9 °C Budapest

Alig tud félretenni a magyar: ezekre mégis jut a pénzből

2017. október 9. 09:03

A magyar háztartások kevesebb mint fele tud valamilyen minimális összeget félretenni és a legtöbben a váratlan élethelyzetektől tartanak. A magyar fiatalok pedig első sorban saját lakásra gyűjtenek és készpénzben tartják a pénzüket.

Az OVB Magyarország és az NRC Marketingkutató legfrissebb, ezerfős reprezentatív felmérése alapján a legnépszerűbb megtakarítási célok között említi a lakáscélú takarékoskodást - írja a Magyar Nemzet. A magyar családok pénzügyi képzetlenségét mutatja a felmérés szerint, hogy a félretett összeget a magtakarításokkal bíró családok harmada egyszerűen a bankszámláján parkoltatja, pedig a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben alig kapnak érte kamatot. Ez egyben azt is jelenti, hogy ez esetben sem állami, sem a személyi jövedelemadó visszatérítésére nem számíthatnak, vagyis gyakorlatilag semmi hozama nincs a félretett pénznek.

Ugyanakkor a magyar fiatalok 51 százaléka kifejezetten előrelátó, hiszen 51 százalékuk havi rendszerességgel tesz félre, 38 százalékuk közülük pedig saját otthonra gyűjt - írja a Magyar Hírlap. Az Intrum Justitia Európai Fogyasztói Fizetési Jelentéseinek eredménye alapján elmondható, hogy a fiatalok megtakarításai elsősorban készpénzben érhetők el. A második legnépszerűbb pedig a megtakarítási számlán való pénz elhelyezés. Nagy különbség azonban, hogy amíg Európa-szerte sokan fektetnek részvényekbe, addig Magyarországon ez az arány mindössze hat százalék. Továbbá csupán feleannyi magyar fiatal rendelkezik hitelkártyával, mint az Európa más országaiban az azonos (18-34) korcsoportba tartozók.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 12:27
Bár Európa legtöbb országában és a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége, a televíz...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm