12 °C Budapest

Elképesztő: ennyit kell gályázni egy saját lakásért Magyarországon

2018. szeptember 20. 18:02

Az évek óta tartó lakáspiaci boom miatt jelentősen drágultak a lakások a különböző a nagyvárosokban, ugyanez igaz a nettó átlagfizetésekre is: az EU-n belül Magyarországon volt az egyik legnagyobb a bérnövekedés. Egy friss elemzés azt vizsgálta, hogy az egy-egy megyére jellemző - családi kedvezmény nélkül számolt - átlagos nettó havi kereset hányszorosából lehet az adott megyeszékhelyen megvásárolni egy 50 négyzetméteres új vagy használt lakást.

Az országon belül Budapesten a legmagasabbak a lakásárak, az ingatlan.com-on a magánszemélyek és ingatlanközvetítők által meghirdetett 50 négyzetméteres használt lakások átlagára szeptember közepén 29,9 millió forint volt, az azonos méretű újakat pedig 37,5 millióért hirdetik. A fővárosi nettó átlagfizetés 272 ezer forint, azaz 9, illetve 11,5 évnyi keresetből jönnek ki a szóban forgó lakások.

Meglepő azonban, hogy nem a fővárosban kell a legtöbbet dolgozni a lakásokért: Hajdú-Biharban a 9,2 évig kell félretenni a 178 ezer forintos nettó fizetést egy debreceni 50 négyzetméteres használt lakáshoz, illetve 11 évig és 9 hónapig kell spórolni ugyanígy egy új lakáshoz.

Az elemzés szerint Miskolcon lehet a leghamarabb összegyűjteni a használt lakások 10,6 milliós átlagárát, ami a Borsod megyei több mint 169 ezer forintos nettóból 64 hónap alatt - alig több mint 5 év - jön össze. Az új lakásoknál Eger a legjobb választás az elemzés szerint: az 50 négyzetméteres új lakáshoz szükséges alig több mint 16 millió forint 81 havi nettóból jön ki, ami közel 7 évet jelent.

Felújítanál, korszerűsítenél, esetleg előtörlesztenél de nincs elég megtakarításod? A Pénzcentrum LTP kalkulátorával a legjobb lakás-takarékpénztári ajánlatokat hasonlítsd össze. Hívd le a busás állami támogatást, és kerülj egy lépéssel közelebb álmaid otthonához!

Tízezrek ugorják át az évtizednyi spórolást

Amellett, hogy a különböző megyeszékelyeken eltérőek a lakásárak, a különböző városokban az újak és használtak közötti eltérés is különbözik.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az elmúlt pár évben a lakásdrágulás mértéke a nagyvárosokban átlagosan 15-20 százalékos volt, a lakáshitelkamatok éves szintje viszont a BankRáció.hu adatai szerint 2,6 és 11 százalék között mozog konstrukciótól függően. Ilyen feltételek mellett még azoknak is megérheti a hitelfelvétel, akiknek az ingatlan értéke teljes egészében rendelkezésére áll, hiszen annak értéke gyorsabban nő, mint amit évente kamatként kell megfizetni.

 - fogalmazott Balogh László, az ingatan.com vezető gazdasági szakértője. Ez pedig megmagyarázza a hitelfelvételi kedv emelkedését, és azt is, hogy ma már majdnem minden második lakást hitelből finanszíroznak a vevők. Balogh László hozzátette: ahogy a fizetések és a lakásárak között jelentősek az eltérések, a bankok lakáshitelei között is komoly különbségek lehetnek. Azok a vevők, akik nem csak a lakások kínálatát, de a banki ajánlatokat is alaposan áttekintik, akár több millió forintot is meg tudnak spórolni az ingatlanvásárlás során.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem