Előkerült a magyar színészlegenda végrendelete: övé lesz a mesés vagyon?

2020. február 16. 20:33

Úgy látszik, hogy előkerült Paudits Béla 20 éve letétbe helyezett végrendelete, amiben állítólag egyetlen szót sem ejt lányáról, és mindent arra a férfire hagy, akivel 30 évig élt együtt. A már megtartott hagyatéki tárgyalás értelmében azonban a lányt megilleti a köteles rész, amit a férfi ki is fizetne, azonban a színészlegenda lánya perre ment, hiszen igényt tartana az örökségre. Az ilyen és ehhez hasonló esetek viszont többnyire elkerülhetőek jogszerű és tudatos végrendelkezéssel, mutatjuk, mit jelent ez.

Korábban a Pénzcentrumon beszámoltunk arról, hogy javában dúl a harc Paudits Béla, Jászai Mari-díjas magyar színművész 36 négyzetméteres budai lakásáért. A színészlegenda örökségére ugyanis Paudits lánya, illetve a művész egykori gondozója és társa is igényt tart. A még 2019-ben történt hagyatéki eljárás döntése értelmében az értékbecslés után az érték fele a lányt illetné meg, mint köteles rész, de Puadits lánya perre ment az egész örökségért. Csakhogy most úgy látszik fordult a kocka az ügyben.

Borzasztó ez a jogi hercehurca és szeretném, ha már vége lenne, de erre sajnos nem sok esélyt látok, mivel még a hagyatéki tárgyalás sem tudott lezárulni a per miatt

- mondta el Pudits társa, János a Ripostnak. Aki arról is tájékoztatta a lapot, hogy időközben előkerült a színész végrendelete, 

amit 20 éve helyezett közjegyzői letétbe, és amelyben állítólag egyetlen szót sem ejt a lányáról.

A férfi azt is elmondta, hogy ő hajlandó lenne a köteles részt is kifizetni a lánynak, de ez egyelőre az éppen zajló pereskedés miatt lehetetlen.

Így véhgrendelkezz!

Noha a fenti eset speciálisnak tűnik, gyakorta fordulnak elő, legalábbis jogi értelemben, igencsak hasonlók Magyarországon. Ráadásul kevesen és helytelenül végrendelkeznek a magyarok — állapította meg egy, a lakosság végrendelettel kapcsolatos tudását és szokásait vizsgáló, több mint 500 fő részvételével, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) megbízásából készített online felmérés.

A kutatásból kiderült, hogy számos tévhit és félreértés övezi a végrendelkezést. Az egyik leggyakoribb téves elképzelés a szóbeli végrendelethez kapcsolódik:

a magyarok kétharmada szerint a szóban tett ígéret egyenértékű az írásba foglalt végakarattal.

A Polgári Törvénykönyv szerint azonban szóban végrendelkezni csak speciális esetekben lehetséges, ha az illető az életét fenyegető olyan rendkívüli helyzetben van, amely írásbeli végrendelet tételét nem teszi lehetővé. Így általában nem tekinthető érvényes végakaratnak a családi összejöveteleken elhangzott szóbeli ígéret.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Sok a bizonytalanság az írásbeli végrendelkezéssel kapcsolatban is. Annak ellenére, hogy egyre többször készíti szakértő a végrendeletet, a közjegyzők tapasztalata szerint továbbra is rengeteg az otthon készített, fiók mélyén lapuló végrendelet, melyek között sok a hibás dokumentum. Pedig az írásbeli végrendelkezésre vonatkozó szabályok betartása fontos feltétele annak, hogy a végrendeletet érvényesnek fogadják el a hagyatéki eljárás során vagy a bíróságon. A legjellemzőbb félreértés a sajátkezűleg készített végrendeletre vonatkozik: a válaszadók kétharmada nem tudta, hogy egy aláírt, elejétől a végéig saját kezűleg írt végakarat nem igényli tanúk jelenlétét és aláírását, ám amennyiben géppel készítik, minden oldalát alá kell írnia a tanúknak és a végrendelkezőnek egyaránt.

A közjegyzők szerepével kapcsolatosan is sok a félreértés. A megkérdezettek több mint 60 százaléka elegendőnek gondolja közjegyzőnél letétbe helyezni végrendeletét, holott ez önmagában még nem garancia arra, hogy tartalmilag is érvényes. A MOKK elnöke, dr. Tóth Ádám szerint a házilag készített végrendeletekkel nem csak az a probléma, hogy nagyrészt soha, vagy csak hónapokkal a hagyatéki eljárás lezárását követően kerülnek elő, hanem az is, hogy igen magas köztük az érvénytelen dokumentumok száma. A fővárosban 100-ból több mint 90 esetben szinte biztosan megtámadják az érvénytelen, alakilag hibás végrendeletet, vidéken ez az arány alacsonyabb. Hozzátette:

A közjegyzőnél készített végintézkedés garanciát jelent a végrendelet formai és tartalmi érvényességére, valamint arra, hogy az biztosan elő is kerül a hagyatéki eljárás során. A végintézkedés ugyanis bekerül a Végrendeletek Országos Nyilvántartásába (VONY), amelyet a közjegyzők minden esetben ellenőriznek a hagyatéki eljárás során.

A kutatás arra is rámutat, hogy nem csak a végrendelkezés formai és tartalmi szabályai terén vannak hiányosságok: a magyarok 60 százaléka nem tudja, hogy az öröklésből való kizárás nem egyenlő a kitagadással. Érvényes kizárás esetén a törvényes örökösök meghatározott körét megilleti a kötelesrész (az a minimum rész, amely az örökösöknek a törvény szerint jár), míg a kitagadott felet nem - ám a kitagadásnak törvényben rögzített, szigorú feltételei vannak.

Nem meglepő a sok bizonytalanság, ha figyelembe vesszük, hogy a kutatásban résztvevők mintegy 90 százalékának nincs végrendelete, bár a végrendelkezési hajlandóságot tekintve kijelenthető, hogy egyre tudatosabbak a magyarok. A kérdőívet kitöltők harmada úgy nyilatkozott, hogy a jövőben tervez végintézkedést tenni, a megkérdezettek 80 százaléka pedig szakértői segítséget is igénybe venne végrendelete elkészítéséhez.

(Címlapkép - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem