14 °C Budapest

Mégis, mi ez az urizálás? Vörös szőnyeget terítettek az arany ATM elé

2017. június 27. 20:33

Üzembe helyezésének 50. évfordulója alkalmából aranyszínűre festették a világ első bankjegykiadó automatáját Londonban.

A világ első bankjegy-automatáját, a banki szolgáltatásokat forradalmasító ATM elődjét, 1967. június 27-én Észak-Londonban, a Barclays enfieldi fiókja előtt helyezték üzembe, a bank által megrendelt hat gép közül elsőként. Az első tranzakciót Reg Varney komikus, A buszon című vígjátéksorozat későbbi sztárja indította el. A skót feltaláló, John Shepherd-Barron nevéhez kötődő automata csekkel működött, és alkalmanként csupán 10 fontot adott ki, de akkoriban ebből még egy görbe hétvégére is futotta.

A világszerte működő ATM-ek számát jelenleg hárommillióra becsülik, átlagosan háromezer emberre jut egy. Csak Nagy-Britanniában körülbelül 70 ezer bankjegykiadó automata működik, amelyekből 2016-ban 175 milliárd fontot vettek fel az emberek. A legészakibb ATM a norvég Spitzbergákon, a legdélibb az antarktiszi McMurdo kutatóállomáson található.

Az 50. évforduló alkalmából a működtető bank aranyszínűre festette az első automatát, emléktáblát helyezett ki mellé és vörös szőnyeget terített elé, hogy fokozza a felhasználói élményt. 

Annak ellenére, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt a népszerűsége az internetes banki szolgáltatásoknak és a kártyás fizetésnek, a készpénz továbbra is kulcsfontosságú eleme az emberek mindennapjainak

- fogalmazott Raheel Ahmed, a Barclays munkatársa.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Persze a fenti véleményt nem  mindenki osztja, a Portfolio cikke szerint ugyanis hamarosan leáldozhat az ATM-eknek.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem