17 °C Budapest

Bővülő gazdaság és harmatgyenge forint: ezt jósolja az elemző 2021-re

2021. január 20. 19:36

Sok a bizonytalanság a világgazdaság, így Magyarország gazdaságának kilátásait tekintve is 2021-ben az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint. A legnagyobb kockázatot a koronavírus elleni vakcina rendelkezésre állása, illetve logisztikája jelenti, mivel a jelenlegi adatok alapján csak a harmadik negyedév végére érhető el leghamarabb a gazdasági növekedés szempontjából is megnyugtató átoltottsági szint. Addig a koronavírus miatti korlátozások és azok feloldása lehet a fókuszban, melyet a szolgáltatóipar és a turizmus szenvedhet meg leginkább. A magyar gazdaság a tavalyi, várhatóan 6 százalékos zsugorodás után felpattanhat, idén 4 százalékos bővülés várható. Az euró árfolyama rövid távon maradhat a 355-365 forintos sávban, míg az év vége felé a forint lépcsőzetes gyengülés mellett megcélozhatja korábbi történelmi minimumát.

A 2021-es év a normalitásba való visszatérés éve lehet az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzése szerint: elindulhat a visszarendeződés, de a 2019 végi szinteket csak 2022-ben érhetik el a fejlett gazdaságok. A bizonytalanságot továbbra is a koronavírus elleni küzdelem tempója és sikere okozza, mivel jelenleg még nem látható, hogy pontosan mikor érik el az egyes országok a nyájimmunitás szempontjából meghatározó 60-70 százalékos átoltottsági szintet. A jelenlegi ismeretek szerint az Európai Unióban ez leghamarabb a harmadik negyedévben történik meg a koronavírus elleni vakcina logisztikájában felmerülő kihívások miatt, miközben az Egyesült Államokban és több más országban ez a szint akár már a második negyedévben elérhető. Mindez azt jelenti, hogy a korlátozások egy része akár a teljes idei évben fennmaradhat, mely különösen a szolgáltatóipar és a turizmus számára kedvezőtlen, összességében azonban a tavalyi, várhatóan 4,2 százalékos visszaesést a világ össztermelése idén már ledolgozhatja. Politikai téren már tavaly elindult a visszarendeződés: megszületett a Brexit-megállapodás, és az EU-nak sikerült a következő költségvetést is elfogadnia.

Emellett a korábban elképzelhetetlennek gondolt közös kötvénykibocsátást is megvalósították, melyből jelentős fiskális csomag állt össze a válság kezelésére. A tavalyi év legnagyobb politikai kérdése volt, hogy ki nyeri az USA elnökválasztását. Joe Biden győzelmével és beiktatásával egy kevésbé megosztó, centrista politikus veszi át a hatalmat a világ legnagyobb gazdasága felett. Az Equilor Befektetési Zrt. szerint a jegybankok idén is folytathatják likviditásnövelő programjaikat, historikusan alacsony szinteken tarthatják a kamatokat, miközben az inflációkövetést is felülvizsgálták és lazítottak a szabályokon, azt jelezve, hogy évekig maradhat az alacsony hozamkörnyezet. A jegybanki mérlegek tovább hízhatnak, a pénzügyi rendszert pedig továbbra is a likviditásbőség fogja jellemezni. Török Lajos, az Equilor vezető elemzője szerint az alacsony hozamkörnyezet - akár negatív reálhozamok mellett - várhatóan velünk maradhat a következő években is.

Magyarországon a harmadik negyedévben erőteljes felpattanást láthattunk a gazdaságban, azonban a novemberben újra bevezetett járványügyi korlátozások miatt az utolsó negyedévben újabb visszaesés várható, elsősorban a szolgáltatási szektorban. A válságból való kilábalást nagymértékben befolyásolja a járvány lefutása, a korlátozások feloldásának üteme. Az Equilor szerint az év második felében intenzív bővülés indul a hazai gazdaságban, és az év egészében sikerülhet elérni a 4 százalékos GDP-növekedést, melyet segíthet a támogató kormányzati gazdaságpolitika és a laza monetáris politika. A korlátozások fokozatos feloldásával a lakossági fogyasztás intenzív növekedése várható, mely elsősorban a szolgáltatási szektorban és a belföldi turizmusban jelentkezhet. A munkaerőpiaci folyamatok a korábban vártnál kedvezőbben alakultak, a 3 hónapos gördülő munkanélküliségi ráta csak alulról közelítette az 5 százalékot. A kockázatok továbbra is fennállnak, a korlátozások elhúzódása esetén a kis- és középvállalatok egy része forráshiányos állapotba kerülhet, így ismét emelkedhet a munkanélküliség.

A gazdaságban ugyanakkor felfelé mutató inflációs kockázatok kezdenek körvonalazódni: amennyiben a világgazdaság kilábalása viszonylag gyors ütemű lesz, és a nagyobb része idén lezajlik, számos külső és belső tényező felfelé mutató inflációs kockázatot jelenthet (olaj árfolyama, belső fogyasztás élénkülése, stb.), de az év első felében ezeket más hatások tompíthatják (eurózóna dezinflációja, forint gyengülési ütemének lassulása, stb.). A GDP-arányos államadósság a tavalyi jelentős emelkedést követően idén minimálisan mérséklődhet, és az év egészét tekintve 79,5 százalékon alakulhat, majd visszatérhet a lassú csökkenő pályára, de Török Lajos szerint a tavalyi válság adósságnövelő hatását legalább 5-8 évig tarthat ledolgozni. A költségvetési hiány a támogató fiskális politika miatt a tavalyi 9 után a GDP 4 százalékán alakulhat, majd legkorábban jövőre térhet vissza a 3 százalékos szintre.

Elképzelhető, hogy az MNB a gyorsuló forintgyengülést követő tavaly szeptemberi kamatemelése után az egyhetes betét kamatszintjét visszacsökkenti 0,6 százalékra, amennyiben a következő hónapokban tovább erősödik a kockázatvállalási hajlandóság a globális piacokon és gyengül a dollár. Ameddig azonban az inflációs kockázatok indokolják, az alapkamat (0,6 százalék) és az egyhetes betét kamata (0,75 százalék) között különbséget tartanak fenn. Az inflációs kockázatokat jelentősen befolyásolja a forint árfolyama, így csak abban az esetben várható lazítás, ha év közben erősödne a hazai fizetőeszköz, illetve az olaj árfolyama sem szabadulna el.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az Equilor vezető elemzője elmondta, hogy a válságból való kilábalást követően, a fogyasztás élénkülése, a várható áremelések, illetve az olajárfolyam emelkedése miatt feljebb tolódhat az inflációs görbe, így monetáris szigorításra lehet szükség, de az várhatóan nem az idei év végén, hanem a jövő év első felében következhet be. A forint árfolyamának régóta tartó trendszerű gyengülése tavaly, elsősorban a pandémia miatt felgyorsult, azonban erre idén nem számítanak az Equilor elemzői. Az idei évben is hasonló folyamatokra lehet számítani, azonban könnyen lehet, hogy az erősödés irányába is kicsit könnyebb szívvel engedné most el a jegybank a forintot, azaz egy 350, vagy az alá történő kilengés még nem kongatna vészharangokat az egyébként tartósan forintgyengülésre berendezkedett gazdaságpolitikában. Összességében az euró/forint árfolyama rövid távon maradhat a 355-365-ös, fél éve fennálló sávban, de az év végére ismét a lépcsőzetes gyengülés irányába mozdulhatunk el, és történelmi rekordok közélbe kerülhetünk.

Tavaly a részvénypiacokon is történelmi mozgásokat láthattunk: az év első negyedévében a nagy gazdasági válság óta nem látott esések voltak, majd a Fed beavatkozásának köszönhetően soha nem látott sebességgel történt meg a visszarendeződés. Az év végén pedig már történelmi csúcsokon zártak a legfontosabb amerikai indexek, januárban pedig az európai indexek között is volt olyan, mely elérte korábbi legmagasabb értékét. Az óriási likviditásnak és az élénkülő, visszarendeződő gazdaságoknak köszönhetően a piacokat idén is a magas kockázatétvágy jellemezheti, így továbbra is megfontolandó a kockázatosabb eszközök felülsúlyozása, az átlagosnál magasabb részvénykitettség felvétele. A kötvénypiacon a lakossági állampapírok mellett a magas kockázatú kötvények között érdemes válogatni, míg az inflációs félelmek megjelenésével egy nyersanyagár-emelkedési ciklus is elindulhat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm