Brutális fiókbezárások: lassan elfogynak a bankok kirendeltségei?

2016. május 22. 12:04

Azt hinnénk, hogy a 2008 és 2015 között eltelt hét szűk esztendő a drasztikus megszorítások időszaka volt a bankszektorban. Van ebben igazság, de a szabályozói terhek miatt a hitelintézetek működési költsége így is csak 3 százalékkal, dolgozói létszáma pedig 13 százalékkal, vagyis 5800 fővel csökkent. A legjobban a fiókszám csappant meg: saját adatgyűjtésünk alapján átlagosan negyedével szűkebb fiókhálózattal működnek a bankok, mint a válság elején. A legnagyobb létszámleépítést a CIB, a Raiffeisen és a Budapest Bank hajtotta végre, a legtöbb fiókjától pedig a Raiffeisen, az UniCredit és a CIB vált meg hét év alatt.

Az MNB "hivatalos" adatai szerint tavaly év végén 13 százalékkal kisebb létszámmal (vagyis 38 108 fővel) rendelkeztek a hitelintézetek, mint 2008 végén. Többen dolgoztak a hitelintézeteknél tavaly, mint a válság előtti hitelboom előző évében, 2007 végén. A működési költségek mindössze 4 százalékkal voltak alacsonyabbak tavaly (708 milliárd forint), mint a nagyon intenzív hitelezést felmutató 2008-as évben, és szintén magasabban állnak, mint 2007-ben.

Hogy lássuk, az egyes bankok miként reagáltak létszámban és fiókszámban az elmúlt hét szűk esztendőre, megkérdeztünk 10 nagyobb bankot. Közülük messze a legtöbb (több mint 8100) magyarországi dolgozóval az OTP bír, és a nyolc nagybanknál vagy valamelyik leánycégénél dolgozik az összes magyarországi hitelintézeti dolgozó 70 százaléka, csakúgy, mint a válság elején.

Létszámban és fiókszámban is az OTP, a K&H, az Erste és a Budapest Bank a négy legnagyobb bank, ugyanakkor érdemes megjegyezni az ábrán nem látható adatot: fiókszámát tekintve a 90 tagból álló takarékszövetkezeti integráció adja a magyarországi 2801 hálózati egység több mint felét, közel 1500 fiókot.

A 10 kiválasztott bank közül egyedül az Allianz Bankot korábban megvásárló FHB és a K&H növelte az elmúlt hét évben alkalmazottainak létszámát. Jelentős létszámcsökkentést hajtott végre azonban a CIB (-37 százalék), a Raiffeisen (-23 százalék) és a Budapest Bank (-20 százalék) mellett az Erste, az UniCredit és az MKB is. A tavalyi elszámolások lassították a bankok létszámleépítését, az idei évtől pedig már egyre inkább a hitelezési aktivitás fokozásával kell foglalkozniuk, így hatalmas leépítés talán már nem várható.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A fiókszám egyedül az FHB-nál nőtt, a Raiffeisennél (-58 százalék) és az UniCreditnél (-51 százalék) viszont kevesebb mint a felére olvadt az elmúlt hét évben. E két utóbbin kívül a CIB (-46 százalék), a Sberbank (-39 százalék, majd idén további közel -10 százalék) és az Erste (-37 százalék) is az átlag felett csökkentette hálózatának méretét 2008 óta. A bankok jellemzően fiókjaik egyedi megtérülési mutatói alapján döntöttek azok bezárása mellett.

A kiválasztott 10 bank összességében 10 százalékos létszámcsökkentést és 23 százalékos fiókhálózat-szűkítést hajtott végre hét év alatt.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 18. 19:12
Az előző felelős szerkesztő több mint három év után távozott a népszerű YouTube-csatorna stábjának é...
Bankmonitor  |  2024. április 18. 16:39
Az ingyenes készpénzfelvételi lehetőség kiterjesztésre kerül a postára is, ez a javaslat látott napv...
Kasza Elliott-tal  |  2024. április 18. 14:37
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2024. április 18. 12:13
A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikvidi...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm