Ezek a boltok ingyen adják az áramot a környezettudatos vásárlóiknak: te is ide jársz?

2020. április 28. 15:03

Négy budapesti és egy szigetszentmiklósi helyszínen várja ingyenes töltési lehetőség az e-autósokat: újabb hét AC töltőponttal bővült az ALDI hálózata. 

2018 őszén kötött az ALDI és az E.ON megállapodást arról, hogy 123 magyarországi ALDI-üzlet parkolójában lesz elérhető az energiavállalat által telepített és üzemeltetett 360 töltőpont. Az országosan 82 települést érintő hálózat kiépítése 2019 tavaszán kezdődött meg, azóta pedig Nyíregyházától Debrecenen át Zalaegerszegig immár 12 megyében 50 töltőpontot adott át a két cég. A tervek szerint ebben az évben minden hiányzó üzlet esetében átadják a töltőpontokat és teljes lesz a 123 áruházat érintő hálózat. 

A szolgáltatás a hálózat kiépítésének kezdete óta ingyenes, így az új helyeken is díjfizetés nélkül lehet igénybe venni.

A beruházás újabb lépéseként már a következő ALDI-üzleteknél is lehetőség van az elektromos-, valamint plug-in hybrid autók akkumulátorainak feltöltésére:

 

  • Budapest, XI. kerület Hunyadi János út 19.,
  • Budapest, XIII. kerület Rokolya utca 1-13.,
  • Budapest, XIX. kerület Hofherr Albert utca 40/A,
  • Budapest, XXIII. kerület Haraszti út 32/B,
  • Szigetszentmiklós, Csepeli út 64-68.

 

További újdonság, hogy április 20-tól a töltők az eddig megszokott manuális működtetés helyett a drivE.ON mobil applikáción keresztül használhatóak az ügyfelek számára. Az E.ON által kifejlesztett applikáció nemcsak Magyarországon, hanem környező országok szintjén is kiemelkedő és ritka megoldás. Az ügyfelek számára az biztosít kiemelkedő értéket, hogy megszünteti számukra a töltés rendelkezésre állásának bizonytalanságát, mivel az ügyfelek fél órával a tervezett használati időpont előtt már le tudják foglalni a töltőt. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezzel a kényelmi szolgáltatással elkerülhető a felesleges várakozási idő a töltőpontnál, illetve tervezhetővé válik a töltés.

Az ügyfelek kényelmét és a töltés tervezhetőségét segíti a térképes kereső is, ami nemcsak az E.ON, hanem a többi szolgáltató töltőit is mutatja - részletes információval a csatlakozó típusáról és a foglaltsági állapotról is. Az alkalmazás értesítést küld a kiválasztott töltőpont foglaltságának megszűnéséről is, így az ügyfelek azonnal, időveszteség nélkül le tudják foglalni és be tudják tervezni az útvonalukba a töltést. 

Az előzetesen lefoglalt töltőponton beállítható, hogy várhatóan mennyi ideig tart a töltés, ezáltal más felhasználók számára is tervezhetővé válik az adott töltőpont igénybevételének lehetősége. A töltés során folyamatosan figyelemmel kísérhető az idő és a leadott energiamennyiség is. Nem kell izgulni akkor sem, ha pár perc késéssel tud csak a felhasználó a töltőhöz érni, mivel az alkalmazás stresszmentesíti a felhasználót.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm