14 °C Budapest

A homlokodra csapsz: ez az ember 300 ezer esernyőt vesztett el

2017. július 11. 14:03

Szinte mindeannyian vesztettünk már el ezt-azt, a kisebb elhagyott tárgyak között előkelő helyet foglalnak el az esernyők. A klasszikus mondás szerint amerikában minden nagyobb, azonban a kínaiak is nagyban gondolkodnak, nem csoda, hogy a világ legdurvább esernyő-elvesztési sorozata is itt esett meg.

Nemrég indítottak Kínában  egy startupot, amely esernyők bérbeadásával foglalkozik. Nagyjából 750 forintos kaució letétele után fél óránként 20 forintnak megfelelő yüant kell fizetnünk ahoz, hogy kölcsön kapjuk az esernyőt. A probléma viszont az, hogy hiába van GPS-szel felszerelve minden egyes ernyő, már a kibocsátott készlet többségét, mintegy 300 ezer darabot vesztett el Zhao Shuping, a vállalkozás alapítója. Ez elsősorban azért jelent problémát, mert egy esernyő értéke nagyjából 2400 forint (60 yüan), így a kaucióval együtt sem térül meg az ernyők ára.

Forrás: Shanghaiist

A megpróbáltatások ellenére az alapító nem adja fel, és tervei szerint további 30 millió bérelhető esernyővel árasztaná el Kínát. Persze kérdéses, hogy vajon ezeknek is lába kél, vagy a megosztott használaton alapuló esernyő visszafordíthatatlanul a kínai kultúra részévé válik.

(Shanghaiist, South China Morning Post)

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm