12 °C Budapest

Erre megy el a rezsi 75 százaléka: pedig közel felére le lehetne faragni

2021. március 5. 14:27

A világ teljes energiafogyasztásának egyharmadát Kína és az Amerikai Egyesült Államok adja, ha egyaránt figyelembe vesszük a lakossági és ipari felhasználást. Magyarországon viszont mindkét államénál nagyobb a lakosság energiafelhasználási aránya: míg hazánkban 32 százalék, addig az Egyesült Államokban csupán 18 százalék. Az Eurostat adatai szerint a legtöbb környező országénál is többet fogyaszt a magyar lakosság: Ausztriában 23, Csehországban 26, Szlovákiában pedig mindössze 20 százalék ez az arány. A számok alakulását az is befolyásolja, hogy hazánkban jóval alacsonyabb az ipari célú felhasználás, míg a cseheknél sokkal több az energiaintenzív ipari termelés.

Minden évben március 6-án tartják a Nemzetközi Energiahatékonysági Világnapot, amely célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a Föld természeti készleteinek végességére és az energiaforrások hatékony felhasználásának szükségességére. A levegőt erősen szennyező és így az egészségünket is romboló közlekedési és fűtési módok, illetve az egyre dráguló energiaárak mára nyilvánvalóvá tették, hogy az energiahatékonyság már nem csupán anyagi, hanem környezetvédelmi kérdés. A valódi megtakarítást immár az el nem használt energia jelenti.

A rezsink háromnegyedét elfűtjük

A Knauf Insulation szakemberei szerint egy átlagos magyar háztartás energiafelhasználásának 75 százalékát a fűtésre, illetve a légkondicionálásra fordított energia teszi ki. A magyar családiház állomány az uniós átlagnál 10 százalékkal több energiát fogyaszt négyzetméterenként, ezzel Magyarország a tíz fajlagosan legtöbbet fogyasztó uniós tagország között van. Ennek egyik oka, hogy a hazai épületállomány energiahatékonysági szempontból elavult, korszerűtlen.

Magyarországon a lakosság több energiát használ, mint az ipar

Magyarország az egy főre jutó évi 5,7 tonnás CO2-kibocsátásából 1,3 tonnát a háztartások juttatnak a légkörbe, amelynek döntő része a fűtő- és tüzelőanyagok elégetéséből származik. Energiapazarló épületeink is hozzájárulnak a klímaváltozáshoz. Magyarország ökológia lábnyoma alapján másfélszer annyi erőforrást használ fel, mint amennyit a fenntartható fejlődés elve szerint tehetne.

A szigeteletlen épületek, az elavult nyílászárók és a korszerűtlen gépészet ördögi körforgást generálnak, hiszen a nagy hőveszteség miatt sokkal több primer energiabevitelt igényelnek az épületek. A megfelelően kivitelezett, jó minőségű szigeteléssel a rezsink akár felét is megtakaríthatjuk, és hozzájárulhatunk CO2-kibocsátásunk csökkentéséhez

- mondta Aszódy Tamás a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. 2020. december 31-e után már csak a "közel nulla energiaigény" feltételeinek teljesítésével végezhető energetikai célú felújítás.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A 2021-ben életbe lépett épület energiahatékonysági szabályozásban a legfontosabb változás a hőátbocsátási tényező további csökkentése, amely révén a felhasznált hő egyre kisebb része jut ki az épületekből a falakon, födémeken, ablakokon keresztül.
A klímavédelem tehát nem csak bolygónk megóvása miatt rendkívül égető kérdés, de rövid távú érdekünk is, hogy épített környezetünk fenntartható módon működjön, csökkentve energiakiadásainkat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem