2019. május 27. hétfő Hella

Három tipp, hogy ne nevelj pénzügyi analfabétát a gyerekedből


Egy kutatás szerint a fiatalok pénzügyi ismereteiket elsősorban a szüleiktől, közvetlen hozzátartozóiktól sajátítják el, ezért érdemes átgondolni a szavainkat, tetteinket ezen a területen is. Hiszen legyen az a példa akár jó, akár rossz, a kicsik eltanulják. Emellett jó, ha tisztában vagyunk azzal is, milyen mintát mutatunk Nekik, ezért mutatunk 3+1 tippet, amelyek követésével sokat tehetünk azért, hogy gyermekünk felnőttként majd okos pénzügyi döntéseket hozzon.

A Magyar Nemzeti Bank egy korábbi kutatása szerint a 15-17 évesek pénzügyi ismereteiket hozzátartozóiktól szerzik, észrevétlenül "ragadnak rájuk", és ezzel együtt a szülők, illetve a tágabb család pénzügyekkel kapcsolatos meghatározó attitűdjei. Nagyon sok szülő azonban hibás vagy nem következetes pénzügyi mintákat ad át gyerekeinek, valószínűleg azért, mert ő sem látta a helyes példát gyerekkorában. Az eltanult viselkedési formák később rengeteg probléma okozói lehetnek, éppen ezért kiemelten fontos, hogy biztos forrásból kezdjünk el, minél hamarabb ennek oktatását.

Lemerült a családi kassza? Gyorskölcsönért használd a Pénzcentrum kalkulátorát!

A felnőttkorú lakosság pénzügyi ismeretei is nagy eltéréseket mutatnak, sok felnőtt sem rendelkezik a megfelelő ismeretekkel, így nyilván a gyermekeiknek sem tudnak jó példával előállni. Ezek az eltanult minták felülírhatók, ha idejében elkezdünk gyakorlatias, játékos formában, hiteles forrásból pénzügyi ismereteket átadni - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója

- írják közleményükben. Az általuk javasolt megoldások a gyerekek pénzügyileg tudatosabbá való nevelésére a kövektezők:

A vásárlás ne jutalmazás legyen

Ha a gyerek türelmesen vár az orvosnál, máris kap egy jutalomcsokit? Ha nem sír az óvodában, akkor apró játékkal érkezünk érte? Ez könnyen vezethet oda felnőttkorban, hogy bármilyen nehézség, bánat esetén a vásárláshoz mint hangulatjavítóhoz forduljon majd.

Tanuljon meg a gyerek gazdálkodni

Sokan esnek abba a hibába, hogy bár kap a gyerek zsebpénzt, mégsem költheti a szülő által feleslegesnek ítélt dologra. Pedig a gyerek ekkor még különösebb kockázat nélkül kísérletezhet kasszája kiürítésével. Ha ez így történik, ne bántsuk érte. Üljünk le vele és gondolkodjunk együtt arról, mire és hogyan lehetett volna még ügyesebben költeni azt a pénzt.

Ne legyen lelkifurdalás a pénzköltés

Ne keltsünk bűntudatot, különösen kerüljük ezt a kisebb értékű vásárlások, például egy gombóc fagylalt esetében. Persze közben azért magyarázzuk el a gyereknek, hogy sok kicsi sokra megy, és biztassuk számolásra - mi történik akkkor ha a zsebpénzéből minden nap vesz egy kis csokit? Értessük meg, hogy nagyobb célok is elérhetők egy is takarékoskodással.

Közös vagy külön kassza?

Egy párkapcsolat fontos kérdése, hogy legyen-e közös kassza. A megoldások a családokban is igen sokrétűek. Kutatások szerint minél inkább közösek a pénzügyek, annál boldogabbnak, kiegyensúlyozottabbnak érzik magukat a párok. A családi kassza kezelése is egy olyan minta, amit akarva-akaratlanul átadunk a gyereknek. Egy háztartáson belül a tudatos pénzkezelés egyik mutatója, ha költségvetés készül a bevételekről és kiadásokról. Gyermekeinknek egy jól működő pénzügyi mintát adunk át, ha bevonjuk őket a tervezésbe. Közreműködésük jutalma lehet, ha ők dönthetnek arról, hogy kötelezettségeink kifizetése után a megmaradt pénz egy részét, például milyen közös programra költsük.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,75 százalékos THM-el, és havi 85 891 forintos törlesztővel fel lehet venni a Budapest Banknál. De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: az Erste Banknál például 80 439 forintos törlesztőt ígér a 2,66 százalékos THM; míg az MKB Banknál szintén alacsony, 2,70 százalékos THM is alacsony, 80 631 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a OTP Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

A legtöbb magyar szülő elrontja: apróság, de a gyerek jövője múlik rajta
Vajon mi befolyásolja, hogy tudsz-e megtakarítani, vagy hónapról hónapra élsz?


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS