16 °C Budapest

Gyors pénzre vágynak a magyarok: ez a legjobban menő cafeteria

2018. április 16. 10:01

Idén januárjában kellett dönteniük a munkavállalóknak, hogy mely cafeteria-juttatásokban kívánnak részesülni idén munkaadójuktól. A választás során három juttatás, a SZÉP-kártya, készpénzkifizetés, illetve az Erzsébet-utalvány együttesen kétharmados többséget szakítottak ki maguknak.

Idén januárban kellet kiválasztaniuk a munkavállalóknak, hogy milyen formában akarják megkapni cafeteria-juttatásukat. Ezek közül 38 százaléknyian valamelyik SZÉP-kártyán (általában valamilyen vendéglátási alszámlán), 20 százalékuk készpénzkifizetés, 9 százalékuk pedig az Erzsébet-utalványok mellett döntött - derült ki a BDO ezer munkavállaló bevonásával készített kutatásából.

Bár az adatok országos szinten nem reprezentatívak, számos következtetés leszűrhető belőlük. Szembetűnő például az adómentes juttatások alacsony súlya. Bár igaz ezek jobbára élethelyzettől függő juttatások (feltételük például a bölcsödés/óvodás gyermek, lakás- vagy diákhitel megléte).

A gyorsan realizálható juttatások felé irányuló preferenciát jól mutatja, mindhárom élen álló juttatást annak ellenére választják, hogy azokat jelenős adó terheli: a SZÉP-kártyának és a 100 ezer forintig terjedő készpénzkifizetésnek 34,22 százalékos, az Erzsébet-utalványnak pedig 40,71 százalékos az összesített adókulcsa idén. Vagyis az alkalmazottak az erre szánt munkáltatói keretösszegnek csak ezen adók mértékével csökkentett részét kapják kézhez.

A mobilitási célú lakhatási támogatást - ismertebb nevén az albérleti támogatást - a feltételek idei enyhítése nyomán a korábbinál többen vették igénybe, de arányuk továbbra is 2 százalék alatt maradt. Hasonlóan kevesen csupán a szintén adómentesen kapható sportrendezvény-belépő iránt érdeklődtek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem