Végre valami jó is kiderült a magyar munkahelyekről: vallottak az alkalmazottak

Pénzcentrum2020. július 25. 14:30

Negyedik alkalommal hirdették meg a Szerethető Munkahelyek díjat, amely több szempontból is megújul az idei évben, részben a vírus okozta piaci változások hatására. Többek között fókuszba kerül majd, hogy a jelenlegi helyzetben egyáltalán hogyan maradhat szerethető egy munkahely, hogyan lehet otthonról dolgozni és miért érdemes az irodát is fenntartani, milyen túlélési stratégiákat vetettek be a vállalatok az utóbbi hónapokban, illetve milyen változások várhatóak a jövőben a cégek életében. Újdonság, hogy ősszel a legszerethetőbb álláskeresőt is díjazzák. És talán a legnagyobb változás idén, hogy mostantól erdélyi vállalkozások is indulhatnak a címért.

A kezdeményezés célja a kezdetektől az, hogy lehetőséget adjanak minden kisebb és nagyobb cégnek arra, hogy megmutathassák magukat és felkerüljenek a Szerethető Munkahelyek térképére, lokációtól, iparágtól és cégmérettől függetlenül, hiszen három éve már a kis- és középvállalatok mellett külön kategóriában a nagyvállalatok is nevezhetnek. Fontosnak tartják a szervezők, hogy az elmúlt években sikerült egy közösséget is létrehozniuk, ahol mindennapos a tapasztalatcsere. 

Büszkék vagyunk arra, hogy már negyedik éve egyre több Szerethető Munkahelyet tudunk bemutatni a verseny kapcsán. Tavaly már több mint ötszáz jelentkező nevezett a pályázatra, idén pedig még több résztvevőre számítunk. Ebben az évben 100 kis-és középvállalkozás, 25 nagyvállalat és 10 erdélyi cég kapja meg a díjat. Emellett pedig a hazánk ismert szakembereiből álló zsűri szakmai különdíjakat is kioszt HR és Employer branding kategóriában

- mondta el Balogh-Mázi Mára, a DreamJo.bs és a Szerethető Munkahelyek Díj alapítója.

Versenyben az erdélyi vállalatok

Az idei év legnagyobb újítása, hogy az eddig csak Magyarország határain belül meghirdetett pályázat most először határainkon túlra is átnyúlik, hiszen, ahogyan ők mondják, határon innen és túl is vannak Szerethető Munkahelyek! Ebben az évben az erdélyi vállalkozások is jelentkezhetnek a díjra és 10 erdélyi céget jutalmaznak majd idén, egy erdélyi pályázó pedig szakmai különdíjjal lehet gazdagabb novemberben.

Címkék:
hrcentrum, munkahely, munka, dolgozók, alkalmazottak, magyarország térkép, szerethető munkahely,