5 °C Budapest

Így tőzsdéztek tavaly a nyugdíjakkal

Pénzcentrum
2014. március 17. 20:05

Az MNB adatai alapján hatalmas eltérések voltak az önkéntes pénztárak teljesítményében 2013-ban, míg a legjobb portfólió 16,4 százalékos nettó hozamot tudott elérni, addig a legrosszabb pénztár éves szinten 0,9 százalékot hozott. Szerencsére, ha csak a kiegyensúlyozott portfóliókat nézzük, ahol a legtöbb vagyon van kihelyezve, akkor már kisebbek az eltérések, az ING, az Aegon, az Allianz és az OTP tagjai is 8,5-9 százalék közötti hozamot érhettek el. A magánnyugdíjpénztári szektorban a számításainkhoz képest nem történt változás, a növekedési portfóliók tagjai közül a legjobban a Budapest ügyfelei jártak jól, a portfólió 11 százalékot hozott a tavalyi évben.


A magánnyugdíjpénztáraknál megerősítés érkezett

A Magyar Nemzeti Bank hivatalosan is közzétette a honlapján, hogy az önkéntes- és magánnyugdíjpénztárak milyen hozamot értek, ami azért fontos, mert előbbi szektor számait csak ebből lehet figyelemmel kísérni, a magánnyugdíjpénztáraknál a jogszabályok alapján a szereplőknek be kell mutatniuk az elszámolóegységes árfolyamadataikat. A tavalyi évben meglehetősen kedvező volt a környezet, a tagok szempontjából különösen az volt kedvező, hogy a rezsicsökkentés miatt decemberben az éves visszatekintő infláció 0,4 százalékra esett vissza, vagyis kiemelkedően magas reálhozamot lehetett elérni 2013-ban.

Mivel a magánnyugdíjpénztáraknak az MNB honlapján elérhetők az árfolyamadataik, ezért ezt már január végén volt lehetőségünk bemutatni. Az akkori gyűjtésünkhöz képest változás nem történt, a három portfólió közül a klasszikus esetében a legjobban az ING szerepelt (7,3 százalékkal), a kiegyensúlyozottnál a Szövetség lett a legjobb (8,8 százalékkal), végül a növekedésiben a Budapest pénztára vitte el az első helyet (11 százalékkal).

Meglehetősen kevés pénztár érhető el a tagok számára, az MNB adatai alapján 2013 végén 62,4 ezer pénztártag volt, több esetben pedig még a végelszámolások folyamatban vannak. A tavalyi évben a vizsgálatunk szerint azok a pénztárak tudtak kimagasló teljesítményre, amelyek a fejlett piaci részvényeket súlyozták felül, itt ugyanis akár 30 százalékos hozamot is el lehetett érni. A növekedési portfólióknál azért tudott a Budapest ilyen jó teljesítményt hozni, mert ők kifejezetten nagy súlyt tartottak fejlett piaci részvényekben. Miközben mások nagyobb teret engedtek az alulteljesítő feltörekvő piaci részvényeknek.

Az önkéntes pénztárak is megmutatták magukat

A magánnyugdíjpénztári szektor átalakítása óta a pénztári piacon egyeduralkodó szerepet töltenek be az önkéntes pénztárak, több mint 1,1 millió tagjukkal és 994 milliárd forintos kezelt vagyonukkal. Az összehasonlítást megnehezíti, hogy nincs egységes sztenderd a piacon, az egyes intézmények egymástól nagyon különböző számú és összetételű portfóliót alakíthatnak ki, miközben az elszámolóegységes árfolyamot sem teszi mindenki közzé. Pontosan ezért az MNB adatai lehetnek viszonyítási pontok, ha nem akarjuk egyenként a pénztáraktól beszerezni a hozamadatokat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Amennyiben eltekintünk a különbözőségektől, és csak arra törekszünk, hogy a legjobban teljesítő pénztárakat válasszuk ki, akkor tavaly az önkéntes pénztári szektorban a legnagyobb nettó hozamot az Aegon klímaváltozás portfóliója érte el (16,4 százalékot), a Budapest aktív portfóliója 12,5 százalékot tudott elérni, míg az Életút "H" portfóliója 12,3 százalékkal még fel tudott férni a dobogó harmadik fokára. A három portfólió közül kétségtelenül a legtöbb pénz a Budapest pénztárának aktív portfóliójában volt, a tagság vagyonának körülbelül 75 százaléka pihent itt.

A pénztártagok a belépéskor nem választottak rendszerint portfóliót, ezért a többséget a kiegyensúlyozott portfóliókba léptették be a jogszabályok szerint. A portfólióbontás alapján a legtöbb pénz az OTP, az Allianz és az MKB kiegyensúlyozott portfólióiban volt, a teljesítmények rendre 8,6%, 8,8 százalék és 7,2 százalék volt. A nagyobb pénztárak közül az ING portfóliója emelkedett ki a kiegyensúlyozott kategóriában, ők 9 százalékot tudtak elérni.

Az mindenesetre most is kiderült, hogy óriási különbségek lehetnek a pénztárak között, mi sem mutatja ezt jobban, hogy a legjobb portfólió 16,4 százalékot hozott, miközben a legrosszabb teljesítményt a Rába pénztára hozta, mindössze 0,9 százalékos éves teljesítményével. A portfóliók összevetésekor is nagyobb eltérésekre lehetett fényt deríteni, ami sok esetben a befektetési politika különbözőségéből következik, viszont előfordultak minden bizonnyal olyan esetek is, amikor a vagyonkezelői teljesítmények vagy éppen a díjak mértéke vitte el egyik vagy másik irányba az eredményeket.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 19:55
Garázdaság mellett immáron még egy tényállás miatt folyik büntetőeljárás a Telex és a Gulyáságyú Méd...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm