2019. november 21. csütörtök Olivér

Ezek a bankok nem viccelnek: hamarosan csak így lehet majd számlát nyitni


A bankok egyre inkább a digitális megoldások felé terelik a lakosságot: az online igényelhető személyi kölcsönök mellett már megjelentek az online nyitható folyószámlák is. Nem vicc: az interneten keresztül 7-8 perc alatt is nyithatunk már egy folyószámlát, ehhez pedig semmi másra nincs szükség, mint egy videóhívásra alkalmas eszközre, valamint azokra a dokumentumokra, amelyekkel hagyományos úton is meg tudjuk nyitni a folyószámlát. Az alábbi cikkben azt gyűjtöttük össze, hogy melyik bankok tették már ezt lehetővé, a Pénzcentrum kalkulátorában pedig összehasonlíthatóak az alábbi folyószámlák díjai is.

Sokat hallunk manapság banki digitalizációról, és ami azt illeti, meglehetősen sokat is haladtak a bankok ebbe az irányba az elmúlt egy-két évben. A személyi kölcsönök piacán sorra jelennek meg a teljesen online igényelhető hitelek, és ma már az ATM-ek is alkalmasak arra, hogy készpénzt fizessünk e rajtuk keresztül. Nem csoda tehát, hogy a bankok sorra zárják be a fiókokat, vagy nyitnak meg olyan újgenerációs fiókokat, ahol a hangsúly az ügyintézésről a tanácsadásra tolódik át.

Elégedetlen vagy a bankoddal? Válassz olcsó folyószámlát a Pénzcentrum kalkulátorában!

Kevesen tudják, de ma már egyre több banknál lehet online számlát nyitni: ehhez ugyanazokra a dokumentumokra van szükség, mint a hagyományos számlanyitáshoz, a legfőbb különbség a videós azonosításban rejlik: szükség van hozzá egy videokamerára. A folyamato egyébként bankonként némileg eltér, de összességében kijelenthető, hogy átlagosan 8-20 percet vesz igénybe a számlanyitás. De nézzük is meg bankonként, hogy miképp néz ki a folyamat (a bank nevére kattintva bővebb leírás található a számláról).

Budapest Bank

A Budapest Banknál is lehetséges az online számlanyitás, ehhez előbb ki kell választani a bankszámlacsomagot. Az adatok megadása után elindul a videochat, a végén pedig a számlanyitásról e-mailes visszaigazolást küldenek. A számlanyitáskor az alábbi feltételeknek kell megfelelniük:

  • rendelkezik magyar, személyazonosításra alkalmas okmánnyal és lakcímmel
  • betöltötte a 18. életévét
  • saját nevében és érdekében jár el
  • magyar adóilletőséggel rendelkezik 
  • nincs még lakossági bankszámlája a Budapest Banknál

Az online számlanyitás a Budapest Banknál is fióki nyitvatartási időn felül, reggel 8-tól este 8-ig érhető el. A videochat során a bank munkatársával beszél az ügyfél, a beazonosításhoz személyi igazolványra, lakcímkártyára és a technikai feltételeknek megfelelő eszközre lesz szükség.

CIB Bank

A CIB Eco bankszámlánál elengedik a számlavezetési díjat 3 hónapig, ha online nyitunk számlát. Ehhez az kell, hogy a jóváírás elérje a mindenkori minimálbért. A számlanyitás feltétele a betöltött 18. életév, bár ez nem különbözik a hagyományos bankszámlától. A további feltételek a következők:

  • Nem rendelkező vagy tulajdonos CIB lakossági bankszámla felett
  • Magyar devizabelföldi magánszemély, aki rendelkezik érvényes, kártya formátumú magyar személyi igazolvánnyal vagy jogosítvánnyal és lakcímkártyával
  • Magyarországon született, rendelkezik magyarországi állandó-, és levelezési címmel
  • Kizárólag magyarországi adóügyi illetőségű, aki saját nevében jár el, és nem kiemelt közszerepelő
  • A videó-chaten keresztül történő azonosításhoz: Chrome vagy Safari böngésző, webcamera, illetve mikrofon szükséges

A folyamat pontos leírását nem találtuk meg a weboldalán, de kérdésünkre a bank alkalmazottja elárulta nekünk, hogy a számlanyitás mindössze 8-10 percet vesz igénybe, és összesen 8 lépésből áll.

OTP Bank

Az OTP Banknál is lehet teljesen online számlát nyitni, a bank tájékoztatása szerint ez mindössze 5-10 percig tart, és a számlacsomag kiválasztásával kezdődik. Az igényléshez személyazonosító igazolványra és lakcímkártyára van szükség. A szerződést online videóhívással lehet megkötni, de választhatjuk a bankfiókban történő aláírást is - bár ebben az esetben a folyamat nem teljesen online zajlik. Ha videón keresztül történt a számlanyitás, akkor a bankkártyát postán küldik ki.

Válassz olcsó folyószámlát a Pénzcentrum kalkulátorában!

A videóhívás során az ügyfelet a bank munkatársa azonosítja be, bár fontos adalék, hogy a weboldalon található ismertető szerint a funkció jelenleg szünetel. A videóhívás menete némileg némileg eltér Windows , iOS és Android esetén, de ezekről pontosan informálódhat az ügyfél a bank weboldalán. A tájékoztatóban szereplő információ szerint az alábbiakra van szükség a számlanyitáshoz:

  • Kártyaformátumú személyi igazolványra vagy jogosítványra,
  • lakcímkártyára, és
  • a technikai feltételeknek megfelelő okostelefonra, tabletre, asztali számítógépre vagy laptopra.

Gránit Bank

A Gránit elsősorban aktív bankolóknak ajánlja az online számlanyitást. Náluk is mindössze személyazonosító okiratra és egy videóhívásra alkalmas eszközre lesz szükség. Első lépésként ki kell tölteni egy űrlapot, ahol meg kell jelölni, ha videós azonosítással szeretnénk szerződni. A videóhívásra munkanapon 8 és 21 óra között, szombaton 10 és 18 óra között van lehetőség - a fióknyitvatartási időt jóval meghaladóan tehát (tegyük hozzá, a Gránit Banknak - digitális bankként - csak néhány fiókja van).

K&H Bank

A bank azt ígéri, hogy a számlanyitási procedúra sokkal gyorsabb, kényelmesebb és egyszerűbb digitálisan, mint a hagyományos módon. A bank megoldása némileg eltér a többi pénzintézetétől: három rövid kérdést kell megválaszolni (ezek: mennyi a beérkező jövedelem, életkor, és mekkora a megtakarítás), majd a weboldal ezek után ajánl egy számlacsomagot (persze nem kötelező ezt választani).

Az online számlanyitást csak 18 éven felüliek kezdeményezhetik, de fontos kiemelni, hogy a banknál nem lehet teljesen online számlát nyitni, csak az igénylést lehet leadni. Az online számlanyitás során tehát szerződni már a bankfiókban kell - előnye, hogy időpontot lehet foglalni az interneten is, és a szükséges dokumentumokat ebben az esetben előre elkészítik nekünk. Ismét kiemelnénk, ez azonban nem teljesen online számlanyitás, hiszen mindenképp be kell mennünk a fiókba.

Jogi nyilatkozat: A cikkben található kalkulációk adatai tájékoztató jellegűek, szerződéses ajánlatnak nem minősülnek! Az egyes konstrukciókat az adott paraméterek (termék jellege, összeg, futamidő) alapján, kalkulátorunk számításai szerinti legkedvezőbb aktuális ajánlatok figyelembe vételével választottuk ki. Az említett pénzügyi szolgáltatóktól a Net Média Zrt., mint a Pénzcentrum.hu üzemeltetője nem részesül a megjelenésükre tekintettel közvetlen díjazásban. További részletekért kattints ide!
Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS