15 °C Budapest

Eltapsolta mesés örökségét Zámbó Krisztián

2016. október 19. 16:30

Bulvárértesülések szerint, alig 5 év leforgása alatt, 80 milliós örökséget tapsolt el Zámbó Krisztián. Pedig ennyi pénzzel, már a privátbanki szolgáltatók is tárt karokkal várták volna. Mutatjuk, Te hogyan biztosítsd a jövődet.

Alig öt év alatt eltapsolta 80 milliós örökségét Zámbó Krisztián - állítja a Bors. A bulvárlapnak Jimmy testvére, Tihamér elárulta: a Király örökségének felét, azaz 240 millió forintot, özvegye kapta, a másik felén pedig - 80-80-80 millió forint arányban - három gyermeke, Krisztián, Szebasztián és Adrián osztozott. Tihamér ráadásul azt sem tagadta, mi vezetett a legidősebb gyermek lecsúszásához:

Hát bolond! A habzsi-dőzsi, ugye!

- fogalmazott szűkszavúan a nagybácsi.

Privátbankban lett volna a pénz helye

Legyünk őszinték, 80 millió forint a legtöbb magyarnak már kész vagyon. Sőt, akinek ennyi megtakarított lóvéja van, azt már a privátbanki szolgáltatók is tárt karokkal várják. És bár a kiemelt pénzügyi szolgáltatás csak kevesek kiváltsága - a statisztikák szerint alig 50 ezer ilyen ügyfélszámla van Magyarországon -, már jóval kevesebb megtakarítással is biztosíthatjuk anyagi függetlenségünket. Ehhez persze a "habzsi-dőzsi" helyett inkább a rendszeres spórolásra, és a helyes megtakarítási portfólió kialakítására kell törekednünk. De mi is az a megtakarítási portfólió?

A klasszikus meghatározás szerint akkor beszélhetünk megtakarítási portfólióról, ha legalább két különböző termékbe fektetjük a pénzünket. Ez persze a klasszikus formáktól kezdve, a hosszútávú megtakarításokon keresztül, az alternatív befektetési formákig bármi lehet, így például egy rövid lejáratú (6 hónapos) bankbetét és egy lakástakarék pénztári megtakarítás is tulajdonképpen egyfajta kezdetleges portfóliót jelent.

A szakértők szerint érdemes a lehetőségek szerint minél több helyre befektetnünk a pénzünket, ezzel ugyanis csökkenthetjük a kockázatunkat.

Alapvetően két kockázattól védhetjük be magunkat:

  • Hozam és tőkekockázat ellen, vagyis, hogy a befektetett pénzünket visszakapjuk, illetve arra hogy megkapjuk az elvárt hozamot és
  • Intézményi kockázat ellen, ami azt mutatja, hogy a pénzintézet ahova a pénzünket tettük csődbe megy vagy sem.

Milyen portfóliót építsünk fel?

A portfólió lényege tehát, hogy minél többféle megtakarításban helyezzük el a pénzünket, ezt nevezzük a portfólió diverzifikálásának. A megfelelően diverzifikált portfólió sokkal biztonságosabb, mintha egy termékben tartanánk minden pénzünket. A kialakításkor legyünk tekintettel arra, hogy túl kicsi elhelyezett összeghez adott esetben aránylag magas költségek társulhatnak. Emiatt a kezdeti megtakarításunk összege és a havi félretehető összeg is meghatározza, hogy milyen portfóliót tudunk kialakítani.

Érdemes alacsony kockázatú megtakarítások közül választani, amennyiben rövidtávon gondolkozunk; míg a magasabb kockázatú (és ezzel magas hozammal kecsegtető) termékeket már hosszabb futamidőre ajánlott választani.

Összefoglalva: ne tegyük fel egy lapra mindenünket, még akkor sem, ha a tanácsadó "bombabiztos" befektetést ígér. Emellett fontos az is, hogy ne feltétlenül egy szolgáltatónál tartsuk minden megtakarításunkat.

Konkrétan milyen megtakarításokat válasszunk?

Amikor elkezdünk megtakarítani, akkor először bankbetétben érdemes gondolkodni, mivel ez a leginkább alkalmas termék arra, hogy könnyen hozzáférhető vésztartalékot építsünk ki. A szakértők általában azt javasolják, hogy ez a vésztartalék nagyjából a 6 havi jövedelmünknek feleljen meg, vagy annak az összegnek, amiből fél évig meg tudunk élni, ha elveszítenénk a munkánkat, esetleg egy baleset vagy betegség miatt kiesnénk a munkából.

A rövid távú, 1 éven belül felhasználandó megtakarításokat (pl: nyaralásra, háztartási gépeink cseréjére gyűjtött pénz) aránylag könnyen felszabadítható termékekbe érdemes fektetni. Ilyenek lehetnek például a lakossági állampapírok, amelyek kiemelkedő hozamot biztosítanak, ráadásul egészségügyi hozzájárulást (EHO) sem kell fizetni utánuk.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Középtávú terveink megvalósítására befektetési alapok széles választéka áll rendelkezésre, melyek szintén könnyen hozzáférhető termékek, azonban a megtakarításra javasolt minimális futamidő és az alapok várható hozama eltérő lehet. Az alapok múltbéli teljesítménye nem jelent garanciát a jövőre nézve, így kiemelten fontos, hogy úgy válasszunk, ami az aktuális pénzügyi céljainknak megfelel.

A befektetési alapok azért népszerűek, mert már eleve diverzifikált azáltal, hogy több (általában 40-80) értékpapírt vásárolnak meg az alapkezelők, amelyek végül a befektetési jegy árfolyamát és ezzel együtt a hozamunkat is meghatározzák. Annak függvényében, hogy az alapkezelő milyen értékpapírokat vásárol a befektetési alapokba, a javasolt befektetési időtáv is változik: a bankbetétet és államkötvényt tartó alapokat 1-3 évre, azokat az alapokat, melyek már részvényeket is tartalmaznak, 3-5 évre érdemes vásárolni.

A rövid és középtávú célok biztosítása után érdemes a hosszútávú, 5 -10 éves jövőnkre is gondolni. Hosszú távon a magasabb hozam elérése érdekében választhatunk magasabb kockázatú befektetéseket is. Ezek egyedi részvénybefektetések is lehetnek, de érdemesebb szakemberekre bízni a megfelelő termék kiválasztását, tehát olyan befektetési alapba fektetni, mely nagyobb arányban tartalmaz részvényeket. Azok a befektetési alapok a legkockázatosabbak, melyek egy-egy iparágra (pl. biotechnilógia) vagy egy-egy földrajzilag elkülöníthető befektetési területre (pl. Észak-Amerika, Ázsia) koncentrálnak.

Más lehetőségek is segíthetnek céljaink elérésében

Ha lakást szeretnénk venni/felújítani/építeni, akkor a lakástakarék-pénztárat (LTP) választhatjuk, ami 30 százalékos állami támogatást ad befizetéseink után. Ha pedig szabad felhasználású terméket szeretnénk, mert például autóra gyűjtünk, akkor a TBSZ-t érdemes választanunk, amelyen bankbetétet köthetünk le, vagy értékpapírokat (pl: államkötvények, befektetési alapok) vásárolhatunk.

Már a munkába álláskor népszerűek (vagy legalábbis annak kellene lenniük) a nyugdíj célú megtakarítások, egyre inkább világosan látszik ugyanis, hogy az állami nyugdíjrendszerből kapott pénz kevés lesz ahhoz, hogy megéljünk belőle idős korunkban. A nyugdíj célú megtakarításokkal 20 százalékos adójóváírást kaphatunk. A kedvezményt egyébként külön-külön érvényesíthetjük mindhárom esetben 100 és 150 ezer forint között kaphatunk jóváírást évente a befizetéseink után. A megtakarítások között aszerint választhatunk, hogy miszerint választhatunk a befektetések között:

  • Az önkéntes nyugdíjpénztárnál a futamidő elején egy portfóliót választunk, amely akár a futamidő végéig jó lehet.
  • A nyugdíjbiztosításnál az eszközalapokból alakítunk ki portfóliót a tanácsadónk segítségével.
  • A nyugdíj elő-takarékossági számlánál pedig magunk kezeljük a számlán tartott pénzünket.

Ha hosszú távra szeretnénk félretenni olyan összeget, amit nem nyugdíjra szeretnénk fordítani, akkor kiváló választás lehet megtakarítással egybekötött életbiztosítást kötni, amely tipikusan 10-20 évre szóló szerződés. Ennek két fajtája ismert:

  • A klasszikus, vegyes életbiztosítás és
  • A befektetési egységekhez kötött (unit linked) életbiztosítás.

Bor, festmény, oldtimerek, stb...

Ha jelentős összeget halmoztunk már fel és a nyugdíjunk, lakhatásunk is biztosítva van, akkor érdemes lehet elgondolkodni az alternatív befektetési formákon, ezek mind-mind beleférnek egy jól összeállított befektetési portfólióba. Ilyen lehetnek például a borkülönlegességek, a különböző műtárgyak (például festmények), vagy a ritka autók is. Ezek értéke sokszor akár pár év alatt is többszörösre nőhet, de ennek kockázata aránylag magas.

Fontos megjegyezni, hogy a különleges befektetési termékekhez nagyon kell érteni, vagy legalább ismerni kell egy szakértőt. Ráadásul az sem mindegy, hogyan tároljuk az ilyen befektetéseinket, illetve mennyibe kerül mindez. Ezek tehát magas kockázatú befektetések, amelyek esetében a pénzünk könnyen el is úszhat.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 08:53
Üdv, Kötter hangzik a nem is oly rejtélyes elköszönés a Magyar Péterrel kapcsolatos, véletlenül kike...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 08:06
A lakáshitel kamatok csökkenése után a személyi hitelek is olcsóbbak lettek. A Bankmonitor Erste sze...
KonyhaKontrolling  |  2024. március 28. 07:45
A mai bejegyzésben megnézzük, hogy brókerek költségének hatását, ha a TBSZ brókereket hasonlítjuk ös...
Holdblog  |  2024. március 28. 06:02
Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gá...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem