8 °C Budapest

250 ezer magyar már dobta a hagyományos bankokat: mit keresnek ennyien?

2019. november 21. 18:00

A Revolut mobilalkalmazást már 100 ezren használják Budapesten, és több ezren Szegeden, Debrecenben és Pécsett. Mostanáig a Revolut 172 milliárd forint (515 millió euró) értékben dolgozott fel pénzügyi tranzakciókat Magyarországon.

A Revolut, londoni székhelyű fintech vállalat, amelynek már több mint nyolcmillió ügyfele van Európában, ma bejelentette, hogy elérte a 250 ezer felhasználót Magyarországon. Ez nyolcszoros növekedés az év elejéhez képest. A vállalat azért tudta ilyen gyorsan bővíteni felhasználói táborát Magyarországon, mert lehetővé teszi felhasználóinak, hogy kiemelkedően jó valutaárfolyamon tudjanak külföldön vásárolni vagy egy másik országba pénzt utalni. A Revolut alkalmazásban emellett valutaváltásra, kriptovaluta vásárlására, illetve eladására is van mód, nemrég pedig jutalékmentes tőzsdei szolgáltatást indított a cég.

A Revolut felhasználói tábora elképesztően gyorsan bővül. Csupán október hónapban 40 ezer új felhasználót üdvözölhettünk Magyarországról. A bővülés gyorsasága igazolja, hogy termékünk egy valós problémára nyújt megoldást a magyar felhasználóknak. Magyarország az egyik legfontosabb piacunknak számít Közép- Kelet-Európában Lengyelország és Románia mellett. Biztosak vagyunk abban, hogy tovább bővül magyar felhasználóink száma: jövőre szeretnénk elérni a félmillió ügyfelet

- mondta Nicoleta Scarlat, a Revolut CEE-régióbeli bővülésért felelős vezetője.

2015-ös indulása óta a Revolut nyolcmillió ügyfélre tett szert világszerte, 2019 októbere során pedig egy egymillió új felhasználó nyitott fiókot. Idén a Revolut globális együttműködésre lépett a Visával és Mastercarddal, valamint elindította szolgáltatásait Ausztráliában és Ázsiában (Szingapúrban), továbbá tervezi az Egyesült Államokban is.  A Revolut exponenciálisan bővül a közép- kelet európai régióban (többek közt Bulgáriában, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában és Romániában) is, ahol több mint 2 millióan használják szolgáltatásait.

A Revolut segíti a magyar felhasználókat

A Revolutnak már 250 ezer ügyfele van Magyarországon, szolgáltatásai lehetővé teszik számukra, hogy 150-nél is több különböző valutában kedvező árfolyamon vásárolhassanak. Emellett a standard szolgáltatást használók havonta legfeljebb 75 ezer forintnak megfelelő összeget vehetnek fel ingyenesen külföldi bankautomatákból, a prémium szolgáltatást használók esetén pedig 150 ezer forint ez a keret. A magyar ügyfelek ezen kívül kedvező árfolyamon utalhatnak át pénzt külföldi számlákra, rejtett költségek nélkül. Az applikáció arra is lehetőséget biztosít számukra, hogy 30 különböző pénznemben (például horvát kunában, amerikai dollárban, brit fontban vagy euróban) tartsák pénzüket vagy átváltsák azt másik valutára.

Azonnali átutalások kedvező áron

Valódi megoldás a pénzügyi szolgáltatásokat érintő korlátok átlépésére, hogy a Revolut magyarországi ügyfelei azonnal és ingyenesen pénzt küldhetnek és igényelhetnek más országok Revolut-felhasználóitól. A Revolut Magyarországon kívül Európában, Szingapúrban és Ausztráliában érhető el, valamint tervezi, hogy beindítja szolgáltatásait az Egyesült Államokban, Kanadában és Japánban is. A kontinensek és az országok összekapcsolásával a Revolut lehetővé teszi felhasználóinak, hogy díjmentesen bonyolíthassanak utalásokat. Mostanáig a Revolut 172 milliárd forint (515 millió euró) értékű tranzakciót dolgozott fel Magyarországon: ebből 32 milliárd forintot (96 millió eurót) október hónapban dolgozott fel a cég: ez a tranzakcióérték nyolcszor magasabb volt a januárinál.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Pénzügyeiket tudatosan kezelő felhasználók

A Revolut abban is segíti a magyar fogyasztókat, hogy visszanyerjék a kontrollt kiadásaik felett.  A Revolutot használók azonnali fizetési értesítéseket kapnak közvetlenül a telefonjukon, láthatják, hogy hetente és havonta mennyit költenek élelmiszerekre, éttermekre és közlekedésre, és felállíthatnak havi kiadási költségvetést az egyes kategóriákra.  A Revolut segítségével a magyar felhasználók úgy is spórolhatnak, hogy fizetéskor mindig egy felfele kerekítik a végösszeget: az applikáció ilyenkor az előzetesen megadott feltételek szerint a számla végösszege feletti összeget egy tartalékhoz adja hozzá. A magyarországi Revolut-ügyfelek ingyenesen küldhetnek és kérhetnek pénzt egymástól, és egy gombnyomással oszthatják el egymás közt akár az éttermi számlát is.

A Revolut hasznos lehet a karácsonyi időszakban azoknak a magyaroknak, akik azt tervezik, hogy akár hazai, akár külföldi webáruházakban (például az eBay-en, az Amazonon, a Wish-en, az AliExpressen vagy a GearBesten) szerzik be a karácsonyi ajándékokat. Nem csupán a kedvező valutaátváltással spórolhatnak meg pénzt, hanem biztonságosabb módon fizethetnek online a Revolut virtuális kártyákkal, vagy egyszer használatos kártyákkal. Ez utóbbi használata esetén minden tranzakciót új kártyaszámmal lehet bonyolítani. Így, ha a kártya adatai is rossz kezekbe kerülnek, nem használhatók tovább.

A magyar Revolut-felhasználók közel fele Budapesten él - ami nagyon magas arány. Lengyelországban például összesen 800 ezer felhasználónk van, de közülük csak 150 ezren élnek Varsóban. További erős felhasználói közösségekkel rendelkező városoknak számít Magyarországon Szeged, Debrecen, Pécs és Miskolc. Reméljük, hogy a jövőben több kisebb település lakosai is élvezhetik majd a Revolut szolgáltatásait

- mondta Karol Sadaj, a Revolut lengyelországi országmenedzsere.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 16. 13:45
Gulyás Jánossal, a Magyar Reklámszövetség elnökével részletesen is átbeszéltük mindazt, ami a magyar...
Bankmonitor  |  2024. április 16. 12:05
Az otthonfelújítási támogatás részletszabályai még nem ismertek, egy sor fontos dolgot nem tudunk a...
Holdblog  |  2024. április 16. 06:03
A tavalyi lengyel politikai fordulat a Donald Tusk vezette koalíció kormányra kerülése az ország gaz...
MNB Intézet  |  2024. április 15. 11:07
Sokan meglepődnek azon, hogy az USA-ban nem a hard landing forgatókönyv látszik megvalósulni. Valójá...
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem