7+1 first minute spórolási tipp, hogy ez az év gazdagabb legyen, mint az előzőek

Pénzcentrum2020. január 26. 13:02

Az év eleje sokak számára a nagy fogadalmakról és persze azok elengedéséről szól. A fogyás, a rendszeres sport és dohányzás felfüggesztése mellett a spórolás a legnépszerűbb, de valljuk be, ezt a legnehezebb megvalósítani a mindennapokban. Meg persze a fogyást. Meg a sportot. Meg a cigit. Ám mi most mégis azoknak adunk használható tippeket, akik mégis megpróbálnak legalább egy kevés pénzt félretenni a rosszabb napokra.

A megtakarítások alapvetően megnyugtatják az embereket: sokkal nyugodtabban, jobb közérzettel élik a mindennapjaikat azok, aki tudják, ha beüt a baj, van hova nyúlni, nem kell kölcsönökért rohangálni.

A magyarok egy része nem tervez hosszú távra, azaz semmiféle megtakarítással nem rendelkezik, mindennapi céljait valósítja meg, de a megtakarítások száma és volumene folyamatosa emelkedik. A friss Index eredményei pozitív változásokat is mutatnak, hiszen a korábbi 41 százalékról 44 százalékra emelkedett azok aránya, akik rendelkeznek valamilyen pénzpiaci megtakarítással - mondta el korábban az Öngondoskodási Indexet bemutató eseményen Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. A legtöbb magyar vészhelyzetre spórol (70 százalék), míg kisebb-nagyobb jövőbeli kiadásra, például lakásvásárlásra vagy -felújításra 45 százalékuk.

"Idén több pénz teszek félre" - rengetegen kezdik ilyen és ehhez hasonló fogadalmakkal az új évet, ám jellemzően január utolsó heteire már el is felejtik őket, és minden ott folytatódik, ahol december végén abbahagyták. 

Csak elkezdeni nehéz

Tény, hogy aki megszokott egy bizonyos életszínvonalat, az nehezen adja alább, ha pedig amúgy is szűkösen jössz ki a havi keretből, szinte lehetetlennek tűnik a spórolás, de mindig van honnan lecsípni egy keveset és elkezdeni építgetni a megtakarításokat.

Bankszámla

Első és legfontosabb, hogy vizsgáljuk meg apróbb kiadásainkat: hol úszik el a pénz észrevétlenül? Rengetegen feledkeznek meg a banki költségektől, nem is veszik a fáradtságot, hogy utánanézzenek, havonta mennyit költenek a máshol akár ingyen is megkapható szolgáltatásokra. A Pénzcentrum kalkulátorának segítségével könnyen ki tudod választani a számodra mi a fontos, ezek alapján tudsz bankszámlát választani. 

Okos appok

Ma már számos olyan applikáció létezik, amely helyettünk spórol: azaz kerekíti a kiadásainkat és a maradékot automatikusan egy megtakarítási számlára vezeti át: ha például 870 forintért vásárolsz valamit, akkor ezer forintot von le, és 130 forintot elhelyez egy külön számlára. El sem hinnéd, mennyi pénzt meg lehet spórolni ezzel a módszerrel.

Mesterséges intelligencia a barátunk

Ma már vannak olyan fintech cégek, amelyek analizálják a pénzmozgásodat és egy algoritmus kiszámolja helyetted, mennyi pénzt tudnál félretenni egy hónapba. Habár ma még csak 1-2 ezzel foglalkozó startup létezik, de ez a jövő!

A jó öreg befőttesüveg

Ha bár ez pont az ellentéte az eddigi módszereknek, de ki tudja, sokaknak még mindig ez a módszer válik be a legjobban: ürítsd ki este a zsebeidből az aprókat, és számold össze minden hónap végén mennyi gyűlt össze. Akár több ezer forintot is félretehetsz ezzel az ősi módszerrel.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Reális célok

Ha azért nehéz spórolnod, mert hónap végére semmi pénz nem marad a számládon, akkor se add fel, kezd kicsiben. Ha csak hetente 2 ezer forintot teszel félre, ami lássuk be nem olyan nehéz azért, akkor egy év alatt több mint 100 ezer forintot spóroltál meg - ami lássuk be, már elég jól hangzik. 

Mire spórolok?

Könnyebben megy, ha van mire spórolni. Gondold át az életedet és határozd el, mire van a legnagyobb szükséged: saját lakás? Lakásfelújítás? Nyaralás? Esetleg megszabadulnál egy bosszantó hiteledtől?

Pontos könyvelés

Ma már egy kattintással hozzáférhetsz az aktuális egyenlegedhez, és pontosan nyomon tudod követni mire és mennyit költöttél. Használd ki ezt alehetőséget, ne a hónap közepén szembesülj vele, hogy 15 ezer forintból kell megélned még két hétig.

Nem csak megy a pénz, jön is

A kiadási oldal után nézd át a bevételi lehetőségeidet. A sokak által ismert családi adókedvezmény mellett még számos egyéb adócsökkentést is igénybe lehet venni, melyeknek köszönhetően több pénzt marad a zsebekben. Csupán egy nyilatkozatot kell átadni a munkáltatónak.

Az adóból kedvezmény jár a gyermekes családoknak, az első házasoknak, illetve a bizonyos betegségekben szenvedőknek, ettől az évtől pedig a négy vagy több gyermeket nevelő anyák is kedvezményben részesülnek. ők örökélet szja-mentességet kaphatnak.

De a kedvezményes hitelekről sem szabad megfeledkezni: mint CSOK, babaváró, és a vissza nem térítendő támogatásokról sem szabad megfeledkezni, mint például a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása.

Címkék:
pénz, bankszámla, spórolás, bank, megtakarítás, applikáció, pénzügyi tudatosság, tudatosság, babaváró támogatás, szja mentesség, startup cégek, spórolási tippek,