2021. március 2. kedd Lujza

Erre gyűjtögeti most a pénzét a legtöbb magyar: sejtenek valamit?


Egyre többen gondolkodnak el azon, hogy hogyan tudnak előre gondoskodni életükről. Hogyan kaphatják meg a legjobb orvosi ellátást, miből finanszírozhatják majd gyerekeik oktatását, illetve hogy hogyan tudják bebiztosítani nyugdíjas éveiket.

Egyre többen gondolkodnak el azon, hogy hogyan tudnak előre gondoskodni életükről. Hogyan kaphatják meg a legjobb orvosi ellátást, miből finanszírozhatják majd gyerekeik oktatását, illetve hogy hogyan tudják bebiztosítani nyugdíjas éveiket. S kedvező tendencia az is, hogy egyre korábban kezdenek el ezen gondolkodni az emberek. Míg régebben inkább az 50 éven felüliek körében merült fel például a nyugdíjas évekre való takarékosság lehetősége, addig mára már a közel 10 évvel fiatalabb korosztály felé tolódott ez el az arány - derül ki a Grantis, 6 ezer fő körében készített kutatásából.

Az mindenképpen sokat elárul, hogy egy ezrelék alatt van azok száma, akik időközben visszaléptek - mindössze három szerződést szüntettek meg. E tekintetben különösen figyelemre méltó, hogy a közel egy éve tartó járványhelyzet alatt nem hogy megszüntették volna szerződéseiket az emberek, épp ellenkezőleg: dinamikus növekedést mutat a pénzügyi tanácsadó igénybevételével kötött szerződések száma.

Nem meglepő, hogy a korábbi években a különböző nyugdíj-előtakarékossági formák vitték a pálmát, míg a második legnépszerűbbek az egészségbiztosításii termékek voltak. E tekintetben azonban súlyponti változás várható, mert az érdeklődésekből kirajzolódik, hogy a járvány kapcsán mind szélesebb körben kerül fókuszba az egészségbiztosítás

- jegyezte meg Sebestyén András, a Grantis vezérigazgatója

Érdekes megállapítása a kutatásnak az is, hogy aki már egy szerződést kötött, viszonylag rövid időn belül egy másik fajta előtakarékossági szerződést is köt. A megkérdezettek 73%- a legalább két szerződéssel már rendelkezik.

Címlapkép: Getty Images

TÍZEZREKET SPÓROLHATSZ BANKVÁLTÁSSAL!

A bankszámla mindennapi életünk része. A munkabér, nyugdíj, ösztöndíj jellemzően bankszámlára érkezik. Segítségével kényelmesen intézhetjük a pénzügyeinket, akár otthonról is. Ahhoz azonban, hogy bankszámlád valóban azt nyújtsa, amire szükséged van, körültekintően kell választanod. Mielőtt kiválasztanád bankszámládat, nézz szét a Pénzcentrum megújult bankszámla kereső kalkulátorában! Állítsd be a személyes preferenciáidat, és versenyeztesd a pénzügyi szolgáltatókat, hiszen a megalapozott döntés a Te érdeked! Egy testre szabott bankszámlával a költségeken is rengeteget spórolhatsz! (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Fontos átalakulás jön az eMAG-nál: a kiszállítást és a csomagpontokat is érinti
Papp Máté, a Marketplace vezetője beszélt a részletekről.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

02.25-03.03
Országos

Spar

02.25-03.03
Országos

Aldi

02.25-03.03
Országos

Lidl

02.25-03.03
Országos

Interspar

02.24-03.31
Országos


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked