17 °C Budapest

Alig lesz állami nyugdíj, mégsem takarékoskodunk eleget

Pénzcentrum
2014. február 10. 09:32

Magyarországon a megkérdezettek 76 százaléka szerint az állam feladata a nyugdíj biztosítása, ugyanakkor 88 százalékuk azon a véleményen van, hogy mire ők nyugdíjba mennek, az állami nyugdíjrendszer alig fog működni - derült ki az Union biztosító felméréséből.

A Napi Gazdaság cikke szerint az aktív munkavállalók körében végzett reprezentatív vizsgálat arra is fényt derített, hogy a megkérdezettek 22 százaléka helyezte első helyre az öngondoskodást, de még egyszer ennyien - 40 százalék - jelezték azt, hogy valamit tesznek is az előtakarékosságért.

Arra a kérdésre, hogy miképpen aránylik majd a nyugdíjuk az utolsó bérükhöz, mindössze 13 százalékuk vélte azt, hogy a kettő megegyezik. A nyugdíjas kori kiadás csökkentésére tippelt a megkérdezettek 91 százaléka. A közlemény azonban megjegyzi, hogy az egészségügyi kiadások ebben az életkorban emelkednek meg drasztikusan, így a kiadásokat nehéz csökkenteni.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
ChikansPlanet  |  2024. március 28. 09:40
Egy tech startup által tervezett innováció nemcsak a jövő energiaszükségletére kínál megoldást, hane...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem