12 °C Budapest

Hétszer ennyit kellene spórolnunk a nyugodt öregkorhoz

Pénzcentrum
2014. február 18. 10:01

Változtatni kell az öngondoskodási gondolkodáson: a jelenlegi befizetési szintek mellett 100 év felhalmozás kellene 10 millió forint félretételéhez. Egyes számítások szerint a nyugdíjba vonulónak mintegy 10 millió forint induló megtakarításra lenne szüksége ahhoz, hogy azt az átlagosan várható 15-20 nyugdíjas évében felhasználja - írja a Napi Gazdaság.

Ehhez képest a tipikus megtakarítások összege manapság alacsonyabb − fejti ki Szabó László, az MKB Nyugdíjpénztár ügyfélkapcsolati vezetője. Pénztárukban a tavaly nyugdíj okán kilépett tagok átlagosan 1,4 millió forintot tudtak felvenni, a megtakarítás mintegy 30 százaléka a hozam volt. Vagyis a leginkább tradicionális intézménynek tekinthető, húszéves nyugdíjpénztári rendszerben a most nyugdíjba vonulók a hosszú évek alatt is csak keveset gyűjtöttek össze. Miközben a befizetések átlaga éves szinten 80 ezer forintot tett ki, a kívánt 10 millió forintos megtakarításhoz a fenti számokkal kalkulálva csak 100 év alatt érne el a tag.

Szabó László szerint a fiataloknak már az első munkahelytől félre kell rakni ahhoz, hogy nyugodt nyugdíjas éveik legyenek. Ebben segítenek a különféle előtakarékossági formák, amelyekről ITT írtunk részletesen. Az aktív keresők és a nyugdíjasok aránya rohamosan romlik, 1980-ban még  négy aktív kereső két nyugdíjas ellátását biztosította, ma ez az arány négy a háromhoz, míg 2050-re négy a hathoz arány várható.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MEDIA1  |  2024. április 15. 18:58
Starcz Ákos, a kormányközelből bekebelezett Index.hu Zrt. vezérigazgatóját felkérték a szintén kormá...
Bankmonitor  |  2024. április 15. 12:48
Miért lenne szükségem életbiztosításra? Ha meghalok, mindenem a családé lesz, nekem akkor már nincs...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem