7 °C Budapest

Döntöttek: elengedi az állam ebben az esetben az ajándékozási illetéket

2020. június 16. 19:57

Sok fontos kérdésben hozott ma döntést az Országgyűlés. Ingyenessé vált a testvérek közötti öröklés és ajándékozás az Országgyűlés döntése nyomán. A képviselők a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében módosították az idei költségvetést is. Gyorsabban kerülhetnek örökbefogadókhoz a gyermekek és különleges gazdasági övezeteket jelölhet ki a kormány a jövőben és a nemzetiségi önkormányzatokkal kapcsolatban is döntöttek. Határoztak továbbá az Erzsébet-táborok kapcsán is.

Az Országgyűlés több ponton is kiterjesztette a fogyasztóvédelmi hatóság jogköreit. A változtatások értelmében a fogyasztóvédelmi hatóság a jövőben nemcsak a fogyasztóval közvetlenül szerződéses kapcsolatban álló kiskereskedőket, eladókat ellenőrizheti, hanem a termékkel kapcsolatba kerülő nagykereskedőket, raktárakat, beszállítókat is.

A testvérek is ingyen örökölhetnek, ajándékozhatnak

A parlament a testvérek esetében is ingyenessé tette az öröklést, illetve az ajándékozást annak értékétől függetlenül. Az illetékmentesség a féltestvérekre, valamint az örökbefogadáson alapuló testvérekre is vonatkozik, az új szabályt a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

A hatályos szabályok alapján az egyenes ági rokonoknak (beleértve az örökbefogadáson alapuló kapcsolatokat is) már most sem kell öröklési, illetve ajándékozási illetéket fizetniük.

Módosult az idei költségvetés

Az Országgyűlés beépítette az idei költségvetésbe azokat a gazdasági intézkedéseket, amelyeket a kormány hozott a veszélyhelyzet idején a koronavírus-járvány elleni védekezés és a gazdaság újraindítása érdekében.

Változik a nemzetiségek jogairól szóló törvény

Módosul a nemzetiségek jogairól szóló törvény: a jövőben rendezik az ösztöndíjak odaítélése során felmerült adatvédelmi kérdéseket a GDPR-nak megfelelően.

Módosulnak a helyi nemzetiségi önkormányzatok kötelező közfeladatai, valamint az intézményalapításra és -átvételre vonatkozó szabályok. 2024-től akkor tartanak egy településen nemzetiségi önkormányzati választást, ha azt az országos nemzetiségi önkormányzat vizsgálat alapján szükségesek tartja. Például azt tekinti át, hogy az adott településen működik-e nemzetiségi alapítvány, egyesület és az részesül-e állami támogatásban. A honosságról az adott településen a Magyar Tudományos Akadémia is állást foglal.

A települési nemzetiségi önkormányzati képviselők választását akkor is ki kell tűzni, ha az adott nemzetiséghez tartozó személyek száma eléri a huszonöt főt, és a településen adott nemzetiségi önkormányzat működik. Változnak a nemzetiségi önkormányzati képviselők megbízatásának megszűnésével kapcsolatos szabályok, emellett a nemzetiségi nevelés-oktatásba járók ingyen kapják a tankönyveiket.

Módosult örökbefogadás feltétele

A jövőben a gyermek hamarabb válhat örökbe fogadhatóvá, ha vér szerinti szülei elhanyagolják. Ha a szülő egyáltalán nem tart kapcsolatot vér szerinti gyermekével, akkor az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás feltételeként előírt jelenlegi 6 hónap 3 hónapra csökken, ha pedig ez a kapcsolattartás rendszertelen, akkor 1 évről 8 hónapra csökken az az időszak, amely után a gyermek örökbe fogadhatóvá nyilvánítható.

Az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás hatálya 2 évről 4 évre emelkedik, a gyermekvédelmi szakértői bizottság összefoglaló véleménye pedig már az örökbe fogadhatóvá nyilvánítási eljárással párhuzamosan elkészül. Az örökbe fogadni szándékozóknak segítség lesz, hogy évente akár 10 nap szabadságot is kaphatnak az ismerkedésre a gyermekkel. A változtatás emellett több lehetőséget biztosít az idősebb örökbe fogadni szándékozóknak abban az esetben, ha az örökbe fogadható gyermek betöltötte a harmadik életévet.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Emellett a jelenleg kötelezően elvégzendő örökbefogadói tanfolyam önkéntesen igénybe vehetővé válik. Szigorítást is tartalmaz a változtatás: ha az örökbe fogadni szándékozó nem valós adatot szolgáltat, akkor az alkalmasságának elutasításához vagy annak felülvizsgálatához vezethet.

Az örökbefogadás utánkövetését végző közhasznú szervezetek számára a jövőben az emberi erőforrások minisztere egyedi támogatást nyújt. Ha pedig magyar állampolgárságú szülők külföldi gyermeket szeretnének örökbe fogadni, akkor kedvezményesen honosítható lesz az a kiskorú.

Az Erzsébet-táborokról is határoztak

A törvény alapján az Erzsébet-táborok a magyarság- és honismeretet, a sport, a tudomány és a kultúra szeretetét, a kereszténység alapértékeit előtérbe helyezve nyújtanak tartalmas és esélyteremtő programokat, valamint hozzájárulnak a gyermekeket és családokat támogató állami célkitűzések megvalósításához és a szociálisan rászoruló gyermekek élethelyzetének javításához, továbbá elősegítik a külhoni magyarsággal és a visegrádi államokkal fennálló kötelék erősítését.

A táborokat továbbra is az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány szervezi, a kormány pedig felhatalmazást kap, hogy rendeletben határozza meg az Erzsébet-táborok típusaira, egyéb rendezvényeire és működési rendszerére vonatkozó részletes szabályokat.

Különleges gazdasági övezeteket jelölhet ki a kormány

A jövőben a kormány - az érintett települési önkormányzat, valamint megyei önkormányzat véleményének kikérésével - rendeletben nyilváníthatja különleges gazdasági övezetté azokat a területeket, amelyeken nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek minősített beruházás működik, és az új beruházás vagy bővítés legalább 5 milliárd forint teljes költségigényű, a megye területének jelentős részére kiható gazdasági jelentőségű, és a munkahelyek tömeges elvesztésének elkerülését vagy új munkahelyek létesítését szolgálja.

A jogszabály szerint a kormány a főváros, valamint megyei jogú városok területén nem nyilváníthat területeket különleges gazdasági övezetté. A törvény szerint a különleges gazdasági övezet fekvése szerinti megye megyei önkormányzata használhatja fel az adóból származó bevételt a beruházással közvetlenebbül érintett települések fejlesztéseire és működésének támogatására, valamint a bevétel legfeljebb 3 százalékának erejéig a megyei önkormányzati feladatokra.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm