6 °C Budapest

Ezt is megéltük: újra pénzt kunyerál az interneten a legendás magyar énekes

2017. december 26. 16:00

Sickratman, azaz Paizs Miklós újfent a nyilvánossághoz fordult, mivel elköltözik családjától, és a jövőben is csak alkotással szeretne foglalkozni, így pedig pénzre van szüksége. Családjával azért romlott meg a kapcsolata állítása szerint, mert szégyellik, hogy tavaly februárban a nyilvánosságtól kért anyagi segítséget.

A Blikk szúrta ki, hogy újra a nagyközönséghez fordult pénzért Paizs Miklós énekes, a Belga zenekar egykori tagja, aki Sickratman néven vált ismertté. A művész már 2016-ban is hasonlót tett, akkor több mint négymillió forint gyűlt össze neki. Azt a pénzt azóta elköltötte, ám most fontos fordulat előtt áll az élete.

Családja rosszul viselte ugyanis, hogy 2016-ban az interneten koldult pénzt, a művész Facebookon közölt írása szerint

szűkkörömben megjelent ugyanis a szégyen dimenziója, hogy én hogy alázhattam így meg magam stb., illetve született egy javaslat, hogy költözzek el, ha már úgyis van pénzem (...) maradtam, tűrtem, hátha lenyugszanak a kedélyek. Dehát nem. Úgyhogy január első hetében elköltözöm egy nyaralóba, ahol szándékaim szerint tartalmas szerzetesi életet kezdek.

Ennek a szerzetesi életnek része lenne a stúdiózás, a nemezművészkedés, a tanulás és a gyakorlás is, és ehhez keres finanszírozókat az énekes. A sztár úgy gondolja, hogy "se nem mellőzött, se el nem ismert, csak anyagilag nem megbecsült". A posztban azt is hozzáteszi, hogy fogsorának megjavítása 400 ezer forintba kerülne illetve szüksége lenne egy új laptopra is. 

Arról egyébként nincs szó, hogy a művésznek ne lett volna alkalma pénzt keresni, felkérték egy hostel vezetésére havi 260 ezer forintért, de azt nem vállalta el, mert nem tud heti hétnapi munkát végezni, akkor ugyanis nem maradna ideje alkotni. Tervezett új életével kapcsolatban pedig kijelenti, hogy

elkezdi, és vagy lesz, aki ezt megszponzorálja, vagy nem.

Az a kérdés ugyanakkor felmerül, hogy mekkora pénzt is vert el az énekes az előző pénzkérési akciója óta eltelt 22 hónapban. 2017 októberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete - a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - 295 800 forint volt. Az átlagos nettó kereset ugyanakkor családi kedvezmény nélkül 196 700 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 204 600 forintra becsülhető.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ebből megállapíthatjuk, hogy az énekes (ha ez alatt az időszak alatt nem volt más bevétele), meglehetősen átlagos életszínvonalat tart fenn, hisz 22 hónap alatt körülbelül havi 182 ezer forintot költött. Az extravagáns stílus sokkal inkább a finanszírozásban és nem a kiadásokban keresendő.

Jól jönne 500 ezer forint?A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb gyorskölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a Sberbank nyújtja (THM 10,97%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank(THM 11,73%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az MKB, a K&H, illetve a Cetelemés aBudapest Bank személyikölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Ha valakinek kedve támadt volna megtámogatni az énekest, akkor bankszámlaszámát a lenti Facebook-bejegyzésben találja.

FRISSÍTÉS 2017. 12. 27. 13:55

A művész posztja elérehetetlenné vált, valószínűleg törölte azt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem