Végrehajtók vasalták be a tartásdíjat a magyar mulatóslegendán

2018. március 3. 16:00

Évekig nem fizetett első házasságából született gyermek után tartásdíjat Emilio, így a tartozást végül végrehajtók vasalták be a zenészen. A tartásdíról elmondható, hogy minden gyermektartási per más és más, de általában a fizetendő összeget a kötelezett fél átlagos jövedelmének 15-25 százalékában határozzák meg. Sokan vannak azonban Magyarországon -évente több ezer bírósági esetet jegyeznek fel a tartásdíj elmaradása, vagy rendszertelen utalása miatt- akik a bírósági ítélet ellenére sem fizetnek. Kevesen tudják ráadásul, de az államtól is igényelhető tartásdíj.

Évekig nem fizetett tartásdíjat első házasságából született gyermek után Emilio. Így a tartozást végül végrehajtó vasalta be a zenészen - írja a Story. A lap egy tavalyi bírósági ítéletre hivatkozik,

amelyben évekre visszamenőleg havi 25 ezer forintos tartásdíj megfizetésére kötelezték Jellinek Emilt, azaz Emiliót.

Mivel azonban a fizetés elmaradt a bíróság végrehajtást rendelt el, ezután az ügy végül lezárult, és a lap szerint a felek azóta sem beszélnek egymással.

Könnyű kiszámolni, hogy a zenésznek évente 300 000 forintot kellett volna fizetnie első feleségének, közös lányuk után. A cikkben bár nem szerepel konkrétan, hogy hány évig maradt el a fizetési kötelezettség, az évekigből azonban arra következtethetünk, hogy 2 évig legalább nem fizetett a zenész. Tehát minimum 600 000 forintot biztosan bevasaltak rajta.

Mitől függ a tartásdíj összege?

Mindenekelőtt fontos szem előtt tartanunk, hogy minden gyermektartási per más és más, a bíróknak pedig mindig több szempontot kell figyelembe venniük, amikor döntést hoznak. Ide tarozik többek között:

  • a gyermek indokolt szükségletei,
  • mindkét szülő jövedelmi viszonya és vagyoni helyzete,
  • a szülők háztartásában élő más eltartott személyek,
  • a gyermekek saját jövedelme,
  • és a szülőnek jutatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátások.

A gyermekek indokolt szükségletei közé tartozik: a megélhetéshez, az egészségügyi ellátáshoz, a neveléshez és a taníttatáshoz szükséges rendszeres kiadások. Az ezekkel kapcsolatos rendkívüli kiadások arányos részét pedig akkor is ki kell fizetni, ha azt nem fedezi a havi tartásdíj összege.

A tartásdíj összegét egyébként gyermekenként általában a kötelezett fél átlagos jövedelmének 15-25 százalékában határozzák meg.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
A kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelme felét (azonban) nem haladhatja meg

- mondta el korábban, a Pénzcentrum megkeresésére a Budapest Környéki Törvényszék sajtóosztálya.

Jól jöhet a segítség

Egyáltalán nem egyedi eset ma Magyarországon az, ami Emilioékkal is történt. Hazánkban évente ugyanis több ezer bírósági esetet jegyeznek fel a tartásdíj elmaradása, vagy rendszertelen utalása miatt. Egy válás következtében pedig egy fizetés kiesik a családi kasszából, sőt a jogi procedúra is hosszú ideig elhúzódhat, és addig a gyermeket nevelő szülőnek nem jár semmilyen anyagi támogatás a másik féltől.

Kevesen tudják azonban, de létezik állami tartásdíj.

Ez úgy működik, hogy a gyermektartásdíj megelőlegezését kérni lehet az államtól, de ennek is sok feltétele van:

  • a bíróság a tartásdíjat jogerős határozatban már megállapította,
  • a gyermektartásdíj összegének behajtása átmenetileg lehetetlen (pl. munkanélküliség),
  • a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi átlagjövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a kétszeresét (ez jelenleg 57 ezer forint).

Az állami gyerektartás legfeljebb három évig tart, tehát átmenetileg segít a családokon.

(A borítókép illusztráció.)

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem