5 °C Budapest

Hivatalosak a számok: ekkorát már biztosan ütütt a magyar gazdaságon a koronavírus

2020. december 1. 12:31

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2020 III. negyedévében 4,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévinél 11,4%-kal nagyobb, az előző év azonos időszakinál 4,6%-kal kisebb volt. A nemzetgazdaság teljesítménye az I-III. negyedévben 5,5%-kal visszaesett a nyers adatok szerint.

A KSH legfrissebb statisztikája szerint a GDP volumene 4,6%-kal csökkent 2020 III. negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Termelési oldalon ez azt jelentette, hogy az ipar teljesítménye 2,4, ezen belül a feldolgozóiparé 1,9%-kal zsugorodott az előző év azonos időszakához mérten. A feldolgozóipari ágazatok közül a villamos berendezés gyártása és az egyéb (nem közúti) jármű gyártása ágazatok növekedése mérsékelte a visszaesést. Az építőipar hozzáadott értéke 17,6, a mezőgazdaságé 3,8%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 4,0%-kal csökkent. A legnagyobb visszaesés a szálláshelyszolgáltatás és vendéglátás (20,9%), illetve a szállítás, raktározás (19,9%) nemzetgazdasági ágban volt. A kereskedelem teljesítménye 1,8%-kal nőtt. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység, valamint a művészet, szórakoztatás, egyéb szolgáltatás hozzáadott értéke 9,6, illetve 7,9%-kal csökkent. A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 2,9%-kal emelkedett. A közigazgatás és az oktatás hozzáadott értéke 0,8, illetve 1,7%-kal mérséklődött. Az egészségügy hozzáadott értéke 1,4%-kal nőtt.

A bruttó hazai termék 2020. III. negyedévi, 4,6%-os visszaesésében a szolgáltatások 2,2, az ipar 0,4, az építőipar 1,0 százalékpontos csökkenést okoztak. A szolgáltatásokon belül a szállítás, raktározás fogta vissza leginkább (1,0 százalékponttal) a gazdaság teljesítményét.

Felhaszálási oldalon pedig a következőket mérték:

A háztartások tényleges fogyasztása 2,2%-kal mérséklődött az előző év azonos időszakihoz képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 2,7%-kal csökkent. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása ennél nagyobb mértékben, 6,6%-kal lett alacsonyabb az egy évvel korábbinál, miután a nem rezidensek (pl. turisták) fogyasztási kiadása jelentős mértékben visszaesett a III. negyedévben. Ezen belül a tartós termékekre fordított hazai fogyasztási kiadások volumene növekedett (3,4%), ellenben a többi csoporté visszaesett: a féltartós termékeké 4,7, a nem tartós cikkeké 2,1, a szolgáltatásoké 11,9%-kal.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 0,2%-kal nagyobb, a közösségi fogyasztásé 4,8%-kal kisebb lett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 0,8%-kal emelkedett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 2,5%-kal alacsonyabb lett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás a III. negyedévben 13,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Mind az építési, mind a gép- és berendezésberuházások volumene jelentősen visszaesett. A nemzetgazdasági ágak többségénél alacsonyabb lett a beruházási volumen.

A bruttó felhalmozás az egy évvel korábbihoz képest 8,7%-kal csökkent. A fogyasztási és felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a III. negyedévben összességében 4,6%-kal alacsonyabb lett.

Érdekes továbbá, hogy a nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában - folyó áron - újra aktívum keletkezett, 509 milliárd forint értékben. Az export és az import volumene azonos mértékben, 5,2%-kal csökkent. Az áruforgalomban a kivitel 2,7%-kal magasabb, a behozatal 0,6%-kal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve az idegenforgalmat is) exportja 29,2 , importja 26,4%-kal zuhant. A bruttó hazai termék 2020. III. negyedévi, 4,6%-os visszaesésében a végső fogyasztás 1,7, a bruttó felhalmozás 2,8, a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,1 százalékpontos csökkenést okozott.

2020 III. negyedévében az előző negyedévhez képest a GDP a következőképpen alakult:

  • A gazdaság teljesítménye 11,4%-kal növekedett.
  • A termelési oldalon az ipar bruttó hozzáadott értéke 24,2, a szolgáltatásoké 10,0%-kal nőtt, míg a mezőgazdaság és az építőipar hozzáadott értéke 1,3, illetve 4,1%-kal csökkent.
  • A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadása 7,4, a kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások volumene 13,1%-kal emelkedett. A közösségi fogyasztás 2,0%-kal alacsonyabb lett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 1,3%-kal nőtt. A külkereskedelemben az export volumene 28,9 , az importé 18,7%-kal megugrott.
  • A jövőre kivetített dinamikára építő, az amerikai tájékoztatási gyakorlatban régóta közölt ún. évesített index 53,9%-os növekedést jelez a III. negyedévben, az előző negyedévben mért 46,8%-os visszaesés után. Az évesített index azt mutatja meg, hogy mekkora lenne az éves változás, ha az aktuális negyedéves - az előző negyedévhez viszonyított - volumenváltozás négy negyedévig folytatódna.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem