16 °C Budapest

Csúcsgázsiról mondott le Aradszky: elárulta, miért tette

2017. május 6. 15:50

Aradszky László még 81 évesen is nagyon aktív: rengeteg fellépésre jár, új albumot adott ki. Szüksége is van a folyamatos haknikra, a nyugdíja ugyanis csak 60 ezer forint. Nemrég azonban mégis nemet mondott egy olyan felkérésre, amivel sok százezer forintot kereshetett volna. Elárulta, miért tette.

Egy musical főszerepét ajánlotta a 81 éves Aradszky Lászlónak egy színház, ő azonban nem élt a lehetőséggel. Ezzel egyébként több százezer forintos gázsiról is lemondott. Elmondása szerint fontos a pénz, de nem minden. A sztár a mai napig nagyon aktív, nem a 60 ezer forintos nyugdíjából él.

Annyi fellépésem van, hogy többet nem is kívánhatnék, és talán képtelen is lennék teljesíteni. Nem azért, mert elfáradnék, hanem mert nincs annyi óra egy napban, hogy beleférne"

- mondta az énekes a Ripostnak. Hozzátette, nagy szívfájdalmat okoz neki, ha idő hiányában vissza kell mondania egy-egy felkérést.

Most jelent meg az új albumon, tizenhárom vadonatúj dallal. Van, hogy naponta az ország több részén is koncertezem, a legtöbbször élő zenekarral, sőt, külföldön is színpadra állok. A napokban hívtak egy színháztól hogy vállaljam el egy musical főszerepét. És igen, nem beszélek mellé, az anyagiak nagyon fontosak, viszont erre a darabra képtelen lennék felkészülni idő hiányában. Az a koncertek rovására is menne. A rajongók pedig elsősorban a dalaimat várják tőlem, nem a színházi alakításomra kíváncsiak. Rosszulesett, hogy nemet kellett mondanom, de remélem, elmentik a számom, és következő alkalommal már eleget tudok tenni a felkérésnek"

- árulta el a lapnak Aradszky, aki több százezer forinttól esett el a színházi felkérés visszautasítása miatt.

Jövőre emelkedik a nyugdíj

Az idősek többsége - Aradszkyval ellentétben - csak a nyugdíjukra számíthatnak. A jövő évi költségvetési tervezet alapján csak az infláció mértékével megegyező, vagyis 3 százalékos lehet a nyugdíjemelés. Tehát jelentős javulás nem lesz. Ez az emelés számokban azt jelenti, hogy az idei

112 235 forintos öregségi átlagnyugdíj havonta 3367 forinttal, tehát összesen 115 602 forintra emelkedne jövő januárban.

Természetesen a százalékos emelés nagyobb lesz azoknál a nyugdíjasoknál, akik az átlagnál többet kapnak. Akinek például havi 200 ezer forint a nyugdíja, annak a 3 százalékos emelés havi szinten 6 000 forinttal jelent majd többet. Ellenben a legszegényebb nyugdíjasoknak kisebb mértékű lesz az emelés, akik most a nyugdíjminimumot, vagyis 28 500 forintot kapnak, azoknak mindössze havi 855 forintos növekedést jelent a 3 százalékos emelés.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Idén viszont még várható egy nyugdíjkompenzáció. Ennek az az oka, hogy 2017. januárjában csak 1,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, de az MNB előrejelzései szerint 2,6 százalékos lesz az infláció - jóval nagyobb a tervezettnél. A Portfolio számításai szerint: a magasabb várható infláció miatti nyugdíj-kiegészítés 12 ezer forintos többletet jelenthet.

Ráadásul a nemzetgazdasági miniszter azt is megemlítette, hogy a nagyobb infláció miatti nyugdíjkompenzáció mellett az idei évben először nyugdíjprémiumot is kaphatnak az idősebbek. A nyugdíjprémium pedig egy átlagnyugdíjas számára szintén 12 ezer forintos többletet eredményezne. Vagyis idén novemberben csaknem 24 ezer forint pluszt kaphat egy átlagnyugdíjas.

Címlapkép: MTI

NEKED AJÁNLJUK
Az Ötöslottó nyerőszámai a 12. héten

Kihúzták az Ötöslottó 12. heti nyerőszámait, a sorsolást pedig ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Vajon elvitte valaki a 650 milliós főnyereményt?

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. március 29. 10:30
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem