2019. augusztus 19. hétfő Huba

Fellélegezhet Gáspár Evelin: visszakapja a millióit a NAV-tól


Véget ért a több mint két éve tartó nyomozás Gáspár Győző sikkasztási ügyében, de nem csak ő könnyebbülhetett meg, hanem a családja is. A NAV megszüntette az eljárást, így Gáspár Evelin is visszakaphatja az elkobzott milliókat.

Az adóhatóság határozata azt írja, hogy "mivel a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg a bűncselekmény elkövetése" az eljárást megszüntetik. Az ügy 2017-ben indult, amikor Győzikét sikkasztás miatt kihallgatta a hatóság, és lefoglalták a családi ékszereket is. Gáspár Győző idősebbik lányától, Evelintől is legfoglalt a NAV 194 millió forintot az ügy végéig. 

Most örülhet a család, mert Evelin hamarosan visszakapja vagyonát, melyet nagyanyjától örökölt. Az összeghez eddig sem nyúlt hozzá, egy széfben tartotta, és elmondása szerint ezután sem tervezi elkölteni:

Az, hogy édesapám ártatlansága beigazolódott és erről hivatalosan is értesítést kapott, valóban azt jelenti, hogy vissza kell kapjam a széfemből lefoglalt pénz. Nézhetjük onnan, hogy most akkor megint jómódú vagyok, de ahogy korábban sem, ezután sem szándékozom hozzányúlni az összeghez, hiszen eddig is megálltam a lábamon és ezután is meg fogok

- mesélte Gáspár Evelin a Ripostnak.

NEM SZABAD TOVÁBB VÁRNI A LAKÁSVÁSÁRLÁSSAL!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor jobb, ha tudod, hogy lakáspiaci elemzők szerint az árak emelkedése lassul, és a finanszírozási költségek is rekord alacsony szinten vannak, de már nem biztos, hogy sokáig így is marad. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 millió forintot, 20 éves futamidő mellett már 2,71 százalékos THM-el, és havi 107 743 forintos törlesztővel fel lehet venni az Ersténél De nem sokkal maradnak el ettől a további bankok ajánlatai sem: a K&H Banknál például 107 546 forintos törlesztőt ígér a 2,81 százalékos THM; míg az OTP Banknál szintén alacsony, 2,97 százalékos THM is alacsony, 108 811 forintos törlesztőt jelent. Érdemes még megnézni a Raiffeisen, a Budapest Bank és a többi magyar hitelintézet konstrukcióját, különböző hiteösszegek és futamidők mellett is - ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

08.15-08.21
Országos

Lidl

08.15-08.21
Országos

Auchan

08.15-08.28
Országos

Spar

08.15-08.21
Országos

Interspar

08.15-08.21
Országos

Lidl

Iskolakezdés
08.01-09.14
Országos

Tesco

Iskolakezdés
07.31-08.21
Országos

Aldi

Iskolakezdés
07.25-09.07
Országos