Ahogy megkapják a pénzt, el is verik a fiatalok

2017. szeptember 10. 09:00

Egy új tanulmány szerint a 18-35 év közötti korosztály negyedére igaz, hogy folyamatosan szorong az anyagi helyzete miatt, de ahogy pénzhez jut, azonnal elkölti, miközben azt sem tudja, mi fán terem a kamatos kamat - írja az Abcúg.

Egy új tanulmány szerint a 18-35 év közötti korosztály negyedére igaz, hogy folyamatosan szorong az anyagi helyzete miatt, de ahogy pénzhez jut, azonnal elkölti, miközben azt sem tudja, mi fán terem a kamatos kamat - írja az Abcúg.

Németh Erzsébet (Budapesti Metropolitan Egyetem, Állami Számvevőszék), Zsótér Boglárka (Budapesti Corvinus Egyetem) és Luksander Alexandra (Állami Számvevőszék) éppen arra voltak kíváncsiak, hogy milyen a 18 és 35 év közötti fiatalok viszonya a pénzhez, mennyire értenek hozzá, hogyan bánnak vele, és ez alapján hányféle csoportot lehet elkülöníteni a korosztályban. A kutatáshoz a GfK 2015-ös reprezentatív felmérését használták fel, ami az OECD kérdőívén alapult.

A válaszadók a nyolc kérdésből álló, pénzügyi intelligenciát mérő feladatsoron átlagosan 5,73 pontot értek el a nyolcból, de csak alig 13 százalékuk tudott minden kérdésre helyesen válaszolni. A kölcsön kamatának értelmezése nem jelentett nagy gondot, sokan tudták a választ az inflációról vagy a kockázat és a hozam viszonyáról szóló feladatokra is. A kamatos kamat viszont már nehezebben ment.

A felmérésből az is kiderült, hogy a 18-35 évesek az idősebbekhez képest inkább hosszú távú célokat tűznek maguk elé, és nagyobb megelégedéssel tölti el őket, ha elköltik a pénzt, mint ha félreteszik. Az is jellemző, hogy vásárlás előtt nem gondolják át, telik-e nekik az adott dologra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A pénzügyi magatartásra vonatkozó kérdésekre adott válaszokból kiderült:

  • a fiataloknak csak 22,1 százaléka készít költségvetést, elsősorban a nők és a fővárosban élők,
  • 40,5 százalékuknak van megtakarítása, többségüknek lakossági számlán vagy odahaza készpénzben, és
  • 53,2 százalékuknak vannak pénzügyi céljai.

Persze a  fiatalok közt is többféle csoportot lehet elkülöníteni. A tanulmány szerzői hármat találtak: az aggódó költekezőkét, a tudatos kockáztatókét és az óvatos megfontoltakét. Az első csoportba tartozók alkotják a leginkább sérülékeny csoportot, és kevésbé tájékozottak a többieknél: az egyszerű kamatos, a kamatos kamatos és az inflációs feladatokban teljesítettek a legrosszabbul.  A tanulmány szerzői szerint a kutatás újdonsága, hogy kiderült, a fiatalok körében van egy pénzügyileg különösen sérülékeny csoport, amelyre oda kell figyelni. Az iskolában pedig tanítani kellene a pénzügyi célok kitűzését.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
MEDIA1  |  2024. március 28. 13:01
Az állami televízió zenés-ifjúsági csatornája fiatalok igényeire szabott, aktuális témákat ígér.
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
MNB Intézet  |  2024. március 28. 10:14
A szabadkereskedelmi konszenzus évtizedeiben a főáramú közgazdaságtan az állami beavatkozás és prote...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem