15 °C Budapest

Ide folyik a pénz a bankokból? Magasabb kamatokat is találtunk

Pénzcentrum
2013. június 10. 05:00

A jegybank folyamatos kamatcsökkentései miatt a bankok nem kínálnak már magas kamatokat a betétekre. Az öt százalék alatti hozamok sokakat arra késztetnek, hogy más helyet keressenek pénzüknek. Hova érdemes tenni a pénzünk és mire kell figyelnünk, hogy mégis biztonságban legyen?

A BankRáció.hu internetes betétösszehasonlító kalkulátorának adataiból jól látszik, hogy jelenleg a bankok 4,5 százalék körüli kamatot kínálnak a betététekre. Akik ennél magasabb kamatot szeretnének a közeljövőben azoknak a betéteknél jobb lehetőségek után kell nézniük. Vannak is ajánlatok bőven, de nem mindegyik felelhet meg az igényeinknek. Magasabb kamat általában nagyon kockázatot vagy kötöttséget jelent. Azért a betétekhez hasonló rugalmasságú és kockázatmentes megtakarításokat akár el is felejthetjük, ha magasabb hozamra vágyunk.

Gondoltam, hogy azzal kezdem el a cikkírást, amivel mások a befektetésük megtervezését tennék. A Google-be beírtam, hogy "betéteknél magasabb hozam", és rögtön 30-50 százalékos ajánlatokat találtam. Úgy látszik, hogy nem csak a devizahitelesek nyomorán akarnak meggazdagodni egyesek, hanem azokon is, akik egy keveset félre tudnak tenni. A lényeg, hogy kerüljük el ezeket az oldalakat és minden olyan irreálisan magas hozamot ígérő befektetést, amit nem ismerünk és értünk alaposan.

Még a bankfiókokban érdeklődve is találhatunk magasabb hozamot ígérő megtakarításokat. Több "trükköt" is alkalmaznak a bankok, hogy odavigyük a pénzünk. Például friss pénzre rendszerint magasabb kamatot fizetnek vagy kombinált betéteket ajánlanak, melyek 2 megtakarítási formát kombinálnak. Egy rövid és hosszú lejáratú részt, a hosszú lejáratú részre átlagos kamatot fizet, míg rövid lejáratú részt magas kamattal hirdeti.

A bankok legkedveltebb kamattrükkjeiről még itt olvashatsz többet: Négy trükk a bankoktól: ne dőlj be a magas kamatoknak

Még ugyancsak a bankfiókokban találkozhatunk több befektetési alappal is. Ahogy írtuk több bank is kínál ilyen befektetési alapot, ami gyakorlatilag valamilyen pénzeszköz vagy értékpapír befektetés egy közvetítőn keresztül. Választhatunk többféle alap közül, van ingatlan, részvény és még sok egyéb alap. A pénzünket tehát közvetlenül nem mi fektetjük be, de az alap kiválasztásával eldönthetjük, hogy a világ melyik részén milyen iparágban forogjon és hozzon magasabb hozamot. Az alapok akár jóval magasabb hozamot is kínálhatnak, mint a betétek, de rendszerint csak a futamidő végén derül ki, hogy mekkora a tényleges nyereségünk. Az ilyen befektetéseket nem is érdemes 1-2 hónapra kötni, legalább 1, de sok esetben 3-5 év is kellhet, mire a befektetésünk valóban eléri a kívánt hozamot. Átlagosan 1,8 százalékot vonnak el az alapkezelők saját működésükre (noha ez bizonyos díjakat, például a sikerdíjat nem foglalja magába) a megtakarításunkból, tehát a hozamból erre is futnia kell valamint a jutalékra, amit a közvetítő cég számol fel.

Tőkevédett, hozamvédett?

Alapok és más megtakarítások között is vannak hozam- és tőkevédettek, ami előbbi esetében annyit jelent, hogy egy minimális hozamot biztosan megkapunk, míg az utóbbi csak a befektetett pénzünkre ad garanciát.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Ha meguntuk a meguntuk a bankokat, akkor dönthetünk állampapír vásárlása mellett is, amit az államkincstárnál vásárolhatunk. A rossz hír viszont az, hogy a kiemelkedő kamatok már itt is eltűntek. Az éves kincstárjegy 4,5 százalékos kamatot fizet jelenleg. De ha tovább írnánk az állam történetét, itt érdemes még olvasgatni: http://www.allampapir.hu/

Befektetési alapokhoz hasonló termék a Unit Linked biztosítás, ami lényegében egy befektetési alap és egy életbiztosítás vadházassága. A költsége kisebb, mintha a kettőt külön fizetnénk és ez is a legnagyobb előnye. Ha egy hosszú (nagyon hosszú) befektetést keresünk és egy életbiztosítás se jönne rosszul akkor gondoljunk ezekre. Sokan azért csalódnak ezekben a termékekben, mert nem tájékozódnak megfelelően a költségekről, ami akkor érinthet kínosan, amikor az első néhány évben szeretnénk a pénzünkhöz férni. A visszavásárlási táblában találjuk, hogy tőkénk mekkora részét kaphatjuk vissza abban az esetben, amikor a lejáratnál hamarabb kivennénk a pénzünk.

Saját kezünkbe is vehetjük a befektetésünk jövőjét és vehetünk aranyat, részvényeket vagy más értékpapírt is, de a tapasztalat az, hogy ezzel csak a pénzünk elvesztésére van esélyünk, nem a magas hozamokra.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
MEDIA1  |  2024. március 28. 08:53
Üdv, Kötter hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kike...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 08:06
A lakáshitel kamatok csökkenése után a személyi hitelek is olcsóbbak lettek. A Bankmonitor Erste sze...
KonyhaKontrolling  |  2024. március 28. 07:45
A mai bejegyzésben megnézzük, hogy brókerek költségének hatását, ha a TBSZ brókereket hasonlítjuk ös...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem