11 °C Budapest

Hányan élnek szegénységben Magyarországon? Mi a helyezet az EU-ban?

MTI
2015. október 16. 18:01

Az Európai Unió lakosságának 24,4 százalékát, 122 millió embert fenyegette tavaly a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által pénteken kiadott jelentés szerint.

Az elszegényedés által fenyegettek aránya tavaly kissé csökkent a 2013-as 24,5 és a 2012-es 24,8 százalékhoz képest, de fölötte van a 2008-as 23,8 százaléknak. A "Europe 2020" stratégia egyik célja, hogy tartósan csökkenteni lehessen ezt az arányt.

Az Eurostat módszertana szerint azt fenyegeti a szegénység, akinek havi jövedelme nem éri el az adott ország medián jövedelmének 60 százalékát, komoly gondot okoz a megfelelő életkörülmények biztosítása például: közüzemi számlák megfizetése, bizonyos tartós fogyasztási cikkek megvásárlása, vagy tartósan problémája van a munkakereséssel.

Tavaly a lakosság több mint egyharmadát három uniós tagállamban - Romániában, Bulgáriában és Görögországban - fenyegette a szegénység vagy a kirekesztettség.

Magyarországon 31,1 százalékra csökkent ez az arány a 2013-as 33,5 százalékról, de továbbra is felette áll a 2008-as 28,2 százaléknak.

A veszélyeztetettek aránya Csehországban, Svédországban, Hollandiában, Finnországban és Dániában volt a legalacsonyabb. A 2008 és 2014 közötti időszakban 14 uniós tagállamban romlott a helyzet, a legnagyobb mértékben Görögországban , Spanyolországban, Cipruson, Magyarországon és Olaszországban. Ez idő alatt a legnagyobb javulást Lengyelország tudta felmutatni, ahol 5,8 százalékponttal, 30,5 százalékról 24,7 százalékra csökkent a szegénység vagy a társadalomból való kirekesztettség által fenyegetettek aránya. Lengyelországot Románia és Szlovákia követi.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A statisztika nem teljes. Nem szerepel a 2008-as adatsorban Horvátország, a 2014-esből pedig Horvátország mellett Észtország, Írország, Luxembourg és Nagy-Britannia is hiányzik. Tavaly a teljes EU-ban a lakosok 17,2 százalékát fenyegette a jövedelmi elszegényedés, 8,9 százaléknál volt gond a megélhetés körülményeivel és 11,1 százalék nem tudott tartósan elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Magyarországon ezek a mutatók 14,6 százalékon, 23,9 százalékon és 12,2 százalékon álltak.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm