Rá sem ismersz majd az új Sparokra: modernizálták a boltokat

2017. május 19. 15:30

Összesen csaknem 1,3 milliárd forintos beruházást hajtott végre öt városban a SPAR Magyarország. A fejlesztés egy-egy budapesti, miskolci, pécsi, balatonlellei és gárdonyi üzletet érintett.

"A tavalyi esztendő fontos beruházási mérföldkőként vonult be a SPAR Magyarország történetébe, akkor 20 milliárd forintot fordítottunk új üzletek nyitására és a meglévők modernizálására. Idén a terveink szerint még ezt is túl fogjuk szárnyalni, összesen 23 milliárd forintot fordítunk fejlesztésekre. Mostanra már öt, régebben nyitott áruházunkban hajtottunk végre komoly fejlesztéseket. Ezek értéke megközelíti az 1,3 milliárd forintot" - hangsúlyozta Maczelka Márk kommunikációs vezető.


A Budapest, Rákóczi u. 20/a szám alatti szupermarketre fordított beruházási összeg meghaladja a 374 millió forintot. Kialakítása az üzletlánc legújabb koncepcióját követi: a bejárat után alacsony bútoros zöldséges, és pékáru részlegen át jutnak el a vásárlók a csemegepultig. Belső terét új bútorokkal, és új kasszákkal rendezték be. Ezeken kívül látványpékséget alakítottak ki az üzletben. Az épület nemcsak szebb lett, hanem fenntartása is kevesebb energiát igényel az új hűtéstechnika és gépészet révén. A világításról pedig LED izzók gondoskodnak. A vásárlókat a korábbi forgókereszt helyett mozgásérzékelős automata kapu engedi be az áruházba.

Több mint 310 millió forintos beruházással újult meg Gárdony Szabadság utcájában található SPAR. Az aktuális koncepció szerint megújult eladótérben új csemegepult arculat, valamint alacsony bútoros látványpékség és zöldséges részleg várja a vásárlókat. A meglévő bútorzatot újrarendezték, így az üzlet ugyanakkora alapterületen tágasabb, és jobban áttekinthető lett. A széles termékkört érintő újdonságot a grillpult és a salátabár csemegéi jelentik. A 24 szakképzett munkatársat foglalkoztató üzlet működtetése a SPAR törekvése szerint ugyancsak lényegesen kevesebb energiával beéri, mint korábban.

Az idei turisztikai szezonban Balatonlellén, a Rákóczi Ferenc utcában már egy korszerű, modern SPAR áruház előnyeit évezhetik az itt nyaraló vendégek és a szupermarket 25 munkatársa. A 310 millió forintot meghaladó fejlesztés révén teljesen megújult, modern, tágas eladótérrel, új csemegepult arculattal, grillpulttal, salátabárral nyitott ki az üzlet, amelyben ugyancsak energiatakarékos berendezések segítik a zavartalan hűtést-fűtést.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A cég legújabb koncepciója szerinti szembetűnő változáson ment át a pécsi Málomhegyi utcai üzlet is, amelyre 152 millió forintot fordított a vállalat. A megújult eladótér és a kiszolgálópult is ezt a koncepciót követi: az megváltozott elrendezés révén a belső tér tágasabb lett. Új arculatot kapott a látványpékség és a csemegepult. Az energetikai szempontból is korszerűsödött, 13 alkalmazottnak megélhetést biztosító üzlet számára vadonatúj kasszabútorokat szereztek be.

Több mint 112 millió forintot fordítottak a korábban önkiszolgáló üzletként működő Miskolc Király u. 7/a száma alatti - 16 embernek munkát adó - SPAR külső-belső felújítására. A megújult eladótérbe új kiszolgálópult, csemege-, sajt-, húspult került és helyben sütött pékáru is bővíti az üzlet választékát. Ezeken kívül új kasszabútorokat építettek be és a hűtőberendezéseket is újakra cserélték.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm