11 °C Budapest

Máris recseg-ropog az új magyar lakópark

2013. január 16. 12:04

Bár a nagy hideg miatt némi csúszásra lehet számítani az első 80 épület műszaki átadását illetően, a kormány szerint olyan jó minőségű lakópark épül Ócsa szomszédságában, amelyre büszkék lehetünk. Korábban viszont nemcsak ellenzéki politikusok, hanem számos szakmai szervezet, illetve szakértő is nemtetszését fejezte ki a programmal kapcsolatban.

Olyan jó minőségű lakópark épül Ócsa szomszédságában a bajba jutott devizahiteles családok számára, melyre büszkék lehetünk - jelentette ki tegnap az építkezés helyszínén tartott sajtótájékoztatón Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Véleménye szerint a programmal kapcsolatban elhangzott negatív vélemények nemcsak a leendő lakókat, de a tervezőket, kivitelezőket, illetve az építkezésen dolgozó közmunkásokat is sérti. De mintaprojektnek tekinti az ócsai lakótelepet a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. is - mely a majdani bérleti szerződéseket is megköti -, hiszen új, egymás melletti ingatlanokról, és egy új lakóközösségről van szó - fogalmazott Csillag Tamás, a cég vezérigazgatója.

Korábban: "Vallott az Eszközkezelő: eddig csak 600 lakás jött össze"

A kormány tehát egyértelműen kiáll az ócsai Szociális Családiház-építési Program mellett, pedig korábban nemcsak ellenzéki politikusok (ahogy azt Soltész Miklós jelezte a tegnapi sajtótájékoztatón - a szerk.), hanem számos szakmai szervezet, illetve szakértő is nemtetszését fejezte ki. "Nagyon bizonytalan vagyok a kezdeményezés kimenetele szempontjából. Jó lett volna, ha olyan telep épül, amely nemcsak számunkra minta, hanem akár európai szinten is. Ha valamire nem sajnáltam volna a pluszpénzt, akkor erre. Ez kihúzhatta volna annak a méregfogát, hogy számtalan sebből vérzik a beruházás. Az lehetett volna az előnye, hogy olyan minőséget tudunk felmutatni, akár az energiatakarékosság, akár a fenntarthatóság, akár a fűtés, akár a szennyvízkezelés tekintetében, hogy azt mondhassuk, ez egy mintaprojekt, amit érdemes utána monitorozni, pár év múlva megnézni, hogyan áll. Olyan referencia lehetett volna, amelyet esetleg nyugatról is idejönnek megnézni a szakemberek. Azt sajnálom igazán, hogy ez nem jött össze. Lesz egy átlagos minőségű kis lakóegyüttes, s így valóban erősen megkérdőjelezhető a szükségessége" - nyilatkozta korábban a Pénzcentrum.hu-nak Perényi Tamás DLA, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense.

Kattints! Ilyen egy igazi mintaprojekt...

"Ócsával kapcsolatban a rövid válaszom az, hogy miután jelenleg jóval 100 ezer felett van a 90 napon túli késedelmes devizahitelesek száma, és Ócsán pár száz családnak épülne ház, tulajdonképpen mindegy, hogy mi lesz a programmal, mert semmire nem nyújt megoldást. Ha akar, egy kormányzat pár milliárd forintot mindig elkölthet egy kísérletre, a baj az, hogy a probléma méretéhez képest ez annyira kicsi, hogy semmit nem old meg. Részleteiben meg mi sem gondolunk mást, mint a szakma. Amikor a településfejlesztésnek szerte a világon a kompaktság, a fenntarthatóság, és az erőforrás-hatékonyság az iránya, akkor a budapesti agglomerációnak ráadásul egy alacsony státuszú területén egy zöldmezős beruházás keretében új építésű ingatlanokat létrehozni nem egy adekvát és erőforrás-hatékony megoldás" - mondta el a Pénzcentrum.hu-nak korábban Sümeghy György, a Habitat for Humanity közép-európai érdekképviseleti igazgatója.

De szkeptikus a programmal kapcsolatban Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke is. "Alapvetően politikai ügynek gondolom ezt - ez egy szociális probléma, amelyre szociális választ próbál adni a kormány, leginkább az ONCSA-telepek mintájára (ONCSA: Országos Nép- és Családvédelmi Alap - a '40-es évek családsegítő kísérlete, mely során egymilliárd pengőből húztak fel típusházakat szerte az országban - a szerk.). Ez abban az időben nagyon pozitív dolog volt, hiszen az elmaradott társadalmi rétegek felzárkóztatását mozdította elő. Ócsán viszont éppen az ellenkezője történik. A minimumra való törekvés, majdnem csak a lakhatási feltételek biztosítása legalábbis semmiképp nem előrelépés. Annak idején mi is tettünk egy javaslatot, melynek az volt a lényege, hogy ha már csinálunk valamit, akkor az legyen egy minta - hozzunk létre egy autonóm települést, autonóm energiaellátással. Nyilván ez egy drágább megoldás lett volna, végül nem ebbe az irányba mozdult el a történet, hanem ugyanaz a csapat kapta meg ennek a megépítését, amelyik Kolontáron is épített. Ugyanaz a tervezőgárda, ugyanaz a beruházó, a lebonyolító és kivitelező csapat. Három kilométerre a meglévő falutól létrehozni egy ilyen telepet - ez nagyon kockázatos történet" - nyilatkozta korábban a Pénzcentrum.hu-nak Noll Tamás.

Kisebb csúszás, de már lehet pályázni a lakásokra

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szaló Péter, a Belügyminisztérium területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkára a projekt állásáról tájékoztatta tegnap a sajtó képviselőit. A rengeteg adminisztratív teendő elintézését és a projektben közreműködő szervezetek egyeztetését követően elkészült a lakótelep ivóvíz-gerincvezetéke, s túlvannak az ócsai szennyvíztelepre való rácsatlakozáson is - mondta. A közvilágítás 61 százalékos készültségi fokú, s az útépítés is megkezdődött, de a nagy hideg miatt némi csúszásra lehet számítani az első 80 épület műszaki átadását illetően. Erre várhatóan április közepén kerül sor.

Bukodi Károly, Ócsa fideszes polgármestere arról beszélt, hogy a lakóparktól pár kilométerre fekvő Ócsa biztosítani tudja a szociális lakóparkba költözők alapvető igényeit. A nemrég 300 millió forintból felépült egészségház, a tavaszra kész új bölcsőde, valamint a hamarosan bővülő óvoda ugyanúgy tudja fogadni a beköltözőket, mint a szabad férőhelyekkel rendelkező általános iskola és gimnázium - jelentette ki. A közlekedési gondok megoldását célozza a jelenleg napi háromszori helyi járat, illetve a Volán-buszok megállóinak bővítése, de a tervek szerint egy kisbuszt is szolgálatba állítanak majd. A városvezetés reményei szerint a lakópark 100 hektáros szabad területén ipari létesítmények, s ezzel új munkahelyek jöhetnek létre - tette hozzá a polgármester.

A részletek: "Kiderült, ki költözhet a kormány álomlakásaiba"

2013. január 15-től nyújthatják be pályázatukat a bajba jutottak az ócsai szociális lakópark házainak bérleti jogára. A jelentkezésre harminc nap áll rendelkezésre, a majdani bérlőket 2013. március 25-ig egy e célra létrehozott bizottság választja ki. A bizottság munkájában az ócsai önkormányzattól és a Máltai Szeretetszolgálattól 2-2 fő, míg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től további egy fő vesz részt. Az 50 négyzetméteres otthonok bérleti díja havi 16 800, a 60 négyzetmétereseké 19 500, míg a legnagyobb, 70 négyzetmétereseké 21 100 forint lesz.

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem