19 °C Budapest

Végigdolgozzuk az évet: ezért nem mennek szabadságra a magyarok

Pénzcentrum
2014. május 25. 11:00

A magyarok harmada nem tudja kivenni az összes szabadnapját az adott évben. Általában az elvégzendő munka mennyisége és a helyettesítés hiánya miatt nem megyünk szabadságra, de sokaknak a nyaralásra szánt pénz előteremtése okoz problémát.

A hazai munkavállalók negyven százaléka, ezen belül is leginkább a nők és a saját bevallásuk szerint nélkülözések közt élők találják kevésnek az adott évben kivehető szabadnapok számát, míg az anyagi biztonságban élők nagyobb része elégedett ezzel. A megkérdezettek közel felével többször előfordult már, hogy csak papíron ment szabadságra vagy munkája miatt meg kellett szakítania azt, esetleg felettese nem engedte el pihenni a kiválasztott időpontban. A ki nem vett szabadnapokat a dolgozók több mint felének nem fizeti ki a munkáltatója, arról azonban, hogy mikor megy szabadságra, 52 százalék nagyobb részben szabadon dönthet.

A munkavállalók 31 százaléka nem tudja kivenni az összes szabadnapját az adott évben: a szabadnapokból átlagosan 36 százalék marad meg évvégén. Aggasztó az az eredmény is, hogy az említett 31 százalékból 8 százalék egyáltalán nem, vagy csak pár napra megy szabadságra. Ez leginkább a felsővezetőkre és az egyéni vállalkozókra jellemző.

Azok, akik nem tudják kivenni az összes szabadnapjukat, az esetek közel felében az elvégzendő munka mennyiségében látják pihenésük akadályát. Tízből négy esetben viszont a helyettesítés nem megoldott és további 12 százalék nyilatkozott úgy, hogy amúgy sincs pénze nyaralásra. 10 százalék nem szeret kiesni a munkából, illetve 5 százalék kifejezetten munkamániásnak vallja magát. Az alapfokú végzettséggel rendelkezők és a rosszabb anyagi helyzetben lévők körében az átlagosnál magasabb azon munkavállalók aránya, akiknek szabadnapjaik legalább fele megmarad év végére.

A kutatásból kiderül az is, hogy bár a résztvevők 35 százaléka külföldi szállodában pihenne legszívesebben, erre mindössze 9 százaléknak van lehetősége. A belföldi turizmus szempontjából viszont jó hír, hogy minden harmadik munkavállaló nyaral belföldön panzióban, apartmanban vagy látogatja meg barátait, ismerőseit.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Pozitív eredmény az is, hogy a megkérdezettek több mint fele maga dönti el, mikor megy pihenni, a legtöbben (71 százalék) több részletben veszik ki szabadnapjaikat. A dolgozók 34 százaléka egy hétre, 20 százaléka pedig kevesebb, mint 1 hétre utazik el. Bíztató, hogy vannak olyan munkahelyek, ahol több mint 3 hétig pihenhetnek az alkalmazottak a nyári időszakban, még akkor is, ha ez csupán a megkérdezettek 6 százalékára igaz.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem