2020. július 9. csütörtök Lukrécia

Friss: komoly változás történt a leggazdagabb magyarok listáján


19. alkalommal jelent meg A 100 leggazdagabb magyar című kiadványa, aminek egyik legnagyobb idei évi mondása, hogy Gattyán György beelőzte Mészáros Lőrincet - írja az Index. Az élen így nem történt változás.

A kiadvány számítása szerint a 100 leggazdagabb magyar összvagyona  4568,1 milliárd forintra csökkent, ami 64,9 milliárddal kevesebb, mint egy évvel korábban. A friss számítások ráadásul már figyelembe vették a március és május közötti időszakot is, aminek mások mellett Csányi Sándor, Mészáros Lőrinc, Hernádi Zsolt, Bojár Gábor és Váradi József voltak a leginkább kárvallottjai. 

Ezzel együtt a lista élén nem történt változás, azt továbbra is az OTP-vezér Csányi Sándor vezeti, 310 milliárdos vagyonnal - ez 50 milliárd forinttal kevesebb, mint tavaly májusban. A második helyre azonban Gattyán György jött föl 280 milliárdra becsült vagyonnal, amit az is indokolt, hogy az online iparágat egyáltalán nem érintette kedvezőtlenül a járvány és az ezzel járó válság.

A második helyről így a harmadikra csúszott Mészáros Lőrinc, aki bár tavaly is jelentős közbeszerzéseket tudott besöpörni, de a cégcsoport egyes részeit - így például a Hunguest-láncot - a padlóra küldte a járvány. Vagyona így 270 milliárdra olvadt a tavalyi 296 milliárd forintról.

A 100 leggazdagabb listán egyébként 5 új név szerepel tavalyhoz képest, közülük kettő az építőipart képviseli, egy-egy új ember pedig az agráriumot, a pénzügyi világot és a kommunikációt. 

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok (OTP Bank, Budapest Bank, ERSTE Bank, Cetelem, Provident, stb.) ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk