6 °C Budapest

Félmillió magyar nő érintett: észre sem veszik, hogy családtagjuk semmizi ki őket

2018. október 17. 05:39

Az utóbbi években egyre többször hallani a családon belüli erőszakról, azonban a pénzügyi bántalmazásról kevés szó esik. Pedig sokakat érint. Egy négy évvel ezelőtti felmérés szerint a magyar nők 13 százaléka élt át élete során olyan gazdasági bántalmazást, amelynek része volt a munkavállalás megakadályozása illetve az anyagi döntésekből való kizárás. Azzal kapcsolatban még becslésekbe sem bocsátkoztak az általunk megkérdezett szakemberek, hány férfi élhet pénzügyi bántalmazás áldozataként. De mi is pontosan a gazdasági erőszak? Mik azok az intő jelek, amikre érdemes figyelni és lépni kell? Egyáltalán hogy lehet kilépni egy ilyen bántalmazó kapcsolatból? Ennek jártunk utána.

A volt férjem egy 250-300 milliós vagyonon ül, kizárt bennünket a lakásból, majd a bíróságtól meg is kapta a kizárólagos használati jogot. Gyerektartást nem fizetett, albérletben laktam a kisfiammal a fővárosban, míg a férjem a szép nagy budai - közös - általam igényesen berendezett otthonunkban élt, és ott él a mai napig is (az én stafírungjaim, bútoraim, porcelánjaim között). Mi a most 15 éves fiammal a 82 éves özvegy Édesanyám vidéki házában élünk, elég nehéz körülmények között

- olvasható a NANE Egyesület és a Patent Egyesület által létrehozott Nők Joga honlapon. Az érintett nő, nevezzük Ágnesnek, 30 éves korában találkozott későbbi férjével, aki nála 16 évvel idősebb volt. Szépen lassan megváltozott Ágnes élete, a kétdiplomás nőnek volt egy lakása is, azonban a házasságkötés után eladta. Soraiból kiderül, a férje dühében gyakran összetörte Ági dolgait, a saját, értékesnek vélt holmijait pedig védte, volt saját szobája, amit bezárt és "eldugdsosta" felesége elől, amit féltett. Ágnes példája jól mutatja, milyen is a gazdasági bántalmazás, amelynek azonban ezer arca van.

Gazdasági erőszakról, vagy más néven pénzügyi bántalmazásról akkor beszélünk, ha egy párkapcsolatban az egyik fél anyagi függésben tartja a másikat. Ez sokféleképpen megnyilvánulhat. Árulkodó jel lehet, ha az egyik fél túl kontrolláló, a partnerének minden lépését figyelemmel követi, előrehaladását hátráltatja. Például lebeszéli arról, hogy elfogadjon egy előléptetést, akár arról is, hogy egyáltalán munkát vállaljon, vagy befejezze az egyetemet

 - mondta a Pénzcentrumnak Wirth Judit, a NANE Egyesület munkatársa.

Ezt legtöbbször nem erőszakkal, hanem érzelmi zsarolással érik el a bántalmazók, például azt mondják, hogy egy anyának a gyereke mellett van a helye, vagy, hogy milyen jó, hogy anyagilag megtehetik, hogy egyiküknek ne kelljen dolgoznia

 - tette hozzá. Gyakori az is, hogy az egyik fél bűntudatot próbál gerjeszteni a másikban, például azt mondja, a másik fizetése amúgy is annyira kevés, hogy ennyi erővel otthon is maradhat, nem érdemes felbolygatni a gyerekek életét.

A gazdasági bántalmazás úgy is megmutatkozik, ha az egyik fél fillérre elszámoltatja a mindennapi kiadásairól a másikat, a közös számlán lévő pénzt ő kezeli, ő kapja a bank tranzakciókat követő sms-eket, de megnyilvánulhat úgy is, hogy az egyik félnek nincs semmilyen tulajdona, mert a ház, az autó, a nyaraló a másik nevén van.

A jogsegélyen rengeteg olyan nő jelentkezik, akik csak hosszú évek után jönnek rá, hogy valójában semmi nincs a nevükön, a tulajdoni lap szerint egyetlen tulajdonosa van az ingatlannak, a férj. Minderre 15-20 vagy 25 év házasság után derül fény

 - mondta a Pénzcentrumnak dr. Spronz Júlia jogász, a Patent Jogvédő Egyesület munkatársa.

Nők gyakrabban lesznek gazdasági erőszak áldozatai

A két szakember egymástól függetlenül azt mondta, a gazdasági erőszaknak legtöbbször nők az áldozatai. Az eddig megjelent egyetlen ezzel kapcsolatos reprezentatív felmérés, az Európai Alapjogi Ügynökség 2014-ben megjelent felmérése szerint a magyar nők 13 százaléka élt át élete során olyan gazdasági bántalmazást a partnere részéről, amelynek része volt a munkavállalás megakadályozása, illetve az anyagi döntésekből való kizárás; azaz több, mint félmillió magyar nő tapasztalta meg a párkapcsolati erőszaknak ezt a formáját. dr. Spronz Júlia azt mondta, jogsegélyvonalat a párkapcsolati erőszak miatt hívók közül kb. minden harmadik esetben derül ki, hogy gazdasági bántalmazás is van a háttérben. Azzal kapcsolatban még becslésekbe sem bocsátkoztak a szakemberek, hány férfi élhet gazdasági erőszak áldozataként.

Utóbbi eset a szakemberek szerint hagyományos nemi szerepek elfogadottsága miatt ritkább: a családon belüli döntés- és hatalomgyakorlás hagyományosan még mindig a férfiak osztályrésze. Sok családban máig a férfiak intézik a fontosabb pénzügyeket, és széles körű társadalmi hagyománya van, hogy akár hasonló munkáért is a férfiak keresnek többet. Szintén nagyobb társadalmi elfogadottsága van annak, ha egy nőnek nincs is saját jövedelmet termelő munkája, mint ha egy férfinek, így ha egy nő bántalmazás keretében ezt akarná elérni a férfi partnerénél, nagyobb társadalmi ellenállással kellene számolnia.

Pénzügyi bántalmazás esetén jellemző, hogy ez nem szegény vagy gazdag család specifikus dolog. Egyaránt előfordul az alsó-, a közép- és felsőosztálybelieknél

 - mondta Wirth Judit.

Nehéz kilépni egy ilyen kapcsolatból

Ha a bántalmazott úgy dönt, elege van, és ki akar lépni a kapcsolatból, támogató családi vagy baráti háttér nélkül nagyon nehéz helyzetben van. Hiszen nincs hová mennie (a lakás általában a másik nevén van), nincs saját tulajdona, nincs spórolt pénze, ha esetleg volt, az már rég a közös vagyonba vándorolt, miközben a bántalmazó a saját (gyakran eltitkolt) tulajdonait körültekintően védi. Egy felső középosztálybeli nő könnyen a mélyszegénység peremén találhatja magát.

Általános, hogy a bántalmazó marad az elvileg közös ingatlanban, még akkor is, ha az a bántalmazott nevén van, a bántalmazott pedig elmenekül

 - jegyezte meg Wirth Judit. Ezt jól mutatja Ágnes példája is.  Ha pedig gyerek is van, még nehezebb a helyzet, hiszen a bántalmazott fél nem tudja biztosítani a korábbi életszínvonalat. Ha a bántalmazottnak esetleg menekülnie is kell, még nehezebb helyzetben lehet: ha csak nincs egy támogató család vagy barát, aki legalább ideiglenesen befogadja a őt és a gyereke(i)t, marad az anyaotthon, ahol például a korábban magas életszínvonalhoz szokott gyerekek általában nem érzik túl jól magukat, és vissza akarhatnak menni akkor is, ha a bántalmazó az anyjukra vagy rájuk veszélyt jelent.

Előfordulhat, hogy az ideiglenes lakhatásért a korábbi lakhelytől távol kell utazni, vagyis a költözés miatt még - ha volt - a munkáját is elveszítheti az illető. Ezeket a várható tényeket a bántalmazók mind tudják, és számolnak is velük: jól tudják használni a volt partnerük ellen a különböző jogi eljárásokban.

Mivel előzzük meg a bajt?

Vannak olyan tippek, melyek segítségével megelőzhető az anyagi kiszolgáltatottá válás. Jó megoldás lehet a házassági vagyonjogi szerződés.

Ezt nem csak a házasságkötés előtt lehet megkötni, később, a házasság évei alatt is bármikor sor kerülhet rá

 - mondta dr. Spronz Júlia, hozzátéve, fontos, hogy a szerződés aláírása előtt mindig konzultáljunk ügyvéddel. Elmondta, a jogsegély vonalára sokan telefonálnak be azzal, hogy a vőlegény az esküvő előtt néhány nappal, sőt, akár az esküvő napján állít be a házassági vagyonjogi szerződéssel.

Jönnek a szokásos szöveggel: ugyan, bízz bennem, sosem vernélek át, ha pedig ez nem jön be, megy az érzelmi zsarolás: ha nem írod alá, minek házasodunk egyáltalán össze? De nem szabad engedni a nyomásnak, semmit nem szabad aláírni anélkül, hogy egy általunk megbízott ügyvéddel át nem olvastattuk. Fontos, hogy ne a másik fél ügyvédjének a véleményét kérjük ki

 - javasolta dr. Spronz Júlia.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az élettársi vagyonjogi szerződés szintén jó megoldás lehet. Ha nem akarunk anyagilag teljesen függni a másiktól, érdemes a közös bankszámla mellett fenntartani egy saját bankszámlát is, és a közösre csak a fizetésünk egy részét utalni. A közös bankszámlát érintő banki tranzakciókról pedig mind a két fél kapjon sms-t. Fontos, hogy mind a két fél hozzá tudjon férni a közös számlához, a netbankhoz, ismerjék a jelszavakat.

Ez más szempontból is fontos: ha például történik valami, mondjuk az egyik fél balesetet szenved, a másiknak hozzá kell férnie a közös vagyonhoz, fontos, hogy ő is tudjon intézkedni, ha kell

- jegyezte meg a Patent Egyesület munkatársa.

Ha közös vállalkozás van, mindenképp legyen feltüntetve mind a két fél ügyvezetőként, és a felek legyenek bejelentve, még ha csak minimálbérre is.

Sok olyan esettel találkozunk, ahol a nő a családi vállalkozásban dolgozik, de nincs bejelentve. Ez is tipikus esete a gazdasági erőszaknak. Ráadásul, ha a nő lépne, akkor gyakorlatilag semmilyen támogatást nem kaphat, elesik az álláskeresési járadéktól is, hiszen nincs nyoma annak, hogy ő az elmúlt években dolgozott volna

 - jegyezte meg dr. Spronz Júlia.

Légy résen!

Ha valaki úgy érzi, valami nem stimmel, az élettársa vagy a házastársa túl sok kontrollt gyakorol, úgy érzi, az ő szava mit sem ér a pénzügyi döntéseknél, nem érdemes azonnal kiugrani a kapcsolatból.

Ha jogi útra szeretnénk terelni a dolgot, fontos, hogy legyen valami a kezünkben. Vagyis érdemes figyelni néhány hónapig a kiadásokat, eltenni a nyugtákat, hogy a bíróságon bizonyítani tudjuk, nagyjából mennyi a havi kiadások összege. Ha ugyanis az egyik fél esetleg kimenekíti a vagyonát egy offshore számlára és papíron minimális összeg van hónapról hónapra a közös bankszámlán, a kiadások dokumentálásával könnyen rámutathatunk, hogy a számlán lévő összeg és a kiadások nincsenek összhangban egymással. Ha van hozzáférés a közös számlához, kérjük le visszamenőleg a számlakivonatot, hogy lássunk minden tranzakciót

 - javasolta dr. Spronz Júlia, hozzátéve, a vagyonjogi perek nagyon drágák és gyakran évekig elhúzódhatnak, vagyis a bántalmazott a kapcsolatból való kilépés után is nagyon nehéz helyzetbe kerül.

Sokan nem tudják, hogy áldozatok vagy szégyellnek erről beszélni

Korántsem csak az élettársi vagy házastársi kapcsolatban fordulhat elő pénzügyi bántalmazás. Sokszor a szülő-gyerek kapcsolaton belül is jelentkezik

 - mondta a Pénzcentrumnak Geist Klára tanácsadó szakpszichológusként, pár-, és családterapeuta. Ilyen esetekben a szülő korlátozza a gyerek önállósodását, ahelyett, hogy partnernek tekintené és őszintén beszélnének a pénzügyekről, inkább az anyagi függést hangsúlyozzák.

Azok, akik már gyerekkorban is ilyen körülmények között nőttek fel, ugyan nem tudatosan, de gyakran felnőttként is egy kontrollálló partnert keresnek.

Aki olyan családban nőtt fel, ahol az egyik szülő kezében volt minden pénzügyi döntés, az nem látja, hogy ez nem teljesen egészséges, és lehetne máshogy is. Épp ezért nem is könnyű rájönnie és kimondania, hogy a jelenlegi helyzet számára nem jó, hogy rosszul érzi magát, és nem is meri megkérdőjelezni a másik viselkedését, hiszen korábban ezt látta otthon is

 - jegyezte meg a szakember, aki kitért arra is, a bántalmazás mögött sokszor szorongás áll - de természetesen ez sem menti fel a bántalmazókat a felelősség alól.

A pénzügyi bántalmazók sokszor szorongnak attól, hogy a másik tényleg elveri a nehezen megkeresett pénzt, hogy meggondolatlanul költekezik. Az is gyakori, hogy a bántalmazók attól félnek, ha az élettársuk vagy házastársuk előrelép a ranglétrán, esetleg többet keres, akkor túl nő rajtuk, később már ők nem lesznek elég jók a másiknak

 - tette hozzá.

Hogy hogyan néz ki egy egészséges kapcsolat? A szakpszichológus szerint fontos, hogy a közös kiadásokból mindenki kivegye a részét (a fizetésekkel arányos százalékos megosztásban, nem feltétlenül kell a fele-fele arányra törekedni), de maradjon saját pénz is egy saját számlán, amivel a felek nem számolnak el egymásnak.

Kell, hogy legyen pénzügyi szabadság, legyen egy bizonyos összeg, amivel mindenki azt csinál, amit akar

 - mondta a szakember, aki szerint egyébként a fiatalabb generáció egyre tudatosabban kezeli a pénzügyeit, egyre inkább figyel arra, hogy ne kerüljön kiszolgáltatott anyagi helyzetbe.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem