18 °C Budapest

Zárva a színház: plázában melózik a magyar színésznő

2020. november 30. 11:31

Maszkárusnak állt Xantus Barbara, mivel jó ideje semmi bevétele, hiszen a színház zárva.

Egy budapesti plázában árulja a maszkokat Xantus Barbara. A színésznőnek jelenleg semmi bevétele nincs, mert zárva a színház.

A színház bezárt és van két gyerekem. Nem bírnék otthon ülni! Muszáj pénzt keresnem, mert most nincs semmi bevételem. Nem adtam fel a hivatásom, de ez egy váratlan, különlegesen nehéz helyzet és egy ilyen alkalmi munka segít túlélni, lelkileg és anyagilag is

- mondta a színésznő a Ripostnak. Mint elárulta, a vásárlók gyakran felismerik, de ő nem bánja, elmondása szerint mindig nagyon kedvesek hozzá.

A hangomról fel szoktak ismerni az emberek, még ha az arcomat nem is látják, de mindig nagyon aranyosak. Olyankor szeretnének megpuszilgatni, de a vírus miatt ez nem lehetséges, így mindenki ígéretet tesz, hogy majd hozzám küldi maszkért az ismerőseit is. Nem szégyellem, hogy három diplomával maszkokat árulok, inkább csak szomorú, de tudom, hogy nem csak az én életem változott meg, az egész világ küzd a járvánnyal

- tette hozzá a színésznő, majd azt is elmondta, nem tartja kizárnak, hogy járvány után is szükség lesz a másodállásra. Sőt, azt is elárulta, hogy a maszkárulás mellett szívesen vállalna még egy munkát.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm