is tragikus a többi országhoz képest: az EU-s átlag például csak 2 százalékkal több a magyar adatoknál. A toplistát az északi államok vezetik: Dániában a netezők mintegy 37 százaléka keres így munkát, a finneknél ugyanez 32 százalék, és a svédek sincsenek olyan sokkal lemaradva (30%). Rajtuk kívül még további 4 országban kúszott 20 százalék fölé a mutató.

A lista másik végén Románia áll, ahol csak harmadannyi internetező keres állást a weben, mint nálunk, de a csehek sem állnak jobban (6%), míg a hátulról harmadik bolgároknál is csak 7 százalék keresgél meló után. Lengyelországban 9, Ausztriában pedig 11 százalékos ez az arány.

Megnéztük azt is, mi a helyzet a korábban már említett Dr. Google-el: a 60 százalékos magyar arány 5 százalékkal van az EU-átlag fölött, és a vizsgált országok közül a 13. helyre kerültünk. A legtöbbet a finnek keresgélnek egészségügyi témában, a netezők 76 százaléka állította ezt, de a hollandok majdnem háromnegyede is így tesz, Cipruson pedig 69 százaléknyi felhasználó.

A lista végén Bulgária és Románia áll, ahol az emberek 30, illetve 31 százaléka keres egészséggel kapcsolatos infókat, de az olaszoknál sem sokkal többen (35 %). A régióból a lista végén van még Lengyelország (47%) és Szlovénia (48%) is. Az EU-s átlag alatt vannak még a szlovákok 53 százalékkal, és Ausztria is ugyanennyivel áll a listán. A környező országok rangsorát ebben a tekintetben a horvátok vezetik 63 százalékkal.

Még mindig kevés magyar bankol neten

Hatalmas lemaradásban vagyunk az élmezőnytől, de még az uniós átlagtól is az internetbankolás tekintetében, holott a hazai jegybank is többször hagsúlyozta, hogy a digitális világ felé kell terelni az ügyfeleket a készpénz helyett. Ugyanakkor, ha csak a visszamenőleges magyar adatokat nézzük, akkor elég látványos a növekedés, hiszen 2009-ben még csak a netezők 16 százaléka mondta, hogy a bankolást is a weben szokta intézni - ez kúszott fell a tavalyi évre 47 százalékra.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Szép-szép, de ezzel ha nem is a béka nevezetes testtája alatt vagyunk, de jócskán van mit javítani: ha a folyamat így megy tovább, akkor pár éven belül befoghatjuk a mostani, 58 százalékos EU-átlagot. Ugyanakkor még mindig fényévekre leszünk a finnektől, hollandoktól, dánoktól, hiszen ott az internetfelhasználók 91 százaléka intézi digitálisan a banki ügyeket.

A régiós összehasonlítást nézve az is kijelenthető, hogy Csehországot is irtó nehéz lenne utólérni, ahol válaszadók 68 százaléka mondta, hogy a weben bankol. Ausztria sincs még lőtávolon belül a maga 63 százalékával, de a szlovákok is majdnem hozzák az uniós átlagot. A lista másik végén Románia és Bulgária áll 8, illetve 9 százalékkal, de még a hátulrólk harmadik Görögországban is csak a netezők 31 százaléka bankolt online 2019-ben.

Márciusban jöhet az újabb löket

Talán a márciusban startoló azonnali átutalási rendszer többeket sarkallni fog arra, hogy az elektronikus bankolást válassza. A múlt héten a Magyar Bankszövetség is beszámolt a rendszer bevezetésének fejleményeiről: a tesztek már lezajlottak, így az azonnali átutalás március másodikán élesedik is a bankokban.

A szövetség arra számít, hogy az új rendszer hozományaként innovatívabb számlacsomagok is megjelennek majd Magyarországon, amelyek sokkalta inkább az elektronikus szolgáltatásokat helyezik előtérbe. Kovács Levente főtitkár ennek kapcsán azt mondta: szerinte ezek az új csomagok kedvező árúak lesznek, ám aláhúzta, nincs bennük helye az ingyenes készpénzfelvételnek szerinte, hiszen az új rendszernek pont az a lényege, hogy a lakosság kevesebb készpénzt használjon.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm