21 °C Budapest

A magyar szülők rémálma: rengeteg család jár így

2016. május 19. 14:39

Minden harmadik szülőnek komoly problémát jelent, hogy segítenie kell a már felnőtt gyerekét. A jelenség hátterében az áll, hogy a fiatalok nem tudják kezelni a pénzt. Tízből négy szülőt már hívott fel azért a gyereke, hogy pénzügyi támogatást kérjen, mert nem volt tartaléka, amiből fedezhette volna az előre nem látott kiadásait. 

Egy brit felmérés szerint az angol fiatalok, miután kirepültek a családi fészekből, még körülbelül négy alkalommal a szülők pénztárcájára támaszkodnak, és ilyenkor nagyjából hatezer fontot kérnek az "anya banktól".

A megkérdezett szülők negyede elismerte, hogy a gyerekének azért akadtak anyagi nehézségei, mert rosszul kezeli a pénzt.

Ezeknek a fiataloknak a 15 százaléka nem is tudja később visszaadni azt az összeget, amivel a szülei kisegítették.

Kétség sem fér hozzá, hogy minden szülő igyekszik segíteni a gyerekének, amikor annak szüksége van rá. De ha úgy támogatja anyagilag, hogy nem beszéli át vele a történteket, és nem érti meg a fiatal, hogyan kell menedzselni az anyagi ügyeit, akkor senki ne csodálkozzon azon, hogy később is lesznek még pénzügyi nehézségei a fiatalnak.

A legtöbb iskolában semmilyen pénzügyi képzést nem kapnak a diákok.

Ez a jelenlség nem valami brit sajátosság, hiszen az Európai Unió országait nézve a 18 és 34 év közötti fiatal felnőtteknek csaknem a fele a szüleivel él. Ennek legtöbbször az az oka, hogy nem tudja úgy menedzselni a pénzügyeit, hogy saját lábra tudjon állni. A KSH statisztikái szerint a magyarországi számok se sokkal szebbek, folyamatosan növekszik a "felnőtt gyermekek" száma. A rendszerváltást követően, 1990-ben 459 ezer 20 és 39 év közötti élt a szüleivel, ez a szám 2001-re megduplázódott, és elérte a 819 ezer főt. Jelenleg 883 ezer fiatal él a szüleivel. 

A szülők is nagy szerepet játszanak abban, hogyan kezelik a pénzt a gyerekeik. Ezzel óriási felelősség hárul a szülőkre, ráadásul nem kapnak hozzá szinte semmilyen támogatást. Sokan végigjárták a rögös utat, mire megtanulták helyesen kezeli pénzügyeiket, ha viszont ezeket megosztják a gyerekeikkel, sokszor már abból is rengeteget tanulhat a fiatal.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

(Via)

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. március 29. 09:26
A lista győztese ugyanaz maradt, mint hosszú évek óta, de a dobogón így is változás történt. Politik...
Holdblog  |  2024. március 29. 06:22
HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges...
Kasza Elliott-tal  |  2024. március 28. 19:32
Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen...
Bankmonitor  |  2024. március 28. 11:47
A CSOK Plusznál – ahogy azt a korábbi lakástámogatási elemeknél már megszokhattuk – szám...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem