2018. október 21. vasárnap Orsolya
HR Centrum

Zárul a bérolló: egyre kisebb a különbség a magyarok fizetése között


Folyamatosan csökken a különbség az alacsony és a magas keresetek között, ennek oka, hogy a kisebb fizetések jobban emelkednek. Ezt támasztja alá, hogy a bruttó keresetek mediánja jobban nőtt, mint az átlagkereset - írja a Magyar Idők.

Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke a lapnak kifejtette: a medián az az összeg, amelynél kevesebbet pontosan ugyanannyi munkavállaló keres, mint amennyien többet; 2018-ban ez bruttó 255 719 forint volt becslése szerint. A medián 67 százalékkal volt magasabb az idei első fél évben, mint 2010-ben, míg az átlag csak 60 százalékkal nőtt.

A szakértő a bérkülönbségek csökkenések okai között kiemelte a minimálbér és a garantált bérminimum dinamikus emelését, a hatéves bérmegállapodás kedvező hatását. Emlékeztetett: 2010 és 2018 között a minimálbér 88 százalékkal, a szakképzettek minimálbére, azaz a garantált bérminimum 102 százalékkal nőtt. A felzárkózás meghaladja mind az átlagkereset, mind a medián kereset növekedését, ez az oka annak, hogy az alacsony keresetű csoportok fizetései arányaiban többet nőttek, mint az átlag felett keresőké.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai alapján a legmagasabb 10 százalék bére a minimálbér és a garantált bérminimum 2012. évi, nagymértékű emelkedése után a legalacsonyabb 10 százalék bérének 3,7-szerese lett. Korábban a legjobban keresők 4,1-4,6-szer nagyobb összeget vittek haza átlagosan. Az OECD a 2017-es adatot még nem közölte, de Szalai Piroska szerint minden valószínűség tovább záródott a bérolló tavaly.

Kihúzna a bajból 1 000 000 forint?

Padlón vannak a kamatok, most fillérekért vehetsz fel személyi kölcsönt. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum kalkulátora szerint a Cofidisnél 1 millió forintot, 3 éves futamidőre már havi 30 788 forintos törlesztővel hazavihetsz. De nem jársz sokkal rosszabbul a K&H Banknál sem, ahol havi 31 102 forintos törlesztővel kalkulálhatsz, a CIB Banknál 31 280 forintos, míg az MKB Banknál 31 292 forintos törlesztőt ígér ugyanez a konstrukció. Érdemes persze megnézni a többi bank ajánlatát is – ehhez keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát!

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Ezeket a használt autókat veszik a legtöbben 3 millió alatt
Mutatjuk azt is, mire figyelj nagyon a kereskedőnél.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
laskainelli
2018. 10. 19. 09:07
Jó tanácsok a hűtlen fél számára

A jó párkapcsolatokban is előfordul hűtlenség. Hogy is van ez? Az alábbi cikk azoknak szól, akik...

legacykft
2018. 10. 19. 09:00
5 dolog, amivel tönkretesszük a mentor programunkat

Az, hogy a szervezetekben miért van szükség mentorokra, miért meghatározó a szerepük az új kollégák...

perfekt
2018. 10. 17. 09:01
Értékcsökkenés megváltoztatásának szabályai 1. rész

Számviteli törvény alapján: A továbbképzéseken sokan teszik fel az előadóknak azt a kérdést...

hrdoktor
2018. 10. 15. 07:34
Sok a dolga? Növelje hatékonyságát!

Mindenki ismeri azt az állapotot, amikor az egész napot munkával töltjük ugyan, de a dolgok mégsem...

coachyourself
2018. 10. 14. 10:37
A múltadon rágódsz, a jövőd miatt aggódsz?

Sokszor eszedbe jutott már, mi az amit másképp kellett volna csinálnod, hogy a jelenlegi életed...

schrammelivett
2018. 10. 14. 09:12
Befogadás és elengedés – Az élet ritmusa

    Mit veszünk magunkhoz a világból? Hogyan változtathatunk szokásainkon?  A légzés olyan...

jobangel
2018. 10. 12. 06:00
Szexista robot választ az álláskeresők közül?

A robotinterjú előnyeiről HR-es körökben halljuk a „hivatalos”, már-már propagandába illő...

NÉPSZERŰ
FRISS

Spar

10.18-10.24
Országos

Interspar

10.18-10.24
Országos

Lidl

10.18-10.24
Országos

Aldi

10.18-10.24
Országos

Auchan

10.18-10.24
Országos

Tesco

10.18-10.24
Országos

Aldi

Bor katalógus
09.01-11.30
Országos