9 °C Budapest

Az olajár drasztikus esése húzhatja ki Magyarországot is a korona-válságból

2020. április 17. 11:45

Többek között a koronavírus-járvány és az olajháború tette meredek lejtőre az olaj árfolyamát, amely januárhoz képest mostanra 66 százalékkal csökkent. Ennek eredményeként az üzemanyagok ára világszerte, így Magyarországon is jelentősen visszaesett. Az alacsony olajár kedvező kilátásokat jelent, és az gazdaság újraindításában is jókora szerepet kaphat majd. A lakosság azonban nem csak az olcsó benzinnek örülhet.

Alapos felfordulás történt idén az olajpiacon. A koronavírus-járvány is vastagon hozzájárult ehhez, de a nagy kitermelő országok között kirobbant olajháborúnak szintén jelentős szerepe volt benne. Az olaj árfolyama mostanra 20 dollár körüli szintre süllyedt, amire nagyon régen volt példa. Az egy évvel korábbi árfolyamokhoz képest ez közel 70 százalékos csökkenést jelent, az idén januári jegyzéseknek pedig durván a harmada ez az ár. Ennek eredményeként

világszerte drasztikusan csökkent az üzemanyagok ára, Magyarországon például a benzin átlagára 285 forint körüli szintre esett.

"Több tényező is szerepet kapott az olajárzuhanásban. A kínálati oldalon a főszerep Szaúd-Arábiáé, akik egyelőre szó szerint öntik az olajat a piacra, ezt még most megtehetik, mert az olajtermelő országok között létrejött megállapodás értelmében csak májustól június végéig fogják vissza a termelést 10 százalékkal, majd utána fokozatosan újra növelik. Tehát áprilisban még óriási a kínálat, de az olajországok termeléscsökkentésről szóló egyezsége sem hoz majd hirtelen drágulást" - mondta Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. Hozzátette:

Mégpedig azért, mert a kereslet nagyon visszafogott, a koronavírusjárvány miatt világszerte rengeteg gyár állt le. Emellett a lakossági fogyasztás is minimális a járványhoz kötött kijárási korlátozások miatt, hiába süllyedt évek óta nem látott szintre az üzemanyagok ára.

Az olcsó olaj az egyik legjobb hír a járvány okozta válság utáni talpra állás szempontjából. "Az alacsony olajár miatt az üzemanyagok sem kerülnek sokba, ez pedig közvetlen és közvetett hatásokkal az inflációt is a mélyben tartja. Ez utóbbi azért jó, mert a jegybankoknak nem kell az inflációtól tartaniuk, és alacsony szinteken hagyhatják a kamatokat. Ez pedig nagyon jól fog jönni a gazdaság újraindításához" - mondta Hajósi Péter. Fontos ugyanakkor, hogy teljesen más tempóban fog visszatérni az élet a gazdaságba, mint ahogy eltűnt onnan. A szakértő példaként azt mondta:

Padlófékkel állt le a világgazdaság, de innen nem tud padlógázzal felállni. Sőt, lassú és fokozatos lesz az újraindulás.

Bár már akadnak korábban teljesen leálló kínai üzemek, amik kezdik újra felvenni a ritmust, sőt, a világ más tájain is több gyárba is visszatérnek a dolgozók. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ugrásszerűen megnövekedne az olaj iránti kereslet, arról nem beszélve, hogy a lakossági kereslet felfutása is arrébb van a járványt érintő bizonytalanságok miatt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Összességében az alacsony olajár nagyon jó mankót ad a globális GDP, az európai és a magyar gazdaság járvány utáni fellendüléséhez. Az olcsó olaj egyrészt a lakosság számára a már említett alacsony infláció miatt kedvező. Másrészt az ehhez kapcsolódó alacsony kamatok szintén jól jöhetnek a háztartásoknak. Harmadrészt pedig a lakosság is hasznot húzhat a járvány utáni fellendülésből.

A globális, azaz az amerikai, európai, ázsiai piacokon a koronaválság hatásai miatt számos cég szenvedett el jelentős értékvesztést. Ezért érdemes ezen cégek táborában körülnézni, és akár a részvényalapokon keresztül apránként beszállni az újraindulásba. Az olajcégeket persze egyelőre jobb kerülni, de rengeteg cég jegyzése szép emelkedésre számíthat a mostani kilátások szerint

- közölte Hajósi Péter.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem