13 °C Budapest

Csak élnek bele a vakvilágba ezek a fiatalok: nagy részüknek semmi tartaléka nincs

2021. február 25. 12:04

A 19-29 éves korosztály 23 százaléka tudatosan spórol, már a hónap elején félretesz, ugyanakkor a 28 százaléka egyáltalán nem takarékoskodik - derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A legtöbben általános tartalék céljából, vagy lakásra, esetleg autóra gyűjtenek, bár az ingatlanra spórolók aránya jelentősen csökkent. A megkérdezettek több mint felének egyáltalán nincs megtakarítása és jövedelem nélkül a fiatalok 41 százaléka maximum egy hónapig tudna megélni.

A fiatalok havi személyes jövedelmének becsült átlaga 126 ezer forint volt, 27 százalék, azaz a megkérdezettek közel harmada pedig nem rendelkezett saját jövedelemmel. 11 százalék havonta 175-199 ezer forintból tudott gazdálkodni, 10 százaléknak viszont kevesebb mint 50 ezer forintból kellett kijönnie - derült ki a K&H ifjúsági indexéből, amely a 19-29 évesek anyagi helyzetét vizsgálta 2020 utolsó negyedévében. A 26 év alattiak 94 ezer forintot, a 26-29 évesek már 185 ezer forintot említettek havi jövedelemként, míg az aktív keresők átlagosan 209 ezer forintot kerestek, a diákoknak pedig átlagosan havi 35 ezer forint jutott.

28 százalék egyálalán nem tesz félre

A kutatásból az is kiderült, hogy a fiatalok 28 százaléka egyáltalán nem takarít meg. A munkanélküliek körében ez az arány jóval magasabb, 47 százalékos, míg az aktív keresők és diákok körében csak 21-23 százalékos. 27 százalékuk pedig csak akkor tesz félre, ha valamilyen nagyobb dologra spórol, 20 százalékuk számára pedig az az összeg jelenti a megtakarítást, ami a hónap végén megmarad. Érdekes, hogy ez leginkább az aktív keresőkre jellemző. Ezzel ellentétben a fiatalok 23 százaléka tudatosan takarékoskodik és már a hónap elején félretesz.

Mire takarékoskodnak a fiatalok?

A K&H ifjúsági indexe szerint a 19-29 évesek több mint felének, 54 százalékának nincs félretett pénze. A megtakarítással rendelkezők aránya 2020 harmadik negyedévében jelentősen csökkent: az első negyedévben mért 55 százalékról 40 százalékra, a negyedik negyedévben viszont 46 százalékra nőtt. A félretett pénzzel rendelkezőknek mindössze 11 százaléka használt valamilyen banki megtakarítási konstrukciót. 35 százalék pedig nem bankban tartja a megtakarítását, ez leginkább a fiatalabb korosztályra, a 19-25 évesekre jellemző.

2020 negyedi negyedévében a megtakarítással rendelkező fiatalok közel fele, 48 százaléka konkrét cél nélkül tett félre. A népszerű célok között említették még a fiatalok a lakás- és autóvásárlást. A lakásra gyűjtők aránya a múlt évben csökkent: a második negyedévben mért 61 százalékról a harmadik negyedévben 52, majd az év végén 44 százalékra mérséklődött.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Meddig bírnák jövedelem nélkül?

Azokat is beleszámítva, akiknek nincs megtakarításuk, akkor a megtakarítások átlagos összege 482 ezer forint, a 19-25 évesek körében mért átlag ennél kevesebb, 290 ezer forint, viszont a 26-29 évesek körében már átlagosan 827 ezer forintot tesz ki.

A megtakarítással rendelkező fiatalok körében az átlagos megtakarítás már meghaladja az 1 millió forintot. A megtakarítással rendelkező fiatalok mindössze 31 százaléka tudná legalább fél évig kihúzni a félretett pénzéből. A fiatalok legnagyobb része, 41 százaléka mindössze 1 hónapig bírná, 29 százalék pedig csak 3 hónapot vészelne át.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem