14 °C Budapest

10 százalékos fix hozam: ez mégis hogyan lehetséges?

Pénzcentrum
2015. szeptember 8. 06:06

Az egyik legnépszerűbb hosszútávú megtakarítási forma Magyarországon a lakástakarékpénztár, ez elsősorban a befizetéseink után járó 30 százalékos állami támogatásnak köszönhető. Persze az is sokat számít, hogy a legtöbb családban időről-időre lakásfelújítást vagy lakáscserét iktatnak be, amihez kiváló segítséget nyújthat a pénztári megtakarítás. De hogyan válasszunk a négy szolgáltató számtalan konstrukciója közül?

Sokan választják a lakástakarék-pénztárat (LTP), mint megtakarítási formát, hiszen a kamatokon felül 30 százalékos állami támogatás jár a befizetések után. A felhasználási lehetőségek korlátozottak, hiszen csak lakáscélra fordíthatjuk a megtakarított összeget, ha mégsem így tennénk, akkor az állami támogatást vissza kell fizetnünk, mégis sokan választják a pénztárakat megtakarításuknak. Egyébként négy szolgáltató termékei közül választhatunk: a Fundamenta, az OTP, az Erste és az Aegon lakástakarékai érhetőek el Magyarországon.

A megtakarítási összeg korlátozott, maximum havonta 20 ezer forintot fizethetünk be egy számlára. Ha viszont ennél többet szeretnénk félretenni, akkor közeli hozzátartozóink is köthetnek szerződést, amit később mi is felhasználhatunk. Gyakori például, hogy egy házaspár mindkét tagja indít egy szerződést, így már havi 40 ezer forintot tudnak félretenni havonta. Ha más közeli hozzátartozó nevére is kötünk szerződést, akkor akár 100 ezer forintot, vagy ennél magasabb összeget is félretehetünk havonta. Lényeges, hogy a lakástakarék-pénztári befizetéseinket a bankbetétekhez hasonlóan az Országos Betétvédelmi Alap (OBA) biztosítja, 100 ezer euróig (jelenleg kb. 31,5 millió forint).

Milyen futamidőt válasszunk?

Új szerződés indításakor a havi félretett összeg mellett ki kell választanunk a megtakarítás futamidejét is, illetve, ha a megtakarítás végén kedvezményes hitelt is szeretnénk felvenni a pénztártól, akkor a hitel feltételeit is. Minden befizetés után 30 százalékot jóváír a számlánkon az állam, de lényeges, hogy ez csak az új befizetésekre vonatkozik.

A megtakarítás esetében a hozam szempontjából a legjobb választás a négy éves futamidő választása, mivel ezzel könnyen 10 százalék feletti hozamot érhetünk el.

Emellett az öt éves konstrukció választása is jó opció lehet, hiszen ennek a hozamai csak kevéssel maradnak el az előbbiektől.

Így használjuk a megtakarított összeget

Mivel lakáscélja a magyarok többségének van, ezért érdemes LTP-vel (is) takarékoskodni. Sokan lakásépítéshez vagy lakásuk megvásárlásához szükséges önerőt takarítják meg így, de nemcsak erre használhatjuk a pénztári befizetéseinket:

  • Otthonunkat felújíthatjuk, bővíthetjük, átalakíthatjuk
  • A lakásunk energiahatékonyságát növelhetjük
  • Meglévő lakáshitelünket elő-, vagy végtörleszthetjük vagy akár kiválthatjuk korábbi hitelünket.

Milyen szolgáltatók termékei közül válogathatunk?

Ha a megtakarításunk kamatai számítanak, akkor a négy éves konstrukciók között találjuk a legmagasabb hozamú termékeket, ezek közül is az OTP 11,86 százalékos EBKM-mel bíró megtakarítása a legmagasabb.

Ha a hitelt is felvennénk a pénztártól, akkor a THM-et is figyelembe kell venni. Ebben az esetben a négy és az öt éves megtakarítású termékek között is az Aegon adja a legolcsóbb kölcsönt, 6,19, illetve 6,1 százalékos THM mellett nyújtanak hitelt.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


Az LTP neked fontos tulajdonságára kattintva sorrendbe állíthatod a termékeket az infografikában.

Hogyan válasszunk LTP-t?

A lakástakarékunk kiválasztásakor első lépésként el kell döntenünk, hogy csak megtakarítani szeretnénk a pénztárral, vagy hitelt is szeretnénk felvenni. Ha elegendő a megtakarítás összege a lakáscélunkhoz, akkor a magasabb hozamú LTP-t érdemes választani. Ha a megtakarítási összegnek nagyjából a duplájára van szükségünk, akkor a termékhez tartozó hitel feltételeit is figyelembe kell venni, ezek között leginkább a THM tud útmutatásul szolgálni.

Ha viszont a lakástakarékkal a később megvásárolandó lakásunkhoz szeretnénk önerőt teremteni, és a szerződéses összegnél jóval több pénzre van ehhez szükségünk, akkor inkább a megtakarítást jellemzőit vegyünk figyelembe elsősorban. Így a megtakarítási időszak leteltével akár más banktól is felvehetjük a számunkra szükséges kölcsönt, feltéve, ha az kedvezőbb feltételeket kínál.

Ha már meglévő lakáshitel elő-, vagy végtörlesztésére szeretnénk fordítani a megtakarított összeget, akkor érdemes arra figyelni, hogy a kamatfordulókor tudjunk előtörleszteni, ilyenkor ugyanis a bank ezért nem számolhat fel díjat a 2010. március 1. után kötött szerződéseknél. Ilyenkor érdemes azzal is számolni, hogy a pénztárak általában három hónapos kiutalási időszakot határoznak meg, így a kamatfordulókor előtörlesztésnél ezzel is számolni kell.

A szerződés megkötésénél azt is érdemes megnézni, hogy milyen aktuális akciók érhetőek el a pénztárnál. Az OTP-nél például most elengedik a számlanyitási díj felét. Az Aegonnál viszont akár az egész díjat megspórolhatjuk, ha van (vagy most kötünk) lakásbiztosítást vagy önkéntes nyugdíjpénztári szerződést, de akkor is feleződik a díj, ha korábban már volt aegonos lakástakarékunk. Az Erste jelenlegi akciója is a számlanyitási díj elengedését foglalja magába. A kedvezményt vagy csoportos beszedési megbízáshoz (bankban kötött szerződés esetében, Erste számlával rendelkező ügyfelek esetében) vagy pozitív DM nyilatkozathoz (külső értékesítésnél között szerződés esetében) köti a bank. A Fundamenta mostani akciója 10 százalékos betéti kamatot nyújt az év végéig történt befizetésekre, ez körülbelül 8-10 ezer forintos többletet jelenthet a megtakarítási időszak végén (szabály szerint maximum 13 200 forint). Az akció kihasználaásának feltétele, hogy valamilyen kapcsolatunk volt (vagy van) a Fundamentával.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm