5 °C Budapest

3 tipp: így legyen több pénzed idén

2015. január 14. 13:30

Az év eleje, január első napjai jellemzően az újévi fogadalmak ideje. A legnépszerűbb vállalások között szerepel, hogy az ember az új esztendőben elhagyja valamelyik káros szenvedélyét, lead néhány kilót, többet törődik barátaival, vagy például hogy gyűjteni kezd, félre tesz.

Az emberek négyötöde, ha eddig még nem is tette, már tervezi, hogy félretesz valamilyen konkrét célra. A megtakarítással már rendelkezők 67 százaléka pedig mindenképpen folytatja ezt a jó szokását - derül ki az ősszel publikált OTP Öngondoskodási Index adataiból.

Néhány jó tanács gyűjtögetéshez:

  • Legyen minél konkrétabb célja a megtakarításnak. Érdemes az eltérő célokhoz igazodó megtakarítási formákat választani. A már idézett kutatásban a megkérdezettek harmada ma ingatlanra, tanulásra, vagy különböző képzésre tesz félre, illetve hasonlóan magas (32 százalék) azok aránya, akik a váratlan helyzetekre, vagy éppen tartós fogyasztási cikkre spórolnak. Ezekhez a már konkretizált célokhoz egy tanácsadó segítségével könnyen meg lehet találni a legjobban illeszkedő megtakarítási formát.
  • A megtakarítás legyen rendszeres! Akár már kis összeggel is érdemes elkezdeni. Ehhez vélhetően nincs is szükség olyan mértékű életmódváltásra, mint például a tervezett súly eléréséhez, de a gondolkodásba mindenképpen érdemes beépíteni. A megtakarítani szánt összeget pedig már hó elején rakja félre az ember - mintha egy csekket adna fel. A hó végén ugyanis jóval nehezebb elkülöníteni, akárcsak egy kis összeget is, a maradékból, a valóban fontos célokra.
  • Bátran vegyen igénybe segítséget az ember. Erre ma már számos modernebb megoldás is létezik, mint anyáink hagyományos kockás füzete - az ún. háztartási napló - , hiszen akár mobilapplikációkban, vagy például táblázatkezelőkben is vezethetők a költések, így átláthatóbbak és tervezhetőbbek a kiadások. Aki pedig a személyes tanácsadást részesíti előnyben, annak szakértő banki ügyintézők állnak rendelkezésére a megfelelő megtakarítási termékek kiválasztásában - tájékoztatta a Pénzcentrumot Nyitrai Győző, az OTP Bank Megtakarítási Szolgáltatások Főosztályának igazgatója.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kiszámoló  |  2024. április 17. 21:41
Az Eurostat ábrája arról, hogy melyik uniós ország mennyit költ az egészségügyre a GDP arányában. (M...
Bankmonitor  |  2024. április 17. 16:56
Az új lakásfelújítási támogatás jóval többek számára elérhető, mint a korábbi otthonfelújítási progr...
MEDIA1  |  2024. április 17. 15:09
Korábban bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor köreiből származó pénzekből érkezett néhány évvel ezelőt...
Holdblog  |  2024. április 17. 08:21
Egyelőre nem utal válsághelyzetre a GDP 73 százalékára duzzadt költségvetési hiány, de a további ela...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm