12 °C Budapest

Brutális kezdés az új évben: már ma nagyot szakíthatnak az ide fektető magyarok?

MTI
2020. január 2. 09:04

Optimista hangulatban indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Varga Zoltán kommentárjában hozzátette, hogy új rekordérték várható akár már a délelőtt folyamán a BUX-nál, amely új történelmi csúcson kezdhet. A vezető részvények közül az OTP grafikonján 15 450 forintnál húzódik egy gyengébb ellenállási szint, áttörése esetén 15 850 forintnál következik a történelmi csúcs. A Mol árfolyama a 2950 forintos szint átlépése esetén emelkedhet tovább, ekkor 3000 forintnál adódna a következő akadály. A Richter jegyzése a 6300-6500 forintos sávban mozog, e két szintet érdemes figyelni a következő napokban is. A Magyar Telekom árfolyamában a 440 forintos támaszra, és a 450 forintos ellenállásra lehet figyelni - tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 98,36 pontos, 0,21 százalékos emelkedést követően 46 082,82 pontot ért el hétfőn, így történelmi zárócsúccsal ért véget a tavalyi utolsó kereskedési nap. A részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A BUX az előző kereskedési napon, múlt hétfőn is zárócsúcsot döntött 45 984,46 ponttal. A Mol ára nem változott, 2940 forintot ért, 1,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 80 forinttal, 0,52 százalékkal 15 430 forintra erősödött, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,36 százalékkal 446 forintra nőtt, forgalma 190,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,54 százalékkal 6415 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem