21 °C Budapest

Dömsödi Gábor 5 millió forintot talált felesége lakásán: a rendőrök vitték el

2017. november 7. 17:30

Ötmillió forintot talált felesége pesti albérletében, a WC tartályában Dömsödi Gábor, de azt nem tarthatta meg. Hónapokkal ezelőtt, egy, a szomszédtól menekülő bűnöző rejtette ott el, mielőtt elfogták a rendőrök, akik ezúttal is kiszálltak a volt TV-s feleségének lakására, és el is vitték a pénzt.

Bő fél éve a szomszédot átverte egy csaló, aki hamis aranytömböt adott el neki a lakásán. De még mielőtt távozhatott volna az eladó, a szomszéd gyanút fogott, és bezárta a lakásába, az aranytömböt pedig elment bevizsgáltatni

- nyilatkozta a Blikknek Dömsödi Gábor pásztói polgármester, tévés.

A rabló ezek után menekülni próbált, és átmászott Dömsödi feleségének lakására, ahonnan viszont már nem tudott kijutni, ott fogták el a rendőrök. A bűntény részben felderítetlen maradt, hisz a szomszédtól kicsalt pénz nem került elő, a rendőrök azt feltételezték, hogy azt a lefülelt csaló ledobta egy társának, aki elmenekült az összeggel.

Az ügyben néhány napja állt be fordulat, amikor az azóta előzetesben ülő feltételezett rabló megkereste Dömsödiéket (a ház közös képviselőjén keresztül), hogy szeretné megtéríteni az általa okozott kárt, ahhoz viszont ragaszkodott, hogy szeretné felmér(et)ni a kárt. Ekkor Dömsödi gyanút fogott és eszébe jutott, hogy a WC-t nem szerelték szét. Mikor ezt múlt vasárnap megtette, elő is került az ötmillió forint, mely egy nejlonszatyorban ázott a bűncselekmény óta a WC-ben. A pénzt a rendőrök megszámolták, majd elvitték.

Mit kell tenni, ha találunk valamit?

Magyarországon a törvény szerint a talált dolgokat - annak értékétől függetlenül - kötelesek vagyunk elvesztőjének, tulajdonosának, esetleg a dolog átvételére jogosult személynek visszaadni. Ha erre nincs lehetőségünk, akkor a talált pénzt a találás helye szerint illetékes jegyzőnél adhatjuk le. Amennyiben pedig ennek a kötelességünknek a megtalálástól számított 8 napon belül nem teszünk eleget, akkor szabálysértést (50 ezer forint elsajátításáig) vagy bűncselekményt követünk el.

Ha a talált tárgyat, pénzt vagy pénztárcát egy bevásárlóközpontban, esetleg a buszon vagy villamoson találjuk meg, (vagyis a közönség számára nyitva álló helyen) akkor a hely üzemeltetőjének, vagy annak alkalmazottjának kell azt átadnunk. Ekkor, ha kideríthető, hogy kié az elhagyott dolog, akkor az üzemeltető őt értesíti, amennyiben pedig nem jelentkezik a tulajdonos, akkor a pénz az államkasszába kerül. Ha az utcán találtunk meg a pénzt és leadjuk a jegyzőnek, akkor nyilatkoznunk kell arról, hogy igényt tartunk-e a talált dolog tulajdonjogára. Ha az átvételre jogosult személye nem állapítható meg, a jegyző a dolgot az átadástól számított három hónapon át megőrzi. Ha ez idő alatt a jogosult nem jelentkezik, a dolgot - ha ennek tulajdonjogára az átadáskor igényt tartott - a találónak ki kell adni.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C törvény (Btk.) 378. § (1) bekezdése alapján, aki a talált dolgot eltulajdonítja, vagy nyolc napon belül a hatóságnak vagy annak, aki elvesztette, nem adja át, illetve a véletlenül vagy tévedésből 

hozzá került idegen dolgot eltulajdonítja, vagy nyolc napon belül nem adja vissza, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Abban az esetben, ha egy ATM-ben vagy más automatába beszorulva találunk pénzt, (pl. BKK jegykiadó automata) akkor a rendőrséget is értesítenünk kell, hiszen ez bűncselekmény gyanújára utalhat. A tolvajok ugyanis rendszeresen alkalmazzák azt a módszert, hogy a bankjegykiadó nyílást eltömítik és miután elhagytuk az automatát az így megakasztott pénzt kiveszik.

Borítókép forrás: MTI Fotó / Komka Péter

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm