6 °C Budapest

Ez vár a jövőben 200 ezer rokkantnyugdíjasra

Pénzcentrum
2011. október 12. 15:28

Az elkövetkező években 195 ezer rokkantnyugdíjast kellene visszajuttatni a munkaerő-piacra - derül ki az MTI birtokába került kormánypárti feljegyzésből. A rehabilitáltat foglalkoztatók teljes járulékmentességet kapnának.

A dokumentum szerint a Nyugdíjbiztosítási Alaphoz tartozna az öregségi nyugdíj, s továbbra is ott maradna a hozzátartozói özvegyi és az árvasági ellátás is. Az Egészségügyi Alaphoz kerülnének a nyugdíjkorhatár alatti nyugdíjjárandóságok, így a rokkantnyugdíj, a rendszeres szociális járadék, illetve a rehabilitációs járadék.

Az új rendszerben az eddigiektől eltérően nem az áll majd a középpontban, hogy a rokkant személy mire nem képes, hanem az, hogy az adott egészségi állapotában mire lenne képes.

Az önellátási képességnek megfelelően három csoportba sorolnák a rokkantakat. Az I.csoportba tartoznak azok, akik egyáltalán nem képesek az önellátásra, míg a II. csoportba azok, akik segítséggel, de valamilyen szintű önellátásra képesek. Becslések szerint a két csoportba összesen mintegy 65 ezer fő tartozik majd. Őket egyáltalán nem érinti az átalakítás, továbbra is megkapják az eddigiekben folyósított ellátásukat. Ugyanez vonatkozna az 57 év feletti rokkantnyugdíjasokra is.

A dokumentum szerint a munkaképességi kategóriákat új besorolásokba rendeznék. Az A kategóriába tartozna az, akinek megmaradt munkaképessége 60 százalék vagy annál több, B kategóriába, akinek 50-60 százalék közötti az egészségi állapota, azaz jól rehabilitálható, C kategóriába, aki 30-50 százalék közötti, D kategória lenne a 30 százalék alatti, és E, aki önellátásra nem képes (a D és E kategória megegyezik a fenti I. és II. csoporttal).

A feljegyzés szerint a rehabilitálhatók csoportjába mintegy 220 ezren tartoznak. Közülük már most is mintegy 25 ezren rehabilitációs járadékban, nagyságrendileg 72 ezer forintos összegben. Utóbbiak 2014-ben kapnak utoljára járadékot, az ellátás ugyanis legfeljebb 3 évre jár.

A célkitűzés, hogy összesen 195 ezer rokkant munkaerő-piacra történő visszajuttatását elősegítsék. A felülvizsgálat végéig ők is megkapják eddigi juttatásaikat.

A felülvizsgálatokat a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal fogja végezni. A szervezet 110 olyan munkakört dolgozott ki, amely a rehabilitálhatók számára megfelelő munkalehetőséget biztosít.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Amennyiben a felülvizsgálat arról rendelkezik, hogy valaki rehabilitálható, munkát kell neki felajánlani, ami kétféleképpen történhetne. Egyrészt bevezetik a Rehabilitációs kártyát, amelynek révén a munkáltató teljes járulékmentességet élvezne a rehabilitált alkalmazásáig. A másik megoldás a START közmunka programon keresztül történő közfoglalkoztatás. Mint írták, igényfelmérést végeznének az önkormányzatok részéről, de ennek végső kidolgozásához szükséges az önkormányzati törvény elfogadása.

A rokkantnyugdíjasok háromnegyede nehezen foglalkoztatható újra

Hegedűs Lajos, a Mozgáskorlátozottak Egyesületének Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke korábban a hvg.hu érdeklődésére elmondta: a nyugdíjkorhatár alatti rokkantnyugdíjasok 70 százaléka 54 és 60 év közötti, tehát a munkaerőpiacon nem keresett korosztályba tartozik. Ráadásul ugyanekkora az aránya azoknak, akik csak általános iskolai vagy legfeljebb szakmunkás végzettséggel rendelkeznek. Több mint 60 százalékuk hátrányos helyzetű térségekben, Észak-Magyarországon vagy a Dél-Alföldön él. Olyan kistelepüléseken, ahol nincsenek munkahelyek, és ha lennének is a környéken, költséges a közlekedés - sorolta a problémákat a hvg.hu-nak Hegedűs Lajos.

Hozzátette: szükséges lenne a megváltozott munkaképességűek munkaerőpiacának a bővítése, de "ezt egy komplex rehabilitációs folyamattal kell megvalósítani, amely magában foglalja az egészségügyi, képzési, szociális és foglalkoztatási rehabilitációt, és nem pedig pusztán kormánypropaganda. A közmunkaprogramban való részvétel segítséget jelenthetne, de itt még az egészségeseknek szóló cselekvési program sem látszik részleteiben.

 

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 06:01
A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente...
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem