21 °C Budapest

Ennyi a nyugdíja a legendás magyar zenésznek

Pénzcentrum
2012. június 10. 13:02

Nyugdíjáról vallott Somló Tamás, az LGT egykori frontembere. A jogász végzettséggel is rendelkező zenész szerint 45 ezer forintos havi apanázsa segélynek is nevetséges, pedig véleménye szerint ennél többre lenne jogosult.

A Pénzcentrum.hu amellett, hogy rendszeresen beszámol a nyugdíjakkal kapcsolatos legfrissebb hírekről, statisztikákról és fontos tudnivalókról, nyomon követi azt is, hogy mekkora nyugdíjat kapnak a magyar hírességek. Somló Tamás például azon hírességek táborát erősíti, akiknek a nyugdíja, zenésztársaihoz hasonlóan igen csekély.


"Három éve nyugdíjazhattam volna magam, akkor kaptam meg a hatóság levelét, amelyben havi 45 ezer forintos előnyugdíjat javasoltak. Segélynek is nevetséges az a pénz, amit a nemzedékem zenészei számára megállapítottak" - nyilatkozta a Blikknek Somló Tamás.

A hírportálnak a zenész kifejtette: "Hiába dolgoztam, illetve kaptam a fellépéseim utáni honoráriumot 1963-tól egészen a rendszerváltásig, a kifizetésekért felelős intézmények, a rendszerváltással egy időben csődbe mentek -  minden addigi kifizetésemet terhelő járulék, így a nyugdíjam is a semmibe veszett. A jogos nyugdíjazásomhoz szükséges igazolást semmilyen szerv nem tudja kiállítani" - mondta Somló Tamás.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem