7 °C Budapest

Unokázós csalók csaptak le Rózsa György családjára

2017. március 9. 17:28

Ékszereket és készpénzt próbáltak lenyúlni Rózsa György családjától unokázós csalók. Ugyan a bűnözők ezúttal nem tudták eltulajdonítani az értékeket, azonban más esetben már több alkalommal sikerrel jártak.

Unokázós csalók próbáltak ékszereket és készpénzt kicsalni Rózsa György családjától. A bűnözők a szokásos módszerrel dolgoztak: azt állították, hogy az unokájukat baleset érte és szedjék össze minden értéküket, majd mennek érte.

A bűnözők terve végül nem vált be, a nagymama először felhívta az unokát, Rózsa Csilla táncművészt (Rózsa György lányát), így azonnal kiderült, hogy nem szenvedett balesetet. Ennek ellenére ijesztő volt a helyzet, mivel a csalók még Csilla párjának nevét is tudták.

Nem egyedi eset a Rózsa családé

Az unokázós csalások annyira elterjedtek Magyarországon, hogy a rendőrség még figyelemfelhívó filmet is forgatott arról, hogyan védhetik ki az idős emberek azt, hogy a csalók ne nyúlják le a pénzüket.

A rendőrség tanácsai szerint:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • Először bizonyosodjuk meg arról, hogy az unoka nincs veszélyben, hívjunk fel a közeli hozzátartozókat.
  • Ha kiderül, hogy valójában nem történt baj, és bűnözők próbálták kicsalni a pénzünket, értesítsük a rendőrséget.

Címlapkép: Zih Zsolt

NEKED AJÁNLJUK
Az Ötöslottó nyerőszámai a 12. héten

Kihúzták az Ötöslottó 12. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 650 milliós főnyereményt?

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm