13 °C Budapest

Így herdálja el a családi ezüstöt, ékszereket a legtöbb magyar

Pénzcentrum
2014. május 26. 12:02

Bárki kerülhet élete során olyan helyzetbe, amikor egy forint sincs a számláján, és még a hetek múlva érkező fizetése sem lesz elég a felmerült probléma hirtelen orvosolására. Váratlan egészségügyi kiadás, sürgős lakásfelújítás, vagy például egy esküvő több százezres költség, amelyet képtelenség zsebből előteremteni. Ilyenkor több lehetőség adódik. Az egyik, hogy személyi kölcsönt vesz fel, a másik például, hogy zálogházba adja az értékeit az ember.

A jelenség jóval elterjedtebb, mint a többség gondolná: OTP Bank Öngondoskodási Indexe szerint minden hatodik ember adta már zálogba valamely holmiját. Körükben többen vannak a hölgyek, a zaciba adott tárgyak pedig döntő részben ékszerek, órák, műszaki cikkek. Érdekes tény, hogy a fővárost is magában foglaló közép-magyarországi régióban a legmagasabb a zálogházat igénybevevők aránya (23%), míg például a Dél-Dunántúlon csak 11 százalék. A kutatásból az is kiderült, hogy az emberek ötöde a jövőben is megfontolná ezt a lehetőséget, ha bajba kerülne.

A záloghitel sincs ingyen

Kevesen vannak tisztában ugyanakkor azzal, hogy a zálogba adott értéktárgyak után is kell fizetni. A kezelési költségek és a záloghitel esetében mindent egybevetve a THM akár a 40 százalékot is elérheti. Emellett fennáll a veszélye, hogy a becses családi értéknek örökre búcsút inthet az ember, hiszen a zacik két hónap után általában megkísérlik eladni a zálogba adott tárgyakat. Maga a záloghitel futamideje is 90 napban maximalizált, míg például személyi kölcsönt öt éves futamidő mellett is igényelheti, aki megszorult.

Mindkét megoldás gyors segítség az átmeneti pénzügyi gondokra. Személyi kölcsön esetén azonban pontosan akkora összeghez jutunk hozzá, amekkorára szükségünk van, míg záloghitelnél a meglévő értékeinktől, az aktuális nemesfémárfolyamtól és a becsüstől függ, mennyit kapunk.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha például 300 ezer forintra lenne hirtelen szükség, akkor a két évre felvett személyi kölcsön havi 15 ezer forintos törlesztőrészlettel, minimális papírmunkával megkapható, és a pénzhez a jóváhagyást követően nagyon gyorsan hozzá juthat az ember. Ha zaciból szeretne ugyanekkora összeghez jutni valaki, legalább egy félkilós aranylánccal, vagy értékes porcelán étkészlettel kell beállítania a zálogoshoz.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm