13 °C Budapest

8 végzetes szarvashiba, amit az Eurojackpot új magyar milliárdosa elkövethet

2019. november 23. 13:00

Valaki ma elképesztő szerencsével 10 milliárd forintot nyert az Eurojackpoton. Sokan hiszik, hogy ennyi pénzből még az unokáinak unokái is jól élnének, azonban a tapasztalatok nem ezt mutatják: gyakran megesik, hogy aki nagyobb összeghez jut - akár csak pár millió forinthoz - elherdálja az egészet, és még rosszabb anyagi helyzetbe is jut, mint a nyeremény előtt. Mutatjuk, milyen hibákat követhet el a friss lottómilliárdos, vagy bárki, aki akár kisebb vagyonhoz jut.

Ahogy korábban megírtuk, magyar lottónyertesekkel is előfordult már, hogy tönkretette az életüket a nyeremény. Ez a veszély fennáll az Eurojackpot új magyar milliárdosánál is, aki péntek este 10 milliárd forintot nyert. Manapság a lottónyertesek inkább az anonimitást választják, így kevés információval rendelkezünk arról, hogy mit kezdenek a nyereményükkel. Viszont az utólag nyilvánosságra hozott sztorikból az derül ki, hogy azok, akik nem fokozatosan szerezték meg a nagy vagyont, szoktak hozzá a kezeléséhez, a luxus élethez, azoknak a kezei közül egyszerűen kifolyik egy nagyobb összegű nyeremény, esetleg még rosszabb is lesz az életszínvonaluk, mint a nyeremény előtt. Akár még el is adósodhatnak.

És nem is csak a lottónyertesekről van szó! Az Investopedia szerint leggyakoribbnak tartott pénzügyi ballépéseket azok is elkövethetik, akik saját megtakarításukkal zsonglőrködnek. Nem ritka, hogy ha valaki pár millió forinthoz jut, megpróbál belőle többet csinálni. Pedig van úgy, hogy jobban járnának, ha inkább lecserélnék az autójukat, felújítanák a lakásukat, vagy elmennének nyaralni az összegből, minthogy rossz befektetési döntést hoznak. Hogyha nyertél, megörököltél, vagy összespóroltál egy kisebb, vagy akár egy hatalmas összeget, ezeket a hibákat ne kövesd el.

1. Mértéktelen, túlzó költekezés

Az első és legfontosabb hiba, amit egy nagyobb összeggel gazdálkodva elkövethetünk, hogyha ész nélkül költekezni kezdünk. De mit jelent, hogy ész nélkül? Ha valaki megnyerné a csaknem 2,5 milliárd forintot, akkor nem vehet magának egy 7-es BMW-t, ha mindig is az volt minden vágya? Dehogynem. A "mértékkel" jelen esetben azt jelenti, hogy az az összeg, amivel gazdálkodunk, fedezni tudja a költéseinket, és azokat a kiadásokat is, amellyel a későbbiekben az jár. Tehát pl. egy luxusautó, vagy luxusingatlan fenntartását. Hiszen bármilyen nagy is az összeg, nem elapadhatatlan, ezt mutatja a sok tönkrement lottónyertes példája is. A költekezés nem bűn, viszont - főként ha valaki tudja magáról, hogy hajlamos rögtön eltapsolni, ha hozzájut egy összeghez - érdemes azonnal befektetni egy részt azért, hogy magunktól is megvédjük a vagyonunkat. 

2. Kölcsönök, adósságok, hitelkiváltás megtakarítással

Akinek van egy kis tőkéje, vagy akár lottómilliárdosként egy szép nagy vagyona, az hajlamos könnyelműen kezelni az adósságait. Például nem foglalkozni a hitelkártyaadóssággal, költésekkel, mert úgyis van miből kifizetni, még ha 10-20 százalékos kamatot is terhelnek rá, akkor sincs probléma. Ez ugyanolyan felelőtlen szórása a pénznek, mintha egynesen az ablakon dobnánk ki. Hogyha most nem lottómilliárdokról beszélünk, hanem kisebb tőkéről, akkor könnyebben hajlandók az emberek rossz hitelkonstrukciókba beleugrani. Az összeg a bankszámlájukon hamis biztonságérzetet ad, olyan adósságba verhetik magukat, amelytől később nem fognak tudni szabadulni. 

A másik oldala a kérdésnek, hogy a már meglévő hitelt rendezzük-e, ha pénz állt a házhoz? Tegyük fel, hogy van egy jelzálog alapú lakáshitelünk, amit még 10 éven át kellene törlesztenünk a banknak, megtakarításunk viszont csak kevés van, pl. 200 ezer forint. Aztán egy nap, amikor nem számítunk rá, nyerünk 10 millió forintot a kaparóson. Mit tenne sok ember? Elő- vagy végtörlesztené a hitelét, hogy megszabaduljon az adósságtól. Ezáltal már nem kellene fizetnie a törlesztőrészleteket, több pénz maradna a számláján havonta, amelyől félre is tudna tenni többet. 

Így képzeljük, viszont a legtöbben, hiába emelkedik a fizetésük, vagy jutnak más módon több havi bevételhez, többet is kezdenek költeni. Elképzelni nem elég, a spórolást - főként ha valaki nem olyan fajta, nem lehet egyik napról a másikra elkezdeni. Természetesen van, akinek sikerül, viszont lehet, az is, hogy bár a hiteltől megszabadultak, ott maradnak megtakarítás nélkül. Ami viszont nagyon fontos: bármilyen váratlan élethelyzet esetén egy kisebb megtakarítás is életmentő lehet, elkerülhetjük a teljes anyagi csődöt is. Ezért a szakemberek azt javasolják, ha van is hitelünk, legyen mellette megtakarításunk is - ez a variáció sokkal jobb, mint a se hitel, se megtakarítás!

3. Ablakon kiszórt pénz házra, lakásra

Ha valaki milliárdos, természetes, hogy magának, vagy befektetésnek lakást, házat vásárol a pénzén. Még akkor is jó befektetés az ingatlan, ha pár milliós összeghez jut valaki. A Pénzcentrum korábbi felméréséből az derült ki, hogy olvasóink közül bár sokan pénzügyi szakember tanácsát kérnék abban, mibe fektesék a nyereményüket, az olvasók túlnyomó része (43%) ingatlanvásárlásban gondolkodik. Ezzel nincs is semmi probléma, de ezt sem szabad ész nélkül csinálni.

Az egyik leggyakoribb pénzügyi baklövés, ha valaki olyan ingatlant vesz meg, amely messze meghaladja az igényeit. A lottómilliárdos például már egy kisebb vadászkastély megvásárlásával is anyagi csődbe döntené magát, milliárdok ide vagy oda. De ezt a hibát akkor is elkövetheti bárki, ha csak kisebb összeg áll a rendelkezésére. Például van tőkéje új lakást, házat venni, de álmai túlnőnek a valós igényein. Ez akár lehet egy túlméretezett kert vagy udvar is, lehet beépített jakuzzi-szoba a pincében, de akár az is, hogy egyedülállóként két fürdőszobás lakásba invesztálunk. Mindig jól gondoljuk meg: kell ez nekünk? (És természetesen azt is, hogy később is lesz-e pénzünk, hogy fenntartsuk az ingatlant!) 

4. (Luxus)autóvásárlás

Milliónyi új autót adnak el minden évben (!) a világon, de csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy készpénzben kicsengessék a vételárat. Természetesen egy lottómilliárdosnak ezzel nem lesz gondja. Viszont az autó elsődleges funkciója szerint használati tárgy, arra való, hogy lehetőleg biztonságosan eljussunk A-ból B-be. Egy luxusautónál persze számít rengeteg más szempont is, viszont használati érték szerint más kevés különbség van egy 40 milliós merci és egy 400 milliós luxusjárgány között. 

Az autó pedig néhány kivételtől eltekintve nem számít értékálló befektetésnek, hogyha túl nagy összeget költünk rá, azzal szinte biztosan csak bukhatunk. Ráadásul ha fának hajtunk vele az első útján, amikor még nincs biztosítva - előfordult - akkor máris búcsútinthetünk a millióknak.

Nem csak a lottómilliárdosoknak érdemes körültekintően vásárolniuk autót. Azoknak is, akik lecserélnék már a meglévő autójukat, és olyan anyagi helyzetben vannak, hogy akár egy kis hitellel megtolva megvehetik azt a kocsit, amelyet kinéztek maguknak. Ezekben az esetekben is úgy kell eljárni, mint a lakásvásárlásnál: fel kell tenni a kérdést, biztos szükség van-e egy vadiúj SUV-re, mikor többnyire csak a belvárosban állunk vele dugóban, vagy parkolóhelyet keresve körözünk idegesen. A mérlegelés nem kerül semmiben, és legtöbbször kifizetődő.

5. Pénznyelő szolgáltatások

Mire gondolnak sokan, amikor álmodoznak, hogy megnyerik a lottót? Lakást, házat, autót vennének, kifizetnék a hiteleiket, nyaralnának, stb. Ezek az első gondolatok. Utána jönnek az olyanok, mint: felmondok a munkahelyemen azonnal, és majd a befektetett pénz kamataiból élek. Közvetlen utána pedig, hogy "én soha többet nem fogok füvet nyírni / takarítani / főzni / mosogatni / kapálni stb., majd fizetek valakinek, aki megcsinálja". 

Egy milliárdos valóban úgy érezheti magát, mint egy kiskirály, akinek innentől a kisujját sem kell mozdítania. Azonban azok, akik olyan életszínvonalon élnek, hogy minden munkára megfizessenek valakit, azok azon dolgoznak közben - nagyrészük - hogy ezt az életszínvonalat fenntartsák. Aki viszont ezért nem tesz, mert nem is tudja, hogy mit kéne tennie, ugyanis nem kezelt ekkora vagyon, az csak elszórja a pénzt, ami így biztosan elfogy.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

De nem kell milliárdosnak lenni, hogy ebbe a csapdába essen valaki: amint kicsit több pénz áll a házhoz, az ember hajlamos olyan szolgáltatásokat használni, amelyekre semmi szüksége. Előfizet mindenféle streamingre pl. mert megteheti, havonta úgyis pár ezer forint. De ilyenek a heti műkörmös, fodrász, különféle rossz díjcsomagok, bankszámla konstrukciók, felesleges biztosítások. Az ember hajlamos nem foglalkozni ezekkel amikor megteheti, csak később csodálkozik rá, hogy mennyi pénzt szórt el feleslegesen.

6. Fizetéstől fizetésig élni

Meglepődhet a szerencsés lottómilliárdos, ha ezt a pontot olvassa, hiszen hogyan élne ő fizetéstől fizetésig ezentúl. Ezt a kifejezést nagyrészt azokra használjuk, akik pont annyiból gazdálkodnak a hónapban, amennyi a bevételük, és hó végén már alig tudnak venni valamit, és nagyon várják a fizetés megérkezését. Viszont nem csak a "kispénzűek" fizetéstől fizetésig. 

Ha valaki például befektet egy összeget, amely havi keresetet biztosít számára, legyen az akár 500 ezer, akár 1 millió forint/hó, és nincs más bevétele, de ezt az összeget minden hónapban elveri, az is "fizetéstől fizetésig" él. Mondhatnánk: de ha megszorul, ott a befektetés, amihez hozzányúlhat. Valóban, csak hogy ez éppen olyan rossz pénzügyi döntés lenne, mint amilyeneket ez a cikk tárgyalna. Azzal bukna.

Csak mert több valakinek a bevétele - akkor is ha nem lottómilliárdos - de ugyanúgy elkölti az egészet hó végére, az hajlamos nem foglalkozni azzal, hogy rosszul gazdálkodik a pénzzel, hiszen mindig van neki "elég". Azonban egy váratlan helyzet, munkahely elvesztése, vagy bármilyen anyagiakat fenyegető körülmény így azonnal a padlóra küldheti. Ezt a hibás attítűdöt, akinek van rá lehetősége és tényleg nem a létminimumon él, meg kell változtatni, bármekkora összeget fektettünk be. 

7. Semmit sem befektetni

Az egyik lehető legrosszabb döntés. A befektetésekhez, általában úgy gondolják az emberek, érteni kell, ami a legtöbb esetben igaz. Aki nagyon bizonytalan, az lehet, hogy jobban jár, ha a befektetendő összeg egy részéből megfizet egy tanácsadót, aki segít neki ebben. Sokan tennék ezt az olvasóink közül is a Pénzcentrum felmérése szerint.

Viszont azért vannak olyan egyértelmű befektetések, amelyeket egy kis utánajárással, tanulással bárki átláthat. Korábban összeszedtük, mibe érdemes fektetnie a pénzét a lottónyertesnek, hogyha ötleteket keres. Azonban a legeslegfontosabb, hogyha van egy kisebb vagy nagyobb összegünk, azt ne hagyjuk csak úgy állni, vagy kezdjük el felélni, mielőtt még legalább egy részét be nem fektettünk, le nem kötöttük volna.

Természetesen összegtől függően lehet venni egy drága csizmát, be lehet fizetni egy wellnesshétvégére, el lehet menni egy drága étterembe, stb. örömünkben. Viszont amikor listát írunk, mit is csinálnánk szívünk szerint a pénzzel, legyen ott nagy betűkkel, hogy befektetés. A saját érdekünkben, és amennyiben elvinnénk ma a jackpotot, akkor a gyermekeink, unokáink, és dédunokáink érdekében.

8. Tervezés nélkül ne fogjunk semmihez

Bár az 1. pont, a mértéktelen, túlzó költekezés tűnhet a legnagyobb hibának, amit az új lottómilliárdos elkövethet, valójában minden pénzügyi baklövés erre az utolsó pontra vezet vissza. Tervezés nélkül az az ember is elveszett, akinek nincs egy fillérje sem, az is, aki próbálja fenntartani a középosztálybeliségét, hogy ne csússzon lejjebb a ranglétrán. De tervezés nélkül a sikeres üzletemberek, cégvezetők, az ország leggazdagabbjai is - rövid időn belül nem lennének sehol.

Akinek egy vagyon hullik az ölébe, vagy akár pár millió, tervek nélkül azt veszi észre, hogy könnyen jött, könnyen ment. Ha túl vagyunk az első sokkon, örömkönnyeken, higgadjunk le. Kezünkben van az összeg, írjuk össze, mit akarunk vásárolni, hogyan fogjuk kamatoztatni, hol van a legjobb helye a pénznek. És gondoljuk át újra és újra, tájékozódjuk az árakról, kezelési vagy fenntartási költségekről, illetékekről, ügyvédi díjakról, mindenről, ami pénzügyileg érintheti a döntést.

Aztán gondoljuk át újra és újra, valóban az a döntés lesz-e a legjobb.

Természetesen azért az érzelmeket sem lehet teljesen kizárni a képletből, mert ha valaki tegyük fel a skandinávlottó várható főnyereményét viszi el a jövő héten, ami 140 millió forint, és 1 milliót elutazgat, aztán 40 millióból vesz egy kislakást, és befekteti a maradék 99 milliót, merthogy ez a jó döntés, nem biztos, hogy boldoggá teszi majd a nyeremény. Ugyanúgy ott lesz, a "vehetnék annyi mindent, de okosnak kell lennem" érzete, ahogy eddig, ha nem vetette fel soha a pénz.

A tervezést ezért összhangba kell hozni azzal is, amire az ember igazán vágyik. Mert ha valójában egy saját vitorlás volt a szerencsés nyertes vágya kiskorától, akkor fel kell venni a tervek közé. Aztán, ha nem is rögtön, de megvenni, mellette pedig ugyanígy hallagtni a racionális hangokra.

KATTINTS! Friss hírek, nyerőszám kereső EUROJACKPOT aloldalunkon

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2024. április 19. 10:52
HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene...
MEDIA1  |  2024. április 19. 10:20
Hont szerint a hvg.hu túltolja a Magyar Péterrel kapcsolatos tartalmak mennyiségét. Konkrét példával...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
KonyhaKontrolling  |  2024. április 19. 07:44
A mostani, 18-20%-ot fizető PMÁP sorozatok kiemelkedően jó hozammal kecsegtetnek, de természetesen e...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem